Az immár 60 napja tartó orosz-ukrán háború valószínűleg cezúra lesz a XXI. század történelmében, és rengeteg olyan eseményt hozott el, amelyekre korábban gondolni sem mertünk. Előzményeit tekintve nem, mértékét tekintve viszont annál inkább ide fog tartozni az a gigantikus dezinformációs háború, amelyet a hadviselő felek folytatnak egymással szemben.
Csatlakozz a Nacionalista Zóna Telegram csatornájához és győzzük le együtt a PC cenzúrát!
Különbség a nyugati, illetve a szovjet/orosz dezinformációban
Az előző fejezetben tisztáztuk az alapfogalmakat, illetve néhány jellemző esetet mutattunk be a hidegháborús időszakból mind a keleti, mind a nyugati dezinformációs műveletekre. Röviden már utaltunk rá szintén az előző fejezetben, hogy jelentős különbségeket lehet találni a nyugati, illetve az orosz-típusú dezinformációban, ez a bemutatott példákon keresztül is látható, ha azokat ilyen szempontból vizsgáljuk meg. Ez persze nem jelenti azt, hogy az amerikaiak, vagy az oroszok ne használnák a dezinformáció, befolyásolás, propaganda, felforgatás mátrixának mindegyik, sokszor egyébként is nehezen elkülöníthető elemét.
A különbségek egyrészt abból fakadnak, hogy eltérő jogi, média, és társadalomszerkezeti háttér és környezet van a két nagy szembenálló tömbben, illetve abból, hogy eltérő hatalomgyakorlási filozófiák állnak egymással szemben, amiből eltérő titkosszolgálati működés következik. Ez értelemszerűen nem a titkosszolgálatok technikai jellegű működésére vonatkozik, hanem arra, hogy milyen irányvonalakat mentén kell tenniük a dolgukat, hiszen ez utóbbiakat az aktuális politikai hatalom jelöli ki számukra.
A nyugati típusú dezinformáció, tulajdonképpen sokkal inkább egy átfogó jellegű befolyásolás/meggyőzés. A komplett társadalmakat akarják az általuk üdvösnek tartott liberális-demokrata felfogással kapcsolatban meggyőzni. Ezek eszközei kevésbé direkt titkosszolgálati jellegűek, mintsem olyan hétköznapi felületek, mint a legnagyobb tv-csatornák, stremaing szolgáltatók, közösségi felületek, online portálok. Tulajdonképpen az a felfogás, amit ma “alapnak” tart a társadalom többsége, az, az ezekből a médiatermékekből sugárzott világkép. Amely bár értéksemlegesnek hirdeti magát, de természetesen nem az.
Ezek tehát nem konspirált módon, különböző kerülőutakon eljuttatott üzenetek, hanem nagyon is nyílt dolgok. Ugyanígy a hidegháború idején sem a szigorú pártkontroll alatt lévő szovjet (vagy más kommunista országokban működő) sajtótermékekben próbáltak meg elhelyezni jól megfogalmazott újságcikkeket, amelyek a bizalmatlanság magvát ültették volna el az adott társadalomban (persze erre esélyük sem lett volna, hiszen míg a szovjetek különösebb gond nélkül tudtak bejuttatni a legnagyobb amerikai/nyugati sajtótermékekbe „olvasói leveleket”, addig ez mondjuk a Pravda, vagy az Izvesztyia, de akár a Népszabadság esetében is teljesen kizárt volt), hanem nyíltan sugározták a Szabad Európa és társai hullámhosszain, nyíltan hirdették a mozifilmek, zenék és még számtalan szórakoztatóipari és művészeti ág segítségével a nyugati “értékeket”, a nyugati “életérzést”.
A nyugati módszer tehát sokkal inkább a befolyásolás, amelyet egy gőzhengerként írhatunk le, amely letarolja azt, ami az útjába kerül.
Hogyan jellemezhetjük ezzel szemben az orosz-típusú dezinformációt? A nyugatival szemben ez sokkal inkább egy búvópatak, amely titkos, láthatatlan csatornákon csörgedezik. Időnként a felszínre bukik, hogy aztán ismét eltűnjön, és mindig a legmegfelelőbb helyen bukkanjon fel. Ez nem csak az eltérő filozófiából fakad, hanem abból is, hogy a nyugatiakhoz képest jóval kisebb erőforrások állnak rendelkezésére azoknak az orosz szolgálatoknak, akik működtetik ezt. Bár van orosz Vkontakte (annak államhoz közeli kézbe kerülése is egy tanulságos történet…), de ennek lehetőségei sehol nincsenek a Facebook, vagy újabban meta-univerzumhoz képest. Így tehát a legmegfelelőbb helyen, a legmegfelelőbb eszközzel kell operálniuk az orosz dezinformáció ősforrásainak. Ahogy a nyugatiak a kommunikációs- és médiaterében meglévő erőfölényüket tudják kihasználni, úgy az oroszok azokat a szabályokat tudják (részben csak: tudták) kihasználni, amelyek a demokratikus berendezkedés, a liberális felfogás velejárói. Hogy az eredeti hasonlathoz visszatérjünk, a búvópatak ezeknek a szabályoknak a réseibe folyik bele, hogy aztán egy fagyos/háborús esetben jéggé fagyva repessze szét azokat.
