“Sajnálatos, hogy 30 évnek kellett eltelnie, hogy a hivatalos szervek kimondják azt, amit a kommunizmus évei alatt tagadtak: Győrnél terrorbomábázás történt 1944-ben. Aki pedig ezt vonja kétségben, az olyan háborús bűnösöket akar felmenteni, akik a magyar civil lakosságot gyilkolták meg, vagy hurcolták el kényszermunkára.”
1944 április elején kezdetét vette Magyarország állandó és rendszeres terrorbombázása, melynek legsötétebb napja a Győr elleni légitámadás volt, 1944. április 13-án.
A Magyarország elleni első légicsapás még Budapestet érte április 3-án. A ferencvárosi pályaudvar környékén 600 civil vesztette életét, ugyanakkor súlyos károkat szenvedett a tököli Dunai Repülőgépgyár is, ahol az üzem 185 alkalmazottja halt meg, több mint 200-an pedig súlyosan megsebesültek.
A bolsevizmus ellen harcoló ország egészen 1945 márciusáig szenvedte el a bombázásokat, melyeket a szovjet, a brit és az amerikai légiterroristák mellett – 1944 szeptemberétől – a szövetségeseit eláruló és hátbatámadó románok követtek el.
A hivatalos álláspont szerint a Németország és Magyarország elleni célpontok ipari létesítmények, hidak és vasútvonalak voltak, ám ezzel szemben a brit és az amerikai légierő 1944/45-ben a német városok legsűrűbben lakott belső negyedeit szőnyegbombázásokkal pusztította el. (Drezda, 1945. február 13.)
Ezt a sorsot szánták Győrnek is. 1944. április 13-án megjelentek a város felett az első angolszász repülőgépek, amelyek három hullámban (11:50-től 12:05-ig) közel 3 ezer darab (összesen 350 tonna) romboló és gyújtóbombát szórtak az ipari létesítmények mellett a munkásnegyedekre. Az égből szórt halál elől a civilek a Duna mellett húzódó töltés mögé igyekeztek menekülni, őket azonban a bombázókat kísérő vadászgépek géppuskázták le.
A győri terrorbombázás során mintegy 5-600-an vesztették életüket, és több mint ezren sebesültek meg.
Az 1944/45-ös magyarországi terrorbombázások utolsó célpontja Szombathely volt. 1945. március 26-áig összesen 1024 települést ért bombatámadás, mintegy 20 ezer fő életét kioltva.
Drezda és Győr bombázásánál a civil lakosság tudatos célpontja volt az ellenségnek, mégis a baloldali sajtóban az kelt felháborodást, hogy több mint 40 év kommunista történelemhamisítás és 30 év liberális butítás után ma egyre többen látják tisztán, hogy Magyarország és Németország ellen terrorbombázásokat hajtottak végre. Lipcse, Hamburg, Drezda és Győr bombázása háborús bűncselekmény volt, amiért soha nem vonták felelősségre az elkövetőket, míg a győztes jogán a vesztesek felett sok esetben törvénytelenül és koholt vádak alapján hoztak ítéletet. (Magyarországon az első jogszerűtlenül végrehajtott “népbírósági” ítéletre 1945. február 4-én került sor az Oktogonon, egy nappal a népbíróságok felállításáról szóló 81/1945-ös rendelet hatálybalépése előtt.)
Sajnálatos, hogy 30 évnek kellett eltelnie, hogy a hivatalos szervek kimondják azt, amit a kommunizmus évei alatt tagadtak: Győrnél terrorbomábázás történt 1944-ben. Aki pedig ezt vonja kétségben, az olyan háborús bűnösöket akar felmenteni, akik a magyar civil lakosságot gyilkolták meg, vagy hurcolták el kényszermunkára.
Az igazság keresztre feszítve, bitóra húzva, suttogásra kárhoztatva is igaz marad!
– Falange / Örökség / Nacionalista Zóna –
Szeretnél Te is blogger lenni oldalunkon? Úgy érzed, hogy lenne mit megosztanod a világgal? Készséged van az íráshoz? Küldj egy cikket, szabadon választott témában a nacionalistazona@gmail.com címre, és lehet, hogy holnaptól Te is propaganda divíziónk tagja leszel!
Vélemény, hozzászólás?