Az immár 60 napja tartó orosz-ukrán háború valószínűleg cezúra lesz a XXI. század történelmében, és rengeteg olyan eseményt hozott el, amelyekre korábban gondolni sem mertünk. Előzményeit tekintve nem, mértékét tekintve viszont annál inkább ide fog tartozni az a gigantikus dezinformációs háború, amelyet a hadviselő felek folytatnak egymással szemben.

Csatlakozz a Nacionalista Zóna Telegram csatornájához és győzzük le együtt a PC cenzúrát!

Ennek egyik leágazása az, amellyel a magyar szélsőjobbnak is érdemes foglalkoznia, netán értenie, látnia is azt, amit néz, illetve, amit elé tárnak, nem csak kritikátlan fogyasztóként “habzsolnia”.
Nem állítható, hogy ez az alábbi cikk mélységében lenne képes feltárnia a jelenséget, amellyel könyvtárnyi irodalom foglalkozik, és amely még a minősített adatokkal dolgozók, a színfalak mögé nagyobb betekintéssel bírók számára sem biztos, hogy átlátható. Nincs azonban mit csodálkozni ezen, hiszen ez a lényege a dezinformációnak, az elfedés, az összezavarás, a befolyásolás. Ezeknek a dezinformációknak csupán végfelhasználói a naivan lelkes megosztók a közösségi médiában, ősforrásai azonban a legkomolyabb titkosszolgálati központok.

Mi az a dezinformáció?

Érdemes tisztázni, hogy mit is értünk dezinformáció alatt. A lexikon definíciója az alábbi: “A dezinformáció jelentése félretájékoztatás. Olyan szándékosan létrehozott, megtévesztő, félrevezető információt értünk alatta, amit nyereségvágyból vagy szándékos károkozás céljából igaz információként próbálnak elfogadtatni. A katonai szóhasználatból került át először a politika, majd általánosabban is a média, illetve az internet területére. Az álhírek gyártása mellett a dezinformáció része lehet különböző hamis profilok, kommentek létrehozása és más hasonló online tevékenységek is.”

Egyébiránt a dezinformáció szó keletkezésére is több magyarázat van. Egyesek angol eredetűnek tartják (disinformation), mások orosznak (дезинформация), megint mások szerint párhuzamosan alakult ki két helyen ugyanúgy a kifejezés.

(Ion Mihai Pacepa, a román kommunista titkosszolgálat egykori altábornagya, 1978-ban disszidált az USA-ba. Átállása óriási veszteség volt a keleti blokknak, és persze különösen a Caucescu vezette Romániának. Pacepa több könyvet is írt a keleti titkosszolgálatok világáról, és egy Dezinformáció című, 2013-ban megjelent könyv társszerzője is. Ebben azt állítja, hogy a kifejezés egyenesen Sztálintól származik.)

Némi iróniával megjegyezhetjük, hogy talán meglepő is lenne, ha pont ennek a szónak az eredete lenne kristálytisztán felfejthető.

 

Nincs új a nap alatt

Ha a történelmi időkbe tekintünk vissza, akkor láthatjuk, hogy egyáltalán nem valamiféle újdonságról van szó. Az adott kor eszközeit és lehetőségeit felhasználva, már az ókorból is vannak a dezinformációs hadviselésnek megfeleltethető műveletek. Ezt a taktikát alkalmazták például a hosszú római-perzsa háborúk során, de később is számtalanszor előfordul, mintegy a titkosszolgálati módszerek, a katonai műveletek, és a diplomácia halmazainak speciális, közös metszetében.
Természetesen a modern időkben, ahogy a szó szoros, illetve átvitt értelmében is “egyre nagyobb a hangzavar”, úgy lesz egyre fokozottabb jelentősége a dezinformációnak. A történelmi időkből napjainkhoz közeledve a társadalom egyre szélesebb rétegei jutnak információkhoz, majd egyre színesebb körből jutnak hozzá az információkhoz, azután egyre változatosabb formákban fogyaszthatják ezeket az információkat, mára pedig mindenki maga is információ előállítóvá vált a közösségi médiák korában.
Így aztán nem csoda, ha már lassan egy évszázada vannak dezinformációs műveletekkel foglalkozó osztályai a komolyabb titkosszolgálatoknak.

