A kommunizmus áldozatainak az emléknapja egy tipikus fideszes félmegoldás, tartsunk helyette antikommunista akciónapot!

A hivatalos néven: kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja megtartását a Magyar Köztársaság Országgyűlésének 2000. június 13-án elfogadott 58/2000. (VI. 16.) sz. határozata rendelte el. Az első Fidesz kormány intézkedése volt ez, amivel igyekeztek a jobboldali szavazótábor antikommunista érzelmeit kiszolgálni. Közhelyszerű ma már, de kétségtelen, hogy a rendszerváltás utáni hivatalos magyar emlékezetpolitika szinte hetente szúrt be a naptárba egy holokauszt megemlékezést, így aztán egyfajta szépítésként jött létre ez az inkább kevésbé sikeres emléknap.

Az emléknap apropója az, hogy Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt (FKGP) főtitkárát 1947-ben ezen a napon a kommunistákkal szembeni kiállása miatt a szovjet hatóságok letartóztatták és a Szovjetunióba vitték, ahol nyolc évet töltött fogságban, először a Gulagon, majd 1951. szeptember 25-től az Állambiztonsági Minisztérium moszkvai központi börtönében.
A hivatalos megfogalmazás szerint, ez a demokratikus átmenet időszakában, az egyik első olyan erőteljes szimbólum volt, ami előrevetítette a kiépülő kommunista diktatúra kegyetlenségét.
Nagyon fontos emléknap lehetne ez, de afféle fideszes félmegoldás lett belőle. A kommunista ideológia által fémjelezve, Magyarország a XX. századi történetének legszörnyűbb évtizedeit élte meg. Ennek a fél világot letaroló beteg világnézetnek a máig tartó hatásait talán már soha nem fogja kiheverni a magyar nemzet.

A kommunizmus áldozatainak az emléknapja azonban valódi jobboldali szempontból egy hibás alapra felépített, sikertelen, és félrevezető üzenetet közvetítő emléknap lett.

Kezdjük a történeti megindoklással, és a főszereplő, Kovács Béla személyével. Kevésbé köztudott dolog, hogy a háború előtti (részben alatti) Független Kisgazdapárt közel sem jelentette azt a (legalábbis pártpolitikai értelemben) jobboldali pártot, amit a 90-es évek első felében a kisgazdák jelentettek. Egyfajta népi radikalizmust testesítettek meg, a Horthy-korszak sok tekintetben ellentmondásos viszonyai között ezt még talán meg is lehet érteni.
Az a szerepük viszont már nagyon is aggályos jobboldali szempontból, hogy maga Kovács Béla is részt vett, a legtöbb forrás által “náciellenesnek” nevezett függetlenségi mozgalomban, ami magyarra fordítva azt jelenti, hogy a hadban álló országot belülről bomlasztotta. Nem csoda, ha már 1944 novemberének a végén a “felszabadított” Baranya megyében fontos pozíciókat foglal el. Szintén nem lehet pozitívan értékelni Kovács Béla, és a kisgazdák szerepét abban, hogy oroszlánrészt vállaltak a köztársaság kikiáltásában, 1946. február 1-én, ezzel megszakítva az évezredes államiság hagyományait, és elszakítva a magyar állam szakrális gyökereinek a maradékát is. A köztársaság első vezetői kisgazdák voltak, bár kétségtelen, hogy a szovjet nyomás miatt egyre inkább a kommunisták kezébe került a tényleges irányítás. Nem sokkal később, 1947-ben pedig megkezdődött a kisgazdák teljes “leszalámizása”. Itt jegyezhetjük meg, hogy az egykori “náciellenes” felforgatást bizonyára már átgondolták a kisgazdák, és rádöbbenhettek, hogy gyakorlatilag asszisztáltak a kommunista hatalom kiépüléséhez.
Kovács Bélát csak 1956-ban engedték haza a családjához, még a forradalom kitörése előtt. A forradalom alatt megkezdte a kisgazda párt újjá szervezését, illetve szerepet vállalt, a jobboldali ember számára szintén vállalhatatlan Nagy Imre által vezetett kormányban. Igaz ez már csak napokig tarthatott, hiszen a vérvörös szovjet gőzhenger eltiporta a forradalmat.
Amit pedig végképp nem szoktak “kitenni a kirakatba”, hogy Kovács Béla kereste a kiegyezés lehetőségét a szovjeteket mindenben kiszolgáló, a saját nemzetére rárontó, hazaáruló Forradalmi Munkás–Paraszt Kormánnyal való kiegyezésre, tárgyalt Kádár Jánossal is. 1958 novemberében országgyűlési képviselővé is megválasztották, majd 1959. június 21-én meghalt.

