Retkes Tamás író, történész jellegzetes stílusával és humorával hamar megragadja az olvasó figyelmét és képzeletét. Ezért is nagy öröm számunkra, hogy a Nacionalista Zóna publikálhatja az élet apró jelenetei által ihletet novelláit. A vasúti közbiztonsággal kapcsolatban talán mindannyiunknak van egy-egy története, így nem meglepő, hogy Retkes Tamást is megihlette a téma.
Az Utca Embere későn jött ki az utolsó vonathoz, vagy nagyon korán az elsőhöz. Potomság, a lényeg, hogy sokat kell magányosan várnia. Csendesen fel-alá sétálgat a keskeny peronon, melyet csak egy-egy pár sín határol mindkét oldalról. Szakasztott olyan ennek a töltésen leledző vasútállomásnak a felépítése, mint a zuglói, csak ez valahol Észak-Magyarországon van.
Egyszer csak – ki tudja, hogy honnan – felbukkan vele szemben négy ifjonc. Zajosak, és szemmel tátható jó kedvüket nem korlátozzák holmi íratlan szabályok. A peron teljes szélességét lefedve vonulnak, akár a western filmek hősei. Az Utca Embere erre már ösztönösen körbepillog. “Kamerával megfigyelt terület”- hirdeti egy koszos tábla. Akkor jó, legfeljebb ha úgy adódik, akkor majd vissza tudnak nézni egy illusztris esetet, mivel az Utca Embere erről az vasútállomásról és a környék közbiztonságáról jót még nem hallott. A deja vu érzést erősítendő, a négyes fogat hangadója 5-6 méteres távolságról már a lényegre is tér.
– Bátya, nincs egy cigid? Buszjegyre kell.
– Ne már, srácok – reagálja le a helyzetet az Utca Embere, majd zakóját félreseperve, derékszíján előrébb húzza a rejtve viselt riasztópisztolyát. Ezt látva az ifjoncok sarkon fordulnak, és csak tisztes távolságból emlegetik az Utca Emberének vélelmezett szexuális orientációját, továbbá édesanyja foglalkozását.
A következő pillanatban felpattan a peron egyetlen épületének ajtaja, és megjelenik benne a biztonsági őr. Első ránézésre nyugdíjas korú, és vélelmezhetően sok kollégájához hasonlóan őt is a kényszer vitte erre a rosszul fizetett pályára.
– Ezekkel mindig csak a baj van, uram – nyugtázza az Utca Embere felé, majd kíváncsiskodni kezd – Egyébként az a csúzli eredeti?
– Természetesen. Gáz-riasztó, de attól még nem holmi játékszer. Mielőtt pedig megkérdezi, van rá viselési engedélyem.
– Hála Istennek, hogy nem kellett használnia! Nem akarok megint a rendőrségre mászkálni tanúskodni.
– Egyébként akkor maga végignézte az esetet? – A kérdésben nincsen semmi számonkérés, csak a szimpla kíváncsiság.
– Igen – pironkodik a kisöreg -, de hát ugye mit is tehettem volna…. Különben sem történt semmi… Különben is, a zsaruk ha erre járnak, mindig csak a kamarai tagságomat firtatják. A feletteseim az arcképes kitűzőmmel babrálnak, meg hogy ne merjek rádiót hallgatni szolgálatban.
– Jó, jó, értem – hűti a kedélyeket az Utca Embere – de csak gondoljunk bele, hogy ha most szokásomtól eltérően nem csatolom fel ezt a kis kiegészítőt. Magával együtt is csak ketten lehettünk volna négy ellen.
“Irgalom atyja, ne hagyj el!”
Vélemény, hozzászólás?