 

Szovjet dezinformációs műveletek a hidegháború idején

Ennél a fejezetnél sem törekedhetünk jelen keretek között a teljességre, csupán fel lehet villantani néhány jellemző esetet azokból, amelyek a hidegháború időszakában a széles körben használt dezinformációs hadműveleteket jól szemléltetik. Jellemző, hogy a szovjet blokk ilyen jellegű műveleteiről sokszor kiugrott/átállt titkosszolgálati emberektől tudunk.

Ilyen például az 1964-es Neptun-hadművelet, amelyet a kommunista csehszlovák titkosszolgálat (StB) vezényelt le. Célja az volt, hogy hiteltelenítse a nyugati politikusokat azáltal, hogy felfedje a volt náci informátorok nevét, akiket még mindig kémként használtak Kelet-Európában. (Milyen ismerős ez a „nácizás”, bizony ez sem új találmány!) Egyúttal nyomást gyakorolt ​​Nyugat-Németországra, hogy hosszabbítsa meg a háborús bűnösök elleni büntetőeljárás elévülési idejét. Mindezt olyan dokumentumokra hivatkozva, amelyeket “véletlenül” találtak meg egy tóban. A papírokat tartalmazó négy ládát előre megrendezetten, egy dokumentumfilm készítése során, a nyugati sajtó képviselőinek jelenlétében “fedezték fel”. Valójában maga az állambiztonság helyezte őket oda, a KGB-vel együttműködve. A dolog bevált és működött, csupán Ladislav Bittman, későbbi nevén Lawrence Martin-Bittman, 1968-ban a hazája elleni szovjet invázió után az USA-ba távozott egykori csehszlovák titkosszolgálati tiszttől tudunk az esetről. Bittmann, aki korábban a csehszlovák titkosszolgálat „német vonalán” dolgozott (például információszerzésre használható bordélyházak megszervezésében is közreműködött) találta ki az egész Neptun-műveletet. Disszidálása után, Pacepához hasonlóan ő is több könyvet írt a dezinformációról, és szakértője lett a területnek. 2018-as halála előtt készítettek vele egy interjút, amiben az alábbiakat mondta: “Bár a mai technológiai és médiakörnyezet a felismerhetetlenségig megváltozott, az állam által támogatott dezinformáció mögött meghúzódó stratégia nem. A dezinformáció eszközei megváltoztak a közösségi médiával, de célja nem.”

Ladislav Bittmann a Neptun-hadművelet idején kép jobb oldalán, mint egyszerű búvár

A szovjet dezinformációs műveletek egyik legbővebb forrásai a Mitrohin-archívum néven ismert dokumentumok. Vaszilij Mitrohin majdnem harminc évig dolgozott a KGB egyik levéltárában. Ebből az időből évtizedeket töltött azzal, hogy a felettesei engedélye nélkül, kézzel készített másolatokat és jegyzeteket az archívum darabjairól. A feljegyzéseket naponta csempészte ki a levéltárból, és a nyaralója padlója alatt rejtette el. 1991-ben, a Szovjetunió összeomlása után sétált be velük a rigai angol nagykövetségre.

Magyarul is olvasható a Mitrohin-archívum (legalábbis, ami megjelent belőle)

