Author

Csumi

Környezetvédelem, a politikai panelbuborék

A Debrecenben épülő kínai akkumulátorgyár esete ismét a népszerű témák közé emelte a környezetvédelmet. Olyan magasztos, körültekintően végig gondolt és kifejtett témák mellett olvashatunk a mainstream sajtóban erről, mint az „orbáni diktatúra”, az „elhibázott brüsszeli szankciók”, a „putini konzervatív forradalom”,… Continue Reading →

Térképen mutatjuk az utóbbi idők német antifa támadásait

A globális, egyre mélyebb őrület nyomán az idei évben megszaporodni látszanak az agresszívabb támadások Németország ellenségeitől, az antifától. Ezeket mutatjuk most be térképen, és vázlatosan összegezve.

Szellemi alapok, melyekre érdemes építkezni IV

Motiváció a Jelenben: Értelmezési zavarokat okozó hiányosságnak tartanánk, ha nem foglalkoznánk jelenünkkel, mint fizikai/biológiai létünk terével, idejével, és sajnos problémájával, és mint elrettentő korrajzi alannyal.

Két Valhalla kiadvánnyal is találkozhatunk idén

A zenekar 2 éve történt hivatalos ”nyugdíjba vonulása” ellenére idén két hozzájuk köthető kiadvánnyal is találkozhatunk majd, ha Asgard istenei meghallgatják az ezeken dolgozó bajtársaink imáit.

Szellemi alapok, melyekre érdemes építkezni III

Múltfelfogás Karon öltve identitásunkkal, múltképünkről is szólnunk kell, mint világnézeti megalapozottságunk pilléréről. Ez pedig nem más, mint az szélsőjobboldali kontinuitás.

Szellemi alapok, melyekre érdemes építkezni II

A közösség fontossága Úgy véljük, korunk rohamos hanyatlását éppen az okozza, amivel előző bejegyzésünk kezdődött: a magukra hagyott egyének.

Szellemi alapok, melyekre érdemes építkezni I

Haszon helyett, kizárólagos út Mint minden egészséges gondolkodású ember, mi is folyamatosan törekszünk kiforrott spirituális alappillérekre támaszkodni. Ezek egyaránt fakadnak fanatizmusunkból, identitásunkból, sajátos múlt- és jelenfelfogásunkból és céltudatos jövőképükből.

© 2025 Nacionalista Zóna — Powered by WordPress

Theme by Anders NorenUp ↑