A történelem folyamatos előrehaladtával érzékelhetjük, hogy egyre sötétebb korokba lépünk. Az emberek évszázadokkal ezelőtt kezdtek elszakadni természetfeletti gyökereiktől, és manapság a természeti gyökereiket is feladják. Nyugat-Európa társadalmai szinte teljesen elvesztették vitalitásukat, míg Közép- és Kelet-Európa esetében ugyanez a lefelé mutató tendencia látható.

Ezen folyamat okainak bemutatását kíséreljük meg, amihez kiváló tükröt tart XV. Benedek pápának az első apostoli körlevele 1914-ből. Az itt megfogalmazott négy gyökérproblémát vehetjük korunk legfőbb bajainak is, amelyek elvezették és tovább vezetik társadalmainkat végérvényesen a romlás útján. Nem mellesleg sokkal messzebb jutottunk a pusztítás mértékét tekintve, mint ahol bő 100 évvel ezelőtt tartottunk.

 

Az emberek egymás iránt való kölcsönös jóakaratának hiánya

 

Keresztény terminológiában ez a szeretetet, vagyis az Isten iránti és a felebaráti szeretet kifejeződését jelenti. Vajon tetten érhető-e ez még korunk kisebb és nagyobb közösségeiben? Tekintsük csak meg a családok helyzetét, amelyekben nagy mértékben van jelen az egymással szemben való gyűlölködés, a saját haszonnak és érdekeknek kizárólagos szem előtt tartása. Ha pedig a társadalmat, mint nagyobb egységet vesszük, akkor ugyanúgy az önzést, mások lenézését és a rosszakaratot érzékelhetjük. Mindazzal, hogy az emberek Isten tanítását egyre nagyobb mértékben tagadták meg, kibontakozott a társadalom tagjai között az individualizmus ideája, ami magával hozta a fent említett bajokat, a kölcsönös jóakarat és segítség szinte teljes kiirtását a társadalom kisebb és nagyobb egységeiből egyaránt.

Azonban ennél a pontnál kell még említenünk a hamis testvériség eszméjének elterjedését, amit nem fogadhatunk el pozitív példaként.

Rengeteget hallunk manapság a hamis szeretetről és toleranciáról, amely elvárná tőlünk, hogy mindenféle deviancia előtt meghajoljunk. A gond bizonyos tekintetben azzal van, hogy ez az eszmeiség csak addig toleráns másokkal, amíg a saját beteg értékrendjének megfelelően gondolkozunk. Amennyiben rámutatunk, hogy ez az út egy dekadens felfogást képvisel (természetünk megtagadása, a teremtés kiparodizálása), akkor a gyűlölet hatalmas és erőszakos viharát zúdítják ránk és megbélyegeznek, mint kirekesztő és intoleráns személyeket. Ez pedig azt igazolja, hogy itt nem másról, mint gyűlöletről beszélhetünk.

A magasabbrendűség/felsőbbség tiszteletének eltűnése, a hierarchia elvetése

Ahogy Szent Péter utódja is megfogalmazta, idővel az emberi hatalom eredetét az emberek szabadakaratából kezdték el leszármaztatni és nem Istentől. A hatalom birtoklását tekintve a hierarchikus berendezkedést leváltotta a demokratikus rendszer, amely nem a kvalitásaiknál fogva uralomra termettek vezetését alapozta meg, hanem a mennyiség, egy néptömeg befolyásolt döntésének egyenlőségre épülő ideáját.

Hosszú idő elteltével mindent megfertőzött a túlhajtott szabadságvágy, amely a feminizmus erőszakos előretörésével a családi tűzhely fejét sem kímélte meg. Ez a szabadosság idővel behatolt az Istennek szentelt testületekbe is, ahol a fegyelem gyeplői ugyanúgy meglazultak, mint az emberi társadalmak minden egyes szegmensében. Mindebből következik – ahogy XV. Benedek is hangsúlyozta – a törvények megvetése, a tömegek mozgalmai, a diszciplína iránti érzék elvesztése. Politikai értelemben eljutottunk a nagy birodalmaktól, hierarchikusan felépülő államberendezkedésektől – ahol az uralkodó isteni alapokon gyakorolta hatalmát – először a cenzusos népképviselet rendszeréig, majd a bolsevik terrorállamon keresztül a kommunista/szocialista berendezkedésen át a liberális demokráciákig, ahol már minden számít, csak a minőség, az érdemelvűség és ezáltal a magasabbrendűség nem.

