Aki szó szerint a hősök nyomába lépett – Interjú Alkay Zsolt “Kalózzal”

Alkay Zsolt “Kalózzal” beszélgettünk, aki a Becsület Napja és a Kitörés Emléktúra ötletgazdájaként, és első főszervezőjeként már a ’90-es években beírta magát a mozgalmi történelemkönyvbe, de a története korántsem ért véget, sőt…

Vannay László / Nacionalista Zóna – Szerintem a közegünkben nem igazán van ember, aki ne találkozott volna a neveddel, de azért a rend kedvéért arra kérlek, hogy mutatkozz be néhány mondatban. Mit kell rólad tudni?

Alkay Zsolt “Kalóz” – A Budai Várban jártam iskolába, ahol több tanárom is mesélt az ostromról. Már akkor nagyon megszerettem a történelmet, s valósággal ittam szavaikat. Kelenföldi panelgyerek voltam, s a suliba járás és az edzésekre utazás során megtapasztaltam az élet rossz oldalát is. Kis srác voltam, amikor kiraboltak a cigányok, illetve egy pedofil buzi molesztált a tömött 7-es buszon. Ezeket nagyon nehezen tudtam feldolgozni, ezért amikor láttam a tv-ben a “Hétköznapi rasszizmus” c. belga filmet, ahol Ian Stuart, a Skrewdriver énekese is nyilatkozott, akkor éreztem, hogy itt a helyem. Megfogadtam, ha nagy leszek, akkor megvédem ezektől a védteleneket, gyengébbeket. A skinhead mozgalomban láttam egyfajta új kereszteslovag életformát. 18 évesen kopaszra nyírtam magam, s a legendás kelenföldi skinhead csapat tagja lettem. 1994-ben egyik alapító tagja voltam a Hungaria Skins-nek, 1997-ben a Budai Vár jó ismerőjeként, az ötletgazdája voltam a “Becsület Napja” megemlékezésnek, én is jártam ki az ehhez szükséges engedélyeket, egyeztettem a hatóságokkal az útvonalat, stb.

Hungária Skins

Miután 2000-ben az akkori köztársasági elnök (aki az ostrom alatt bujkált), illetve az akkori kamu-magyar kormány betiltotta, jogilag ellehetetlenítette e nemes kezdeményezést, nem adtuk fel. Bajtársaimmal a Budai-hegyekben található katonasírokat kerestük fel a kitörés útvonala mentén, s ezzel elindítottuk a kitörés emléktúrát.

Kitörés Emléktúra a 2010-es években.

Még ebben az évben megszületett első fiam, amit pár év alatt, még két újabb gyermekáldás követett. Azóta is szeretetben élek feleségemmel és három fiammal. Feleségem kitartott mellettem, amikor az öcsém zenekarai (Archívum, Valhalla) miatt házkutatást tartottak, rendőrségi eljárást indítottak ellenünk. Ékes példája ez a hűségnek és kitartásnak, ezért is próbálok jó apa lenni. Káros szenvedélyektől mentes életet élek, ha másodállás és egyéb munka adódik, mindig örömmel vállalom a családomért. Számomra nagyon fontos a család, s a gyermekeink sportos, hazafias, keresztény nevelése, hogy hasznos tagjai legyenek a magyar társadalomnak.

V.L./NZ – A mozgalmi időkről mesélnél nekünk kicsit? Ha a ’90-es éveket kéne összehasonlítani napjainkkal, akkor mit emelnél ki?

Kalóz – A rendszerváltásnak mondott időszakban, nagyjából tízezer bőrfejű volt. Hiszen mindenki változást akart, az otthoni családi ebédeknél elbeszélt igaz történelmet, történeteket szerettük volna a helyére tenni.

MNA megemlékezés Pákozdon ’96-ban. A kép jobb szélén Györkös István látható.

Becsület Napja a Hősök terén a 2000-res évek második felében. A Hungária Skins tagságának egy része, köztük Tyirityán Zsolttal.

Akkor még sokkal több család volt egyben, s nem volt ilyen fejlett a minket körülvevő szórakoztató technika. Mi telefonsimogatás és számítógép előtt görnyedés helyett sportolni, koncertekre, táborozni jártunk. A közösségi életet nem virtuálisan, hanem együtt éltük át. Az utcák harcosai voltunk, sok volt a bunyó, ameddig a törvényalkotók súlyos büntetések bevezetésével el nem lehetetlenítették ezt az életformát.