Bár az elmúlt másfél évtizedben a putyini hatalom kiépített egy jószerével globálisnak mondható médiabirodalmat, amely kezdett felnőni a hasonló nyugati társai mellé, de egyrészt jó pár évtized hátránnyal kellett indulnia, másrészt pedig az oroszok Ukrajna elleni támadása után ezeket a csatornákat nyugaton többé-kevésbé blokkolták. A fentebbi bekezdésekben elmondottak azonban ettől függetlenül megállnak, valamint erről a médiabirodalomról a következő fejezetben egyébként is bővebben fogunk értekezni.
Hatás-ellenhatás
Ahogy fentebb is leírtuk, a nyugati befolyásolás sokkal komolyabb erőforrásokkal dolgozik, sokkal nagyobb részét éri el a társadalmaknak, és sokkal szerteágazóbb, hiszen gyakorlatilag a komplett média a szolgálatában áll. Egyáltalán nem túlzás azt sem kijelenteni, hogy sokkal pusztítóbb, és sokkal közvetlenebb hatása van, mint az orosz dezinformációnak.
Akkor hát mégis miért fontos jelen helyzetben az orosz dezinformációval foglalkoznunk mégis? Nos, azért, mert Magyarország, illetve konkrétan a magyar jobboldal sokkal inkább ki van téve az orosz dezinformáció hatásainak, mint szinte bárki Európában.
Kijelenthetjük, hogy a magyar jobboldal, történelmi okokból és mentalitásából fakadóan, sokkal inkább immunis a nyugati befolyásolásra, mint az orosz dezinformációra. Ki az, a szélesen vett magyar jobboldalon, aki komolyan tudná venni például a netflixes sorozatokban “rejtve” elbújtatott agymosó szándékot? Ki az, aki a hollywood-i sztárok aktuális kiállásait, aggodalmait, őszinte gesztusokként fogná fel, és ne legyintene azokra? A Facebook és társainak a társadalom-mérnökösködéseire közegünkről ping-pong labdaként pattannak le. Sőt, a kurucos mentalitásból fakadóan minden ilyen próbálkozás csak egy-egy igazolás, megerősítés számunkra, hogy ne kérjünk belőle. Tegyük hozzá: ez így is van jól!
(Fontos megjegyezni, hogy itt nem a teljes magyar társadalomról beszélünk, csupán a szélesebben vett jobboldalról! Viszont ezekben a kérdésekben biztosan ugyanúgy gondolkozik a fideszes polgári köröktől kezdve a skinhead koncertek látogatókig mindenki.)
Éppen ellenkező a helyzet ugyanakkor az orosz-dezinformációval kapcsolatban. Nem véletlenül. Az a bizonyos búvópatak nagyon is jól tudja, hogy hol kell felbukkannia, hogy hol törhet a felszínre, és hol szélesedhet ki. A magyar jobboldalnál tökéletesebb színhely kevés lehetne. Ezt egyébként pontosan tudják azok is, akik az orosz dezinformációs műveletek hazai irányítói.
A mainstreammel való szembenállás, a médiával és a politikusokkal kapcsolatos negatív tapasztalatok, valamint az USA/EU által nyíltan is felvállalt ”értékek” (amelyek jószerével szöges ellentétben állnak a hagyományos jobboldali értékekkel) egyaránt hozzájárultak ehhez a helyzethez. Egyáltalán nem lehet alaptalannak nevezni tehát ezt a rendkívüli bizalmatlanságot, és ezt akkor is el kell ismerni, ha ez mára oda vezetett, hogy gyakorlatilag kritikátlan befogadója lett a közeg az orosz, és az orosz-típusú dezinformációnak!
A fentiek fényében kijelenthetjük tehát, hogy nekünk az orosz dezinformációra meg- és felismerésére kell nagyobb hangsúlyt fektetnünk.
FOLYTATJUK!
– Ivan / Világnézet / N.Z. –
Kapcsolódó:
Vélemény, hozzászólás?