A “bűnös” illetve “bűn” feliratokat fújták rá ismeretlenek a Hegyvidéki Turul talapzatára.
Miközben a világ figyelme Ukrajnára szegeződik az éj leple alatt ismeretlenek üzenet értékkel bíró vörös festékkel rongálták meg a XII. kerületi Hegyvidéki Turul szobrot.
A szobor 2005-ös felállítása óta folyamatosan ki van téve az emberalatti baloldali támadásoknak. Kellett már élőlánccal védeni a lebontás ellen, kenték már be fekáliával, helyeztek el rajta bolsevik stílusú röplapokat, és a sort hosszasan folytathatnánk.
Annak ellenére, hogy a turul a magyar nemzet szimbóluma a baloldali sajtó gyakorlatilag 17 éve folyamatosan hergeli proletár holdudvarát a budai emlékmű ellen.
Sajnos a Pokorni Zoltán által vezetett kerület napjainkban nem mutat rá hajlandóságot, hogy méltó körülményeket biztosítson egy olyan szobornak, ami nem csupán a II. világháború hősi halottainak állít emléket, de egyúttal egy olyan szimbólumot is képtelenek megvédeni, melynek története egészen nemzetünk eredetmítoszáig nyúlik vissza.
Nem ismert, hogy a rongálás pontosan mikor történt, de egyelőre nem nyüzsögnek a környéken a közterület felügyelet munkatársai, ahogy azt a múltban megrongált kommunista emlékművek, vagy mondjuk a BLM szobor esetében láthattuk. Szerkesztőségünknek egy olvasónk juttatta el a képet, aki arról is tájékoztatott bennünket, hogy szervezetfüggetlen fiatalokkal és a Légió Hungáriával közösen letakarítják a gyalázatot a szoborról. Természetesen erről is be fogunk számolni.
– Vannay László / Aktivizmus / Nacionalista Zóna –
Vélemény, hozzászólás?