V.L./NZ – Nem lehet kérdés nélkül elmenni a sportmúltad mellett sem. Honnan származott a motiváció, hogy első alkalommal lemenj a terembe? Volt ebben szerepe a skinhead közegnek?

Kalóz – Természetesen volt. Ha az utcán harcosként helyt kell állni, ahhoz fizikailag jól felkészültnek kell lenni. Több alkalommal is adódott, amikor magyar lányokat, nyugdíjasokat kellett megvédenünk színes bőrű betolakodóktól vagy cigánybűnözőktől. Lettek is ebből rendőrségi ügyek, amin elgondolkozott az ember. Ezért is mentünk le egy tucatnyian kelenföldiek egy bokszterembe, egyrészt a tanulás, jó felkészültség végett, illetve itt a ringben büntetlenül lehetett négerekkel és cigányokkal bunyózni, nem járt érte ilyen-olyan jogszabály alapján büntetés. Egyébként iskolás korom óta úsztam, később cselgáncsoztam, majd óriási élmény volt a BEAC Fekete Hollók rögbi csapatába öcsémmel bekerülni, ahol megismerhettük Dudit, Totyát a legendás Pannon Skins-ből, Ramónt a MOS-Oi zenekarból és még sok bajtársat. Emellett még sűrűn látogattuk a konditermet, ejtőernyőztem, ott is megismertem pár bőrfejűt, majd tae-kwon-doztam, végül az ökölvívás lett a kedvencem. 2004-ben a Budapest Bajnokságon, második helyezést értem el szupernehézsúlyban.

Hungária Skins Sporttábor

V.L./NZ – És akkor forduljunk a beszélgetés eredeti apropójának irányába. Mikor és miért kezdtél érdeklődést mutatni a hadisírkutatás iránt?

Kalóz – Apai ágon a felmenőim, szinte mind katonák voltak. Apai nagyapám Ludovikát végzett tüzértiszt, anyai nagyapám felderítő őrmester volt, aki megjárta a keleti frontot, majd később beállt a Hunyadi SS hadosztályba. Egyik nagyim a csepeli Messerschmidt gyárban dolgozott titkárnőként, a másik a Donáti utcában vészelte át az ostromot. Imádtam a nagyszüleim, hálát adhatok a jó Istennek, hogy sok időt tölthettem Velük, rengeteg szeretetet és odafigyelést kaptam, sokat meséltek. A Ludovikás nagypapám sokat vitt kirándulni egy volt tiszttársával a Budai-hegyekbe. Már akkor gyerekként lenyűgözött, vonzott az erdő varázslatos világa, főként a katonai vonatkozású emlékei. Azóta megadatott, hogy elég jó ismerője lehettem a fellelhető katonasíroknak, egykori bunkereknek, erődítéseknek, lövészárkoknak. Erkölcsi kötelességemnek kezdtem érezni, hogy a háborúban elesett katonák ne elkaparva legyenek, hanem a nekik kijáró végtisztességet megkapva, méltó temetést, bajtársaik közé legyenek áttemetve egy hősi temetőbe.

V.L./NZ – Hivatalos háttér és anyagi támogatás hiányában kik vannak segítségedre a munkában?

Kalóz – Van egy barátom, aki egy időben a mozgalom tagja volt, s akinek édesanyja régész, így rengeteget tanulhatott mellette, majd mi is tőle. Sajnos a megélhetési sírrablók, lelet anyagok fosztogatói miatt, a kormány – jogosan – nagyon komoly jogszabályokkal szigorította a kutatást. Kutatási engedélyt beszerezni szinte lehetetlen. Ezért csak magán kertekben, a tulajdonos(ok) beleegyezésével tudunk dolgozni. Hálát adok a jó Istennek, hogy megismerhettem v.Pongrácz György veteránt, aki hihetetlen kitartással, óriási kutató munkát, adatgyűjtést végzett az utóbbi pár évtizedben. Neki vannak kutatási engedélyei, így idős kora ellenére eljön velünk egy-egy adott területre, hogy személyében és engedélyeivel legálisan kutathassunk.

Emléktábla avató Tök határában Árvay hadnagy és hű bajtársai tiszteletére, akik a Kitörés során haltak hősi halált. A képen zakóban látható v.Pongrátz György.

V.L./NZ – Egyébként az illetékes hatóságok hogy viszonyulnak hozzád? Támogatnak? Esetleg önkormányzatok mögéd állnak?

