Retkes Tamás író, történész jellegzetes stílusával és humorával hamar megragadja az olvasó figyelmét és képzeletét. Ezért is nagy öröm számunkra, hogy a Nacionalista Zóna publikálhatja a jövőben az élet apró jelenetei által ihletet novelláit. Ezúttal a vonatra való hosszú várakozás szolgáltatta a mondanivaló alapjául szolgáló keretet.

Vasútállomási peron. A bemondott (ja, hogy be sem mondott) szerelvény szabad szemmel is jól látható mértékben késik. Aki éppen nem mobilozik, az ilyenkor vagy félhangosan és profán módon emlegeti a MÁV vezérkarának valamennyi felmenőjét, vagy a hozzá legközelebb eső, ugyancsak vétlen honpolgárral kísérel meg beszédbe elegyedni. Mint az alább rögzítésre kerülő eset ékesen demonstrálja, nem is feltétlenül lenne ezt muszáj erőltetni.

Tehát, a kezdeményező fél már megtette egyéni javaslatait, hogy kinek, mit, hová, és hogy mekkorát ebben a tetves országban. Amúgy is Nyugaton minden sokkal jobb, illetve Kádár alatt jobb volt. Ezen remek felvezető után végképp itt az ideje, hogy az ötvenes éveiben járó, küllemében egy szolidan lepattant segédmunkásra hajazó atyafi a hozzá legközelebb állót megszólítsa.

A célszemély negyven alatti, jó kiállású ember. Haja katonásan felnyírva, ruházata szolid, de rendezett, és éppen egy könyvet (nota bene!) olvas. A másiknak nem is ez szúrt szemet, hanem a fiatalabb utastárs kiskabátján lévő jelvény. Egy férfi arca profilból ábrázolva, alatta valami egyéb kiegészítővel, de ezt szemüveg nélkül sajnos nem látja. Mindenesetre ami a legfőbb, hogy pont alkalmas hídfőállás egy verbális attakhoz.

– Érdekes a kitűzője. Kit ábrázol?
A megszólított szemmel láthatóan nincs beszédes kedvében, vagy már eleve a felvezetés sem csigázta fel érdeklődését, ezért egy lakonikus rébusszal válaszol.
– A Nemzetvezető.
– Tehát maga Orbán Viktor?
Mindenki legnagyobb szerencséjére közben mégis befutott a vonat.

 – Örökség / Nacionalista Zóna –