A társadalom különböző osztályainak gyűlölködő versengése, a deviancia és a normalitás harca

Ennél a pontnál érdemes megjegyeznünk, hogy 150 évvel korábban a kommunisták által gerjesztett konfliktus a munkásosztály, valamint a vagyonos réteg között mára már teljesen más értelmet nyert. Tegyük azonban hozzá, hogy már akkor is jellemző volt, hogy akiknek az anyagiak terén több jutott, azok még többre vágytak. A munkásosztály pedig a kommunisták által felhergelve akarta a tehetősebb, gazdag és nemesi rétegnek vagyonát igazságtalan módon megszerezni és őket elpusztítani, ami számtalan alkalommal be is következett.

Jelenkori európai államaink esetében a munkásság lecserélődött a nemzeteken belül élő, valamint a szexuálisan deviáns kisebbségek és a bevándorlók mellett való kiállásra, amely újabb törésvonalaknak ágyazott meg és a hagyományos család, valamint az etnikailag homogén nemzetek elpusztítását tűzte zászlajára.

Míg a XX. század elején a demagóg népszónokok a munkásosztályt hergelték az úgynevezett burzsoázia ellen, addig korunkban arra bátorítanak ugyanezen eszmeiség hívei, hogy nyíltan vállaljuk fel aberráltságunkat, az “nem szégyen, hanem büszkeség”. Emellett társadalmainktól idegen kultúrájú és fajú egyének védelmét helyezik előtérbe saját honfitársaikkal, hazájuk érdekével, kultúrájával szemben. Jelenleg így rombolják tovább az amúgy sem fényes jövő előtt álló társadalmainkat.

1968-ban csúcsosodott ki ez az éles váltás a kultúra területén, amely a kultúrmarxizmus intézményrendszereken keresztül lecsepegtetett mérgének eredményét mutatta (lásd a párizsi diáklázadás által hangoztatott szólamok), majd a XXI. századra eljutottunk oda, hogy ebben a szellemben próbálják az emberiség még részlegesen megmaradt (nemi, faji, kulturális) identitásait elpusztítani.

Ideigvaló és múlandó javak hajszolása, a pénzvágy

Mai egyénközpontú világunknak egyik legfontosabb ismérve, hogy az egyének léte kimerül az anyagi javak mértéktelen hajszolásában, a vagyon után való sóvárgásban. Bár fontos, hogy megfelelő anyagi helyzetünk legyen, de a szellemi javak annál szükségesebbek. Azonban a többséget rettenetesen zavarja, hogy nem jut neki kellő az anyagiak terén, de az ellen már kevésbé zúgolódik, hogy észből van-e neki elég.

A pénz utáni vágyódás az, amely az első pontban említett családi és össztársadalmi problémáknak is az egyik forrása, mondhatni a gonoszság fő gyökere.

Láthatjuk, hogy egyre több foglalkozás kizárólagos lényege a profit, a minél nagyobb vagyon megszerzése főleg erkölcstelen eszközökkel. A politikától kezdve a szolgáltató szektoron keresztül a kereskedelmen át számtalan szakma egyetlen mozgatórugója pragmatikus alapon a nagyobbnál nagyobb vagyon és nyereség elérése lett. Ezekkel összefüggésben a korszellem arra a hamis gondolkodásra irányítja az adott egyéneket, hogy nincs más dolgunk földi életünk során, minthogy a gazdagodással, az élet örömeinek élvezésével foglalatoskodjunk és ezekben teljesedjünk ki, ami az embereket végképp elszakítja az olyan természetfeletti erényektől, mint a mértékletesség és az okosság embert próbáló értékei.

Beletörődés vagy küzdelem minden téren?

Ahogy kifejtettük, ezek a mérgek beszivárogtak a kisebb közösségeken át a nagyobb közösségek életébe egyaránt. A felsorolt négy probléma szorosan összefügg egymással, magyarázata még kiterjeszthető és bővíthető, de közben ne feledkezzünk meg a korszellem újonnan kreálta problémaköreiről sem, mint a mesterséges intelligencia kérdése és a modern világ más, újszerű kihívásai.

Reméljük, hogy a fentebb felsoroltak gondolatébresztőként hatnak vagy megtartják a fókuszt azokon a területeken, amelyek nemcsak 100 vagy 50 éve, de ma is komoly gondot okoznak. Más formában, de a pusztítás szelleme ugyanúgy munkálkodik. Fontos hangsúlyoznunk, hogy ezt a fajta mentalitást, ami az utóbbi évtizedekben kialakult, minden erőnkkel támadni kell és megfelelő eszközökkel ki kell irtanunk kisebb és tágabban vett közösségeinkből, mert a Gondviselésbe vetett hitet, a differenciált gondolkodást, így az Igazság felé való törekvést erősen rombolják.

 

in Deo vivus/Nacionalista Zóna