Végigtekintve ezen az életúton, jól látható, hogy nem egy harcos antikommunista portréja rajzolódik ki előttünk, hanem egy afféle kompromisszumokat kereső, az ellenséget fel nem ismerő, majd a körülmények áldozatává váló ember pályája.

Hány, és hány olyan kiváló, és rendíthetetlen antikommunista van a XX. század magyar történelmében, aki tökéletes szimbóluma lehetne egy ilyen emléknapnak, de pont Kovács Béla semmiképpen sem az.

Vagyis dehogynem!

Lényegi különbség, és a szalonjobboldali/melegkonzervatív körök alapvető attitűdjét jól megvilágítja, hogy míg ők mindig egyfajta áldozat kultuszt építenek, gyászolnak és keseregnek, addig a valódi jobboldaliak az ideológiai ellenség elleni harc lehetőségét keresik, és példaképül olyanokat állítanak, akik kérlelhetetlenül szálltak szembe az életellenes, ateista métellyel.

Az is fontos különbség, hogy amennyiben emléknapba ágyazzuk a kommunizmussal kapcsolatos üzenetet, akkor úgy tekintünk rá, mintha egy múltbéli eseményről lenne szó. A valóságban azonban nagyon is jelenvaló harc az antikommunista küzdelem.
Mint a kígyók általában, úgy ez az eszme is időről-időre levedli bőrét, és új külsőt ölt magára, de lényegét tekintve változatlan: minden tradicionális értéket támad és pusztít. Alkalmazkodott a kor kihívásaihoz, vörös zászlóját újabban egyre inkább szivárványra cseréli, a páncélos hadosztályok helyett pedig tech óriásokkal igázza le a világot. Aztán ha kell, újra visszaveszi a klasszikus külsőségeket, hiszen napjainkban, hazánkban is látjuk, ahogy homoszexuális partizánok igyekeznek például a tanácsköztársaság szerepét relativizálni, ahogy modern újbalos, de ugyanúgy marxista értelmiségieket tolnak be a köztudatba, vagy éppen a rendszerváltás utáni, körülbelül egy asztaltársaság létszámát meg nem haladó alternatív baloldalnak építenek mítoszt ugyanezek a körök.

Hiábavaló, sőt álságos úgy megemlékezni tehát a múlt áldozataira, hogy nem vesszük fel a harcot a jelenben az áldozatok gyilkosainak a szellemi örököseivel.

Éppen ezért mondjuk azt, hogy a kommunizmus áldozatainak az emléknapja helyett, vagy amellett, de nevezzünk ki egy antikommunista akciónapot is!

Vesszen minden maradéka!

 

– Ivan / Világnézet / N.Z. –

 

Kapcsolódó:

A marxizmus modern változata – LMBTQ-propaganda, Black Lives Matter-mozgalom

 

 

Szeretnél Te is blogger lenni oldalunkon? Úgy érzed, hogy lenne mit megosztanod a világgal? Készséged van az íráshoz? Küldj egy cikket, szabadon választott témában a nacionalistazona@gmail.com címre, és lehet, hogy holnaptól Te is propaganda divíziónk tagja leszel!