A nagyszombaton rendezett Budapest I. osztályú Csepel-REAC találkozón többször is felhangzott a kék-piros színsorrend hangsúlyozása a hazai szurkolók dalaiban. Nem csak a színek sorrendje, de a helyi labdarúgó csapat szereplése sem mindegy a huszonegyedik században a XXI. kerületi szurkolóknak.

Tél lett, maradhat?

Nem volt túl barátságos az időjárás szombaton délelőtt, amikor Budapest déli szegletébe, vagy inkább szigetére indultam. Bár az előző napokon a tavasziasabb idő volt a jellemző, szombatra Tél tábornok vezényelt még egy amolyan utolsó rohamot, némi csapadékkal erősítve seregét. Átszelve az egész várost, sorjáztak bennem az emlékek, melyek a csepeli stadionhoz kötöttek, ahol jó másfél évtizede jártam először, azóta pedig több tucat alkalommal. A szépséghiba mindössze annyi, hogy általában az itt albérletben játszó Honvéd első vagy második csapatának szurkoltam. Ez azonban elég is volt ahhoz, hogy tudjam, hol érdemes elfogyasztani a mérkőzés előtt elmaradhatatlan sört, söröket. Kis társaságunk Székelyföldről érkezett, a fő attrakció a másnapi Vasas-Kispest találkozó, bemelegítésnek azonban tökéletes egy csepeli kiruccanás, ráadásul szintén fővárosi ellenféllel szemben.
Mind a hazaiak, mind ellenfelük, a REAC megjárta az elsőosztályt története során.

Egy címer, egy osztály, két betű
A nyáron több hír is megjelent, miszerint a csepeli kormánypárti politikus és népszerű gasztroblogger, az egykori sikeres birkózó Németh Szilárd venné a kezébe a helyi labdarúgócsapatot is. Csakhogy már működött egy csepeli csapat, amelyiknek így mennie kellett. Így állt elő az a helyzet végül, hogy a nyárig a stadionban játszó Csepel most más néven, más pályán folytatja szereplését, a címer azonban közös, egyetlen betű abban a különbség. Az új Csepel TC, míg a “régi” FC rövidítést használ a kék-piros logóban. Ráadásul ugyanabban az osztályban is szerepel mindkét egyesület.

Az egyik csapat fc, a másik tc, a neves előd pedig sc. Csak a kék-piros a biztos

Visszaköszön a történelem

A történelem visszaköszön mindenhonnan a kerületben. Majdnem száz éves lakótömbök, talán ezeknél is régebbi gyárak jelzik Csepel egykor betöltött szerepét a HÉV-el ide érkezőknek.

“Olyan, mintha Sepsiszentgyörgyön sétálnánk, ugyanazok a házak és panel lakótelepek!”

jegyezte meg székelyföldi ismerősöm, aki még sosem járt erre. A riposzt is gyorsan érkezett: ugyanaz a rendszer építette mindkettőt, azért ilyen ocsmány! A stadion ennek a lakótelepi világnak és a kertvárosi résznek a határán terül el. Az ipari múlt a sportra is jelentős hatással volt, főleg ennek a háttérnek köszönhetően nyerte meg első bajnoki címét 1942-ben. Aztán jött a többi ’43-ban, majd 1948-ban és 1959-ben. Összesen négyszer. A dicsőséges múlt nem párosul hasonló jelennel, hiszen az elmúlt két évtizedben többször is megszűnt a csepeli labdarúgó csapat. Az agónia a sportlétesítményeken is meglátszik, a kopottas lelátók a borongós időjárásban talán a szokásosnál is szürkébb arcukat mutatták, dacára a kék-piros székeknek. A csepeli klubhoz hasonlóan szintén 1912-ben alapított Rákospalotai EAC legfeljebb stadionja állapotában tud hasonló képet festeni, a dicsőségek jóval messzebbről elkerülték a sárga-kékeket az évtizedek alatt.  A klub inkább a bundabotrányairól hírhedt, mint bajnoki sikereiről.

Czibor Zoltán és Tóth II József is bekerült az Aranycsapatba a csepeli gárdából

Kék-piros a szürkeségben

Volt mód a múlton merengeni, ráadásul a már felfestett téliesebb időben finoman szólva sem tolongott a csepeli nép a sporttelep irányába. A negyedosztályban nem mindenhol szednek belépőt, itt megtették. A 700 magyar forint nem vészes, de inkább költöttük volna sörre. Azért betévedtünk az igen szerény dekorációval ellátott büfébe is. Amikor legutóbb itt jártam, csupa ereklyével és kiszászlóval volt tele.

“Még csak néhány hete vettük át az üzemeltetést, nem volt időnk ilyesmivel foglalkozni!”

A büfés hölgy szabadkozását készséggel fogadjuk el, miközben szisszennek a dobozos italok. A lelátó felé indulva ismerős illat csapja meg az orrunkat. Ez bizony a füstbombák jellegzetes szaga! Pedig még van néhány perc a kezdésig. Később tudtam meg, hogy a csepeli tábor egyik tagja vicces kedvében bedobta a jelszót, amire mindenki működésbe hozta a nála lévő pirotechnikai eszközöket. Sebaj, a csapat majd megnézni képekről, talán videó is készült. Mire ugyanis kivonultak a játékosok, már mi is a hazai táborban köszöntöttük a válogatott meccseiről ismerős arcokat, és a kék-piros füst is tova szállt. Nagyjából 50 fős tábor itt, 30-40 fő a másik oldalon. Ennyi néző jutott erre a mai délutánra, aminél bevallom, többre számítottam.

