Month

március 2019

Mindenki egyenlő, de vannak, akik kicsit egyenlőbbek – olvasói levél

Oldalunknak az indulás óta célja volt, hogy felületet biztosítson olyan szárnyaikat bontogató személyeknek, akik többre vágynak annál, minthogy a közösség médiában jelenjenek meg írásaik. Lentebb egy fiatal olvasónk egyenlőségről, nacionalizmusról és közösségről megfogalmazott gondolatait adjuk közre.

Ellenfél nélkül – Nagyszombaton jártunk

Helyszíni beszámoló a Szlovákia – Magyarország labdarúgó mérkőzésről

Az uniformistól a zsebek tartalmáig mindent hitelesen mutatunk be – beszélgetés a katonai hagyományok őrzőivel

Szerkesztőségünk nagyra értékeli azokat a hagyományőrző csoportokat, melyek puszta hobbi helyett küldetésként, bevételi forrás helyett nemzetszolgálatként tekintenek elmúlt korok katonai erényeinek bemutatására. A 79. infanterie-division hagyományőrző baráti kör éppen ilyen, így örömünkre szolgál, hogy elfogadták az interjúfelkérésünket.

“Mindig egy csapatért” – magyarul szurkol Székelyföld

Két évvel ezelőtt jutott fel a Sepsi OSK a román labdarúgó bajnokság első osztályába, a csapat ráadásul a felsőházi rájátszásban folytathatja a 2018/2019-es bajnokság küzdelmeit, így európai szereplésért szurkolhatnak a sepsiszentgyörgyi drukkerek – természetesen magyarul!

© 2019 Nacionalista Zóna — Powered by WordPress

Theme by Anders NorenUp ↑