A politika szerves része nem csak a lelátói, de a konkrét sportéletnek is. A kettő viszonya pedig ma már messze nem arról szól, hogy néha a lelátón megjelennek ott lecsapódó aktuális társadalmi kérdésekre adott reakciók, vagy a helyi pártelnök lesz a klub vezetője is, hanem a társadalom formálásában is egyre nagyobb szerepe van az egyesületeknek, sportolóknak.
A zöld magyar gyepre akkor toppant be a politika, amikor Írország legjobbjai féltérdre ereszkedtek a Megyeri úton egy évvel ezelőtt. Innen indítom tehát az eszmefuttatásom. Persze, előtte is előfordultak politikai megnyilvánulások a hazai lelátókon is, főleg az aktuális ellenfélhez kapcsolódóan. Egy Románia elleni találkozó sosem lesz mentes politikai érzelmektől, ezt talán nem kell különösebben kifejtenem, a világon számtalan hasonló párosítás létezik. Az újdonságot az jelentette, hogy miközben a lelátókról különböző szabályokkal és a melléjük rendelt szankciókkal igyekeztek egyre inkább kiszorítani a jobboldalhoz köthető jelképeket, tartalmakat, üzeneteket, addig egyre többször a pályán és a játékosokon keresztül nyilvánult meg baloldali politikai mozgalmak akarata. A játékosok váltak egy-egy szervezet véleménynyilvánítási eszközévé, aki pedig nem állt be a sorba, arra azonnal liberális össztűz zúdult. A BLM és gender lobbi volt az a két entitás, amely elkezdte diktálni, mikor és hogyan KELL a játékosoknak, kluboknak, szövetségeknek kiállni mellettük.
Milliókhoz jutott el az üzenet világszerte az üzenet
Tényleg nagyon kevesen voltunk, akik úgy gondoltuk, hogy ez ellen tenni kell, hogy ezt nem hagyhatjuk szó nélkül. A legnagyobb eredményeket a legtöbbször éppen a bátor kevesek érték el, így mi mind büszkék is lehetünk erre! A többit mindenki tudja, nem is részletezném. Három zászló jelent meg három találkozón, melyek a világsajtó címlapjaira kerültek és a legnagyobb szurkolói oldalakon jelentek meg példamutatásként. Egyszerűen nem lehetett legyinteni rájuk. Nem is tették, és szeptemberre meg is érkezett a válasz a liberális médián keresztül, és mivel én adtam a nevemet, arcomat és gondolataimat ehhez a lelátói ellenálláshoz, az ostoruk főképp rajtam csattant. Túléltem. Sőt, hála a rengeteg bajtársi támogatásnak (a témában oly hangos kormánypárti influenszerek közül mindössze ketten álltak ki mellettem), még eltökéltebbé tett, és októberben ismét a nyugati címlapokra került, hogy nem kérünk a baloldali politikai megnyilvánulásokból!
Lelátói ellenállás
Hiszem, hogy ezek és az ebből fakadó következmények miatt fogadta füttyszó az ellenállás miatt folyamatosan hisztiző és idén június 4-én térdelő angol válogatottat, és ezeknek együtt is köszönhető, hogy az lmbtq mellett mindig kiálló németek azt mondták, nem szeretnének további feszültséget generálni, ezért semmilyen politikai akcióval nem készültek, semmilyen jelképet nem vittek be 65 ezer magyar közé a Puskás Aréna zöld gyepére! Az ellenállás élt és működött! Az elmúlt egy évben sokan kérdezték, megéri ez a sok balhé, a rólam született cikkek? A németek elleni meccs után éreztem csak igazán, hogy igen, megérte! Sokan persze nem értik, minek kellett ez az egész? Miért nem lehetett nyugton maradni, hát megbüntették a válogatottat és az MLSZ-t! Kellett ez nekünk?
Az angolok elleni találkozó a magyar válogatott történelmi sikeréről marad emlékezetes. Van azonban egy momentum, ami nem hagy nyugodni, és nem a Fekete – Győr félére gondolok most. Egy olyan eseménysorra, ami akkor is így történt volna, ha az angolok nyernek. Lement ugyanis a térdelés markáns, felháborodást kiváltó ellenreakció nélkül. Igaz, mivel a bejáratnál külön ellenőrizték a már ismert lepedődarabot, így nehéz is lett volna azt bejuttatni vagy kitenni. Vagyis a baloldali vélemény megjelent a pályán, a jobboldali ellenvélemény be lett tiltva a lelátón. (A HLM molinó zseniális volt, de kevésbé konfrontatív és így másfajta hatásfokú.)
Angliában tiltólistára került a térdelést áthúzva megjelenítő zászló több más jobboldali jelkép mellett
Szalai Ádám ki is emelte a meccs végén, hogy milyen büszke a magyar szurkolókra, amiért nem ültek fel a provokációnak és csak a szurkolással foglalkoztak mind a Himnuszunk kifütyülése, mind a térdelés alatt. Mondhatni, a vendégszurkolók közönyösek voltak, legalábbis kívülről, mert tudom, hogy messze nem azok egyébként. A közöny pedig az, ami most nekik, akik a baloldali ideológiákat viszik a zöld gyepre, a legnagyobb fegyverük, nekünk pedig a legnagyobb ellenségünk. Mert a közönyből előbb – utóbb megszokás lesz, és nem csak a stadionok zöld gyepén, de az élet minden területén. A közöny következményei pedig sokkal súlyosabbak lesznek, mint két zárt kapus meccs.
Lipták Tamás / Lelátó / Nacionalista Zóna
A témáról bővebben A pálya jobboldala podcast adásaiban hallhattok
1 Pingback