Kék-piros szurkolói festés – a csepeli ultrák felveszik a versenyt a nagyobb táborokkal is

Élcsapatok ütközete

Nehéz elképzelni, hogy egykoron rendre megteltek ezek a lelátók a csepeli futball szurkolókkal. Vagy éppen a kispestiekkel, amikor itt játszott a Honvéd. Utoljára teltház, vagy ahhoz közeli nézőszám jó hét évvel ezelőtt volt. Akkor a klubvezetés ellen tüntető ferencvárosi szurkolók töltötték meg a hosszanti lelátót a Fradi fakó Csepel elleni meccsére. Mégis miért hozom ezt fel?

“Én akkor jártam itt először, pedig nem messze lakok. Azóta ha tehetem, a Fradi mellett a Csepel meccseire is eljárok”

mondta egy ismerősöm, akivel szintén a nemzeti tizenegy találkozóin szoktam összefutni. Valóban, itt nem számít, hogy valaki Fradi, Kispest vagy éppen Sepsi OSK szurkoló. Újpestiek nem akadtak, mert épp Fehérváron játszik a csapatuk, ezzel a mérkőzéssel szinte egy időben. Fontos találkozó ez egyébként, hiszen a REAC a második, a Csepel a harmadik a tabellán, egy hazai siker helycserét is jelentene. Ez a 23. percben távolabb került, amikor a REAC megszerezte a vezetést egy pofás támadás végén. Ennek ellenére tovább szóltak a csepeli dalok, lengtek a zászlók és néha egy-egy görögtűz is begyulladt. Biztonságiak vagy rendőrök itt nincsenek, így probléma sem adódhat a szenvedélyesebb szurkolásból.

Zászlókból és pirotechnikából nem volt hiány a hazai oldalon

Kék-pirosból sárga-kék

Az első félidőben a csepeli labdarúgás helyzetére vagyok kíváncsi, így a kék-piros táborból követtem az eseményeket. Nem értettem sokáig, miért is döntöttek úgy a csepeli fanatikusok, hogy a tulajdonképpeni új csapatot támogatják ezentúl, akár a régivel szemben.

Tulajdonképpen az döntött, melyik marad ebben a stadionban. A csepeli klubok alakultak és megszűntek, de ez a hely az egyetlen fix pont az elmúlt évtizedekben és ma is.

Nem tudok, nem is akarok a válasszal vitatkozni. Új menedzsment, új játékosok húzták magukra nyáron az új csapat mezét, míg az eddigi kedvencek fanatikusok és stadion nélkül maradtak. Nem egyszerű helyzet. A szünet a büfé környékén telik, hogy aztán kiválva a kis társaságból a vendégeknek fenntartott lelátórész felé vegyem az irányt. Egyrészt, itt van mosdó, mármint olyan igazi, épített. A hazai oldalon csak a bokrok. Másrészt régi ismerősökből itt sincs hiány. Miközben a csepeli ultrák végig szurkolják a második félidőt, ezen az oldalon inkább a beszélgetéseké a főszerep, egy-egy “Hajrá, REAC! kiáltásba azonban én is beszállok. Lokálpatriotizmus is létezik. Tudták, hogy odaátról jövök, kapom is kérdést, hogy vannak-e Fradisták ott? A HÉV-ről láttak egy társaságot, akikről feltételezik, hogy nem csak a meccs miatt néztek ki. Őket éppen nem láttam, a rákospalotai győzelmet viszont igen. Egy év alatt ez volt a második REAC mérkőzés, amire kimentem, mindkettőn sikernek “örülhettem”.  Talán hívnak legközelebb is.

A stadion az egyik, illetve a másik oldalról

Sárga-kékből vörös-fekete

A lefújás és egy rövid ünneplés után a büfénél – hol máshol – találkoztam székelyföldi barátaimmal, hogy együtt térjünk vissza Csepel egyik legismertebb vendéglátóegységébe.

“Te, végig a pályának háttal állva magyaráztál, hát nem is láttad a meccset!”

szúrta oda egyikük a rövid séta közben. Valóban, nehezen kötött volna le az, ami a pályán történik. A szürke, egykedvű időben ettől függetlenül is megtaláltam, amit kerestem. Az új arénákban eltöltött hétvégék után jó volt egy kis időutazást tenni a csepeli stadion kopott székei között. Közben megérkeztünk a “Rizibe”, ahol a sörválaszték mellett a tömeg is hatalmas lett, sokáig azonban nem maradhattunk. Hosszú volt a nap, és a vasárnap várt még ránk egy Vasas-Kispest. Ezt a találkozót is a vendégcsapat nyerte egyetlen rúgott góllal, azonban a vendégszektorból nem mentem tovább, így a vörös-feketéből nem lett már piros-kék.

Szürkeség a szürkületben

– Lipták Tamás / Lelátó / Nacionalista Zóna –

 

Kapcsolódó:

Ilyen volt a lipcsei meccs, ha szélsőjobbról nézzük – túrabeszámoló