Kalóz – Az illetékes hatóságok mindig betartják, betartatják az előbb említett kincsrablók ellen hozott jogszabályokat. Ez a bizalmatlanság borzasztóan megnehezíti munkánk. Munka mellett nincs lehetőségünk személyesen felkeresni az illetékeseket, ezért általában csak elektronikus levelezésben tudjuk felvenni velük a kapcsolatot. Érdekes tapasztalat még, hogy az önkormányzatoknál dolgozók esetében, a férfi alkalmazottak sokkal segítőkészebbek, mint a gyengébb nem képviselői. A Pilisi Parkerdő Zrt. és az önkormányzatok nagyon megértőek, segítőkészek.

Emléktábla avatóünnepség lelkész, cserkészek és Tök polgármesterének részvételével.

V.L./NZ – Meg tudnád nevezni a leglesújtóbb és legfelemelőbb pillanatokat, amik a hadisírkutatás során értek?

Kalóz – A leglesújtóbb eset, az Árpád-kilátó közelében fellelt magyar katona – szó szerint a földön heverő – földi maradványaival kapcsolatos ügy, amelyet egy lövészgödörnél találtunk. Szeretnénk egy emlék- és ismertetőtáblát, illetve egy sírkeresztet állítani az itt elesett magyar hős emlékére, amelyhez az önkormányzat, a Pilisi Parkerdő Zrt. munkatársai maximálisan segítenének. Remek bajtársi közösségek e nemes célra, több mint százezer forintot adományoztak kérésemre. A pénz azóta is nálam “hever”, mert csupán csak egyetlen hatóságnak kellene annyit tennie, hogy a nagy nehezen átadott hős maradványairól egy igazolást kiállítson (hogy nem egy szarvas csontjaira bukkantunk), de ezt kerek perec megtagadta. Arra hivatkoznak, hogy nincs hivatalos szerződésünk velük kutatásokra, illetve bikkfa nyelven írt jogszabályokra hivatkoznak, ami előtt jogban jártasabb bajtársaim is értetlenül állnak.

A legfelemelőbb érzés számomra az, amikor sikerül megtalálni egy katona maradványait, s ennek szinte minden mozzanata. Nagyon lélekemelő érzés az, amikor ott a helyszínen, a volt szemtanúkkal együtt könnyezve átöleljük egymást, majd büszkélkedve jelenthetjük munkánk eredményét a polgármesternek, a terület tulajdonosának, a rendőrségnek (őket kötelező minden esetben értesíteni) és a hadisírosoknak, akik a szakszerű exhumálást végzik.

V.L./NZ – Mik a közeljövő tervei számodra?

Kalóz – Támogató tagja vagyok egy hagyományőrző egyesületnek, s szeretném életre kelteni egy magyar páncélromboló szakasz megjelenítését. Erről ITT van egy szakembertől egy remek cikk. Ha valaki szeretne csatlakozni, kérem lépjen fel a Roncskutatás.hu oldalra, s ott kaloz14 nevemre keresve írjon rám. Továbbá álmom Budapest ostromáról egy visszaemlékezéseken alapuló film elkészítése, amelynek a kedvcsináló előzeteséhez szeretnék télen kisebb forgatásba kezdeni.

Katonai hagyományőrzőként egy filmforgatáson.

V.L./NZ – Ha valaki támogatni szeretné a munkádat, akkor hogyan teheti meg?

Kalóz – Óriási lelki erőt adott a tavalyi év elején ellenem indított sajtó rágalmazások ellen indított perem során, a mellettem való kiállás, majd a perek elvesztése utáni gyűjtés családomnak. Szeretném megköszönni minden bajtársnak az önzetlen adományát, a szervezőknek a gyűjtést. Leírhatatlanul jól esett, hiszen tudom, hogy nagyon nehéz anyagi körülmények között elő bajtársak is támogattak. Volt olyan is, akivel 20 éve nem is találkoztam, de ő is utalt számomra támogatást. Ez mind-mind megerősítette hitem, hogy egy remek bajtársi közösséget tudhatok magam mellett, s erőt ad további munkámhoz. Szeretném majd, hogy egy alapítvány keretein belül lehessen támogatni a Budapest ostromáról készítendő filmet, illetve a katonasírok karbantartását, esetleg további kutatását, emlék- és ismertetőtáblák állítását. Bajtársaimmal végzett munkásságomról, szeretettel ajánlom figyelmetekbe ezt a két beszámolót: I. – II.