A Hűvösvölgy évszázadokon, és ezeken átnyúlóan több történelmi korszakon is keresztülvezeti az arra fogékony érdeklődőket. A fák között megbúvó történelmi emlékek között barangoltam egy koratéli délután, felkeresve néhány emlékhelyet.

Esős, inkább őszi, mintsem téli volt az idő reggel, amikor kinéztem az ablakon. Nem baj, ez is csak egy körülmény, éppen olyan, mintha negyven fok lenne, így nem befolyásolhat semmiben – állapítottam meg magamban. A reggeli rutin után túrázáshoz öltöztem, magam mellé vettem szálkásszőrű tacskómat, Csermelyt és már indultunk is a Hűvösvölgy felé. Rövid metrózás a Széll Kálmán térre, onnan pedig a 61-es villamos alig negyed óra alatt a hűvösvölgyi végállomására ért. Az eső továbbra is szakadt, de nem érdekelt – Csermelyt annál inkább zavarta, de igazi tacskóként szívósan tűrte. A kék jelzést követve elindultunk a fák közé.

Kutya idő volt, írhatnám, de a kutya élvezte legkevésbé

Évszázadok találkoznak

Az országos kéktúrán vezető út mellett a pocsolyákban szépen látszott a sűrű csapadék, miközben a lehulló cseppek koppanása a fákon, leveleken kellemesen ütemes alapzajt adott a sétának. Az úton haladva nem is olyan sokára balra tőlem a Hármashatárhegyi repülőtér hatalmas pusztasága rejtőzött a fák között. A repülőtér több, mint száz esztendős múltra tekint vissza, azonban ezzel is igen fiatalnak számít a környéken fellelhető történelmi emlékek között. Az út mellett sétálva egy nagyobb kőoszlopra lettem figyelmes, közelebb lépve hozzá pedig a kopott felirat is láthatóvá vált:

Budapest főváros 1879.

Tehát ez a kőoszlop, jelezve az idén 150 éves Budapest határát, nagyjából 140 esztendeje áll ott, tűrve hideget és meleget, esőt és szárazságot, dacolva háborúval és békével. A környéken egyébként – nem meglepő módon – több hasonló oszlop is található.

Budapest határköve, mögötte a repülőtér

Néhány száz méterrel arrébb egy nagyobb kőtábla készteti megállásra a túrázót, kirándulót, amely egy sokkal régebbi kornak állít emléket. A terület ugyanis évszázadokkal ezelőtt nem kirándulóhely vagy repülőtér, hanem királyi vadászterület volt.

Nem is akárkié, Hunyadi Mátyás járta talán éppen ezeket az utakat egykor királyi vadat űzve, mint tették azt nagy uralkodók évezredeken át.

Ma már nincs király, és vadból is jóval kevesebb akad. Talán csak a budakeszi vadaspark állatállományából tévednek át ide őzek, vaddisznók és szarvasok, akik háborítatlanul barangolhatnak a környék Nagy-Magyarországot ábrázoló fái között.

Sokak szerint ugyanis a Hűvösvölgy egyik magaslatában úgy ültették el a fákat 1920 után, hogy azok felülről nézve az Apostoli Magyar Királyság határait rajzolják ki a magasból rátekintőknek.

A vadászmező határát jelző kőtáblától alig néhány lépésre egy kis betonbunkert vehettünk észre. A második világháború során tucatnyi ilyen építményt telepítettek a környéken, amelyet elsősorban fegyverek, lőszerek tárolására használtak.

Talán éppen ide sietett az a magyar katona, akit innen néhány méterre érhetett halálos lövés egy szovjet fegyverből.

Ez egyben azt is jelenti, hogy a Hűvösvölgyben egyébként is egymásra rakódó történelmi rétegek itt különös elegyet alkotnak, hiszen néhány méteren belül évszázadok elevenedhetnek meg az arra fogékony kirándulók számára.

Mátyás király vadászterületének határát jelöli a tábla, alig néhány lépésre a II. világháború nyomait őrzik a fák

Irány az Árpád-pihenő

Továbbra is a kék jelzést követve haladunk rendületlenül szakadó esőben Csermellyel. Szerencsére a fák ritkuló levelei valamelyest felfogják az égi áldás cseppjeit, amelyek a viszonylag magas hőmérséklet miatt csak nem tudnak hópelyhekké manifesztálódni.

Az utunkba eső Oroszlán-szikla nevét nem kell magyarázni, a kőtömb már messzebbről is valóban egy, az út szélén ücsörgő királyi ragadozó körvonalaira emlékeztet.

Nemsokára elérjük az Árpád-pihenőt, melyről 1929 óta élvezheti a budapesti panorámát, aki egy kicsit szebb időben látogat oda. A Glück Frigyes szállodaiparos, várospolitikus által építtetett kilátóról mi most csak a Budapestet megszálló szürke fellegekben gyönyörködhettünk.

Az Árpád-pihenő bejárata a zöld turistaút felől nézve

Dicsőség a Hősöknek

Nagyon átáztunk már, Csermely pedig egyre inkább sietett lefelé. A tacskó kifejezetten szívós, ami a makacsságából ered. Ennek a makacsságnak azonban akad egy hozadéka, ugyanis amennyiben ő úgy dönt, hogy megunta az esőben kirándulást és el akar indulni hazafelé, akkor ennek a tempóban és az irányválasztásban ad nyomatékot.

Mielőtt a Hűvösvölgyben ismét villamosra szálltunk, még elsétáltunk a villamos felett található katonasírhoz.

Addig lesznek újabb hősök, amíg az előzőeket nem feledik

Néhány héttel ezelőtt, amikor szintén erre jártam, egy hatvan év körüli férfi kisunokájával nézegette ugyanezt a sírhelyet éppen. Kíváncsiságból kérdeztem rá akkor, vajon ismerik-e a történetét? „Nem tudjuk, miért van itt” – jött az egyébként megszokott válasz, hiszen nem először keveredtem hasonló helyzetbe egy-egy katonasír körül, amiből jócskán található a Budai hegyekben.

Nem kétséges, az elmúlt évszázadok közül a II. világháború egyik legheroikusabb vállalkozása, a február 11-én este megindult kitörés hagyta a legmarkánsabb lenyomatot a Duna jobb partján emelkedő magaslatok és erdők arcképén.

Elmeséltem hát – nem először – a srácnak és nagypapájának a történetet, amit az idősebb férfi sem nagyon ismert. Csak annyit, amit a kereskedelmi tv adásaiból hallott a februári megemlékezésről és a „neonácikról”. Az erdőbe jöttek, történelmet tanultak és úgy sétáltak tovább, hogy tudják: ezeken az utakon magyar és német katonák esküjükhöz hűen életüket adták az út mellett a hazáért vívott harcban. Tisztelgésképpen pedig mécsesek égnek ott, én is gyújtottam egyet. A fejfára kötött nemzeti színű szalagokon áll a felirat:

„Dicsőség a Hősöknek!”

Képgaléria

 

– Lipták Tamás / Örökség / Nacionalista Zóna –