A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján összeszedtünk 5 témába vágó dalt, melyek az emlékállítás mellett további küzdelemre is inspirálnak.
Kezdjük a sort egy külföldi legendával, a Brutal Attack-al, akik Rock Against Communism című dalukkal egyértelműen kitették az irányjelzőt. A “RAC” mint mozgalom válaszként született meg egy 1976-os antifa kezdeményezésre. Az Egyesült Királyságban ekkor hívták életre a Rock against Racism zenei mozgalmat. A reakció nem sokat váratott magára, és egy olyan karizmatikus szervezővel, mint Ian Stuart elképesztő sebességgel terjedt el világszerte.
A Vérszerződés hazai mozgalmunk egyik zászlóshajójaként több számában ítéletet mond a vörös mocsok felett. Ezen sorok írójának személyes kedvence a Büszke és Fehér, melyre abszolút igaz, hogy aktuális üzenetet hordoz a jelen harcosainak.
Az olasz nacionalisták által ’56-ban írt Avanti Ragazzi di Buda című dal, olyan közismertségnek örvend nem csupán köreinkben, hogy nyilván nem kell külön bemutatni senkinek. Itthon a legismertebb átirata vitán felül a Romantikus Erőszakhoz köthető, akik 2010-ben egy ütős klipet is készítettek a dalhoz.
A II. világháború bukása után elképesztő mértékben terjedhetett a vörös pestis az öreg kontinensen, ami felfoghatatlan károkat okozott. Az emberfeletti áldozatokkal járó háború végén azonban akadtak olyanok, akik utolsóként a magasba emelték a fáklyát és örök példát szolgáltattak az utókornak. Ilyenek voltak Budapest Erőd védői is, akikről nemrég a Becsület Napja keretében emlékeztünk meg. Az ő áldozatvállalásuknak állít emléket a Blutzeugen, a Jogos Önvédelem és a Moshpit közös száma.
Végezetül pedig egy friss formáció dalát ajánljuk figyelmetekbe. A székelyföldi Hate Crew “Maradtak még…” című száma történelmi vonatkozásokat és a jelent egyaránt magában hordozza. A banda egyik tagjától tudom, hogy a számot kifejezetten a tavaly év végi, fővárosi balos tüntetések inspirálták.
Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy a kézdivásárhelyi zenekarral rövidesen egy interjút olvashattok oldalunkon. Addig is ajánlom figyelmetekbe a srácok Youtube csatornáját.
– Vannay László / More than Music / Nacionalista Zóna –
Kapcsolódó:
Szeretnél Te is blogger lenni oldalunkon? Úgy érzed, hogy lenne mit megosztanod a világgal? Készséged van az íráshoz? Küldj egy cikket, szabadon választott témában a nacionalistazona@gmail.com címre, és lehet, hogy holnaptól Te is propaganda divíziónk tagja leszel!

1 Pingback