Author

Vannay László

Az uniformistól a zsebek tartalmáig mindent hitelesen mutatunk be – beszélgetés a katonai hagyományok őrzőivel

Szerkesztőségünk nagyra értékeli azokat a hagyományőrző csoportokat, melyek puszta hobbi helyett küldetésként, bevételi forrás helyett nemzetszolgálatként tekintenek elmúlt korok katonai erényeinek bemutatására. A 79. infanterie-division hagyományőrző baráti kör éppen ilyen, így örömünkre szolgál, hogy elfogadták az interjúfelkérésünket.

Székelyföldön dübörög az NSHC – Hate Crew interjú

Figyelemreméltó színfolt bukkant fel nemrég a magyar NSHC színtéren, méghozzá egy elszakított területen ragadtak a fiatalok hangszert, hogy beleüvöltsék a nagyvilágba: “Maradtak még fehérek, csak feketében járnak!” Fogadjátok szeretettel a kézdivásárhelyi Hate Crew zenekarral készített interjúnkat.

Vesszen minden maradéka! – RAC válogatás

A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján összeszedtünk 5 témába vágó dalt, melyek az emlékállítás mellett további küzdelemre is inspirálnak.

Az antifa a magyar valóság része lett

Az elmúlt napok pesti eseményeit szemlélve kijelenthetjük: Az ellenség már nem a kapuknál van, hanem a nyakunkon. Megszületett és radikalizálódott az a hazai antifa réteg, akik már nem csak külvárosi talponállókban hányják össze magukat a kannás bortól, hanem hajlandóak kimenni… Continue Reading →

Mi következik a görög antifák pesti graffitijéből?

Figyelem! Kemény és szókimondó sorok következnek, amik sértőek lesznek mindenkire nézve, aki köreinkbe tartozik.

Sebestyén Balázs és a szellemi tőke

Sebestény Balázs közismert rádiós műsorvezető nemrég élő adásban sértegette azokat, akik október 23-án a megemlékezés egy aktív formáját választva felvonulásuk közben azt skandálták, hogy “ria-ria Hungária”. 29-én pedig fel is adta a leckét szellemi tőkéből: Két degenerált társával “fingszűrős farmert”… Continue Reading →

Aki szó szerint a hősök nyomába lépett – Interjú Alkay Zsolt “Kalózzal”

Alkay Zsolt “Kalózzal” beszélgettünk, aki a Becsület Napja és a Kitörés Emléktúra ötletgazdájaként, és első főszervezőjeként már a ’90-es években beírta magát a mozgalmi történelemkönyvbe, de a története korántsem ért véget, sőt…

Százak a székely szabadságért

Kézdivásárhely után Budapesten is tüntetést szerveztek Beke István és Szőcs Zoltán szabadon bocsátásáért.

4 éve nem zendül fel a “rózsaszínű taps”

Négy éve ezen a napon költözött Cseresznye “Gyurimester” György a Hadak Útjára.

5 év letöltendőt kaptak a székely “terroristák”

Vérlázító ítélet született Beke István és Szőcs Zoltán ügyében. Öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélték őket egy olyan ügyben, amit még a román titkosszolgálat sem volt képes komolyan venni.

© 2025 Nacionalista Zóna — Powered by WordPress

Theme by Anders NorenUp ↑