Ezekből tudunk például a Tukán-hadműveletről, amellyel megpróbálták lejáratni a chilei Pinochet-rendszert. Valljuk be ez nem volt minden alap nélküli, hiszen a chilei diktátor nem bánt kesztyűs kézzel a baloldali felforgatókkal. Ugyanakkor a KGB meghamisította Miguel Contrerasnak, a Nemzeti Hírszerző Igazgatóság (DINA) igazgatójának a Pinochetnek írt leveleit, amelyeket még olyan jelentős újságok, mint a New York Times, és más nyugati sajtóorgánumok valódinak fogadtak el. (Volt olyan év a 70-es években, amikor a New York Times összesen két cikkben foglalkozott a milliókat kiirtó vörös khmerekkel, míg a chilei helyzettel majdnem kétszázban…) Ezek egyike a Contreras által Pinochetnek “küldött” azon levél volt, amelyben részletesen ismertette a Mexikóban , Argentínában , Costa Ricában , Franciaországban , Olaszországban és az Egyesült Államokban élő ellenzékiek semlegesítésének tervét. Ezzel egyébként sikeresen diszkreditálták széles körben, az egyébként a felforgatókkal vasszigorral eljáró Pinochet-rendszert. A Mitrohin-iratok szerint a műveletet maga Juríj Andropov tervezte meg, aki az ’56-os események idején szovjet nagykövet volt Budapesten, és kulcsszerepe volt a forradalom, majd szabadságharc véres eltiprásában, majd pedig a Szovjetunió vezetője lett 1982. és 1983. között. A kettő között a KGB vezetője volt. (Andropovról érdemes tudni, hogy az ’56-os események idején átélt élmények egész életében elkísérték. Megdöbbentette, hogy milyen viharos gyorsasággal omlott össze a terrorral fenntartott magyar kommunista rendszer, illetve állítólag a saját szemével látta, amikor ÁVH-sokat végzett ki a jogosan felháborodott pesti nép. Ez olyan szempontból érdekes, hogy nagyon sok forrás szerint Vlagyimir Putyin politikáját is alapvetően határozza meg, amit 1989-ben Drezdában, mint ottani KGB-rezidens élt át.)

A Mitrohin-archívumból tudunk arról is, hogy miként befolyásolták a nyugati békemozgalmakat, vagy miként terjesztettek dezinformációkat a Kennedy-gyilkosságról, olyan eredményesen, hogy ezek közül sok, a mai napig tényként kezelt dolog bizonyos körökben.

A szovjet dezinformációs műveletek egyik ékes, és tökéletesen igazolt példája, az Operation-Infektion, más néven Fertőzés-hadművelet, amit Denver-hadműveletként is meg lehet találni (utóbbi elnevezést a kommunista NKD titkosszolgálata, a Stasi használta, amelynek szintén komoly szerepe volt a műveletben). Ennek a műveletnek a célja az volt, hogy azt az álláspontot terjesszék a világ nyilvánossága előtt, miszerint az AIDS, egy amerikaiak által kifejlesztett biofegyver. 1983 júliusában, egy indiai lapban egy névtelen levél jelent meg egy állítólagos „neves amerikai tudóstól”, aki azt állította, hogy az AIDS-vírust valójában a Pentagon fejlesztette ki saját maryland-i bázisán, tehát nem természetes mutálódás eredménye.1985 őszén egy szovjet hetilap átvette ezeket a vádakat, amelyek innentől már futótűzként terjedtek a világ Amerika-ellenes felén. Közben egyre több „bennfentes részlettel” bővült a történet. Például azzal, hogy az amerikai kormány járványvédelmi szakemberei már évek óta keresik a bolygón azokat a távoli zugokat, ahol efféle ritka mutációk fellelhetők, hogy aztán genetikai bütyköléssel továbbfejlesszék ezeket, hogy még halálosabbak legyenek. A lejárató hadjárat egészen odáig elment, hogy az USA távoli katonai támaszpontjainak környékén ütötte fel mindig a fejét az új vírus szerte a világban, tehát nyilván az amerikai katonák terjesztik tudatosan. Még egy tudományos tanulmányt is hamisítottak a sztorihoz, amelyhez egy keletnémet biológus házaspár (Jakob és Lili Segal) adta a nevét. Onnantól aztán már tényleg volt mit lobogtatni. Jevgenyij Primakov, a szovjet titkosszolgálatok egykori vezetője (utóbb külügyminiszter és kormányfő) 1992-ben ismerte el, hogy csupán a KGB szándékos félretájékoztatási manővere volt mindez. Ebben az esetben is igaz, hogy az egyértelmű beismerés és lelepleződés ellenére is sokan a mai napig tényként kezelik a művelet részeként elterjesztett hazugságokat.

Jakob és Lili Segal kamutanulmánya

Juríj Bezmenov példáját, illetve híres oktatóvideóját a felforgatás működéséről talán többen látták már. Bár a felforgatás egy sokkal többrétű dolog, mint maga a dezinformáció, de ez utóbbi szerves részét képezi az előbbinek. Bezmenov szintén kiugrott KGB-s, de nem a titkosszolgálat aktív állományú tisztje volt, hanem annak informátora. Újságíróként dolgozott, kifejezett feladata volt, hogy a szovjet érdekeknek megfelelően, a titkosszolgálat instrukciói alapján igyekezzen a nyugati közvéleményt befolyásolni.

Híres videóját korábban több magyar szélsőjobbos portál is bemutatta, ám egy ideje kevésbé népszerű ezeken a portálokon. Ennek az okait mindenki maga fejtse meg.


Bezmenov előadása a felforgatásról

 

Dezinformációs műveletek nyugatról

Természetesen a dezinformáció eszközével az USA vezette nyugati államok is éltek a hidegháború idején. Ezekről a műveletekről azonban jóval kevesebbet tudni, és ennek több oka is van. Egyrészt a hidegháborút ez a szövetségi rendszer nyerte meg, így apparátusuk tovább dolgozott, nem nyíltak meg különböző levéltárak, nem írtak visszaemlékezéseket kiszuperált titkosszolgák (vagy legalábbis egészen más hangnemben, és sokkal erősebb kontroll alatt). De ez csak az egyik tényező. Fontos, hogy egészen eltérő filozófiával rendelkeztek a két tömb ilyen jellegű műveleteit kivitelező stábok, de erről a következő fejezetben hosszabban is szót ejtünk, lévén, hogy ezek a filozófiabeli különbségek a mai napig megvannak, működnek, mi több hatással vannak mindennapjainkra.

 

Egy jellemző esetet, amely azonban jól szemlélteti, hogy a nyugat is használ klasszikus dezinformációs műveleteket, feltétlenül érdemes bemutatni. Bár a történet éppen a hidegháború végén játszódik, de felvonultatja a dezinformáció, minden elemét, sőt még annál is többet.

 

Egy 15 éves Nayirah nevű lány tett megindító vallomást az Egyesült Államok Kongresszusa előtt 1990. október 10-én. A lány többek között arról beszélt, hogy iraki katonák kidobálták egy kuvaiti kórház inkubátoraiból a csecsemőket, és hagyták lassan meghalni őket. Az esetet, mint a kórházban dolgozó önkéntes, a saját szemével látta, vallomását pedig könnyeivel küszködve mondta el. Nem csak a legnagyobb tv-társaságok adták le Nayirah vallomását, így több tízmillió amerikaihoz eljuttatva azt, hanem a legfontosabb amerikai politikusok is rendre hivatkoztak a megdöbbentő történetre az elkövetkező napokban.

Nayirah könnyekkel küszködve tesz vallomást, nem volt több, mint színjáték

A vallomás hatalmas segítséget jelentett, hogy az amerikai társadalom ne csupán ne ellenezze, hanem konkrétan lelkesen támogassa is az Öböl-háborút, vagyis az irakiak elleni támadást.
Már 1991-ben, Kuvait felszabadítása után elkezdtek szivárogni a hírek, miszerint az inkubátoros történet nagy valószínűséggel nem történt meg. 1992. január 6-án a The New York Times közölte John McArthur „Emlékeznek Nayirah-ra, a Kuvait melletti tanúra?” című írását. McArthur kiderítette, hogy Nayirah valójában Nayirah al-Sabah volt, azaz Saud Nasir al-Sabah washingtoni kuvaiti nagykövet lánya, a kuvaiti királyi család rokona. Az Amnesty International, ami először felkapta a történetet és igazságként jelentette meg, később visszavonta azt, és kijelentette: nem talált megbízható bizonyítékot a vádaskodásra. A kuvaiti kormányzat által felfogadott Kroll Associates szintén kikérdezte Nayirah-t. A lány elmondta, hogy valójában csak egy babát látott az inkubátoron kívül, és azt is csak egy pillanatra, és hogy nem dolgozott önkéntesként a kórházban, hanem valójában csak néhány percre állt meg ott.

Ekkorra azonban az iraki háborúnak már régen vége volt.

(Ebben az esetben nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy az eset levezénylésében, oroszlánrészt vállalt a „mi” Tom Lantosunk. A „magyar” származású amerikai képviselő az igazi klasszikus felforgató mintaképe lehetne. Nayirah esetétől az 1992-es Csurka István dolgozat körüli világszintű hisztérián át, rengeteg hasonló ügyben kavarta a közélet hullámait Lantos. De ez már egy másik történet.)

FOLYTATJUK!

 

– Ivan / Világnézet / N.Z. –

Kapcsolódó:

Dezinformációs háború – 2. rész