A történelem igazán szűkmarkúan bánt az 1956-os forradalommal, mindössze október 23-tól november 4-én tartott, kevesebb, mint két hétig. Tágabb értelemben december közepéig, a forradalom utolsó legális szervezeteinek, a munkástanácsok feloszlatásáig elhúzódott, de az se több másfél hónapnál.

A vidéki településekhez hasonlóan néhány nap késéssel bontakoztak ki Hajdúnánáson is a forradalmi események. A párnapos csúszás oka, hogy ekkorra tudatosult a vidéki emberekben, hogy a hatalom tényleg megroppant és alapjaiban megrendült. Illetve ilyen vidéki kisvárosok esetében, mint Hajdúnánás esélytelen volt hosszabb idejű eredmények felmutatása, hiszen a katonai agresszió elnyomta azokat. Hajdúnánás tipikusan agrárjellegű település volt mindig is, így sok visszaélés, a lokális hatalom tisztviselőinek túlkapásai gócpontok voltak a helyi közösség életében.

Ősszel már Hajdúnánáson is érezhető volt az elégedetlenség. 1949. után elindult TSz-esítés, a parasztság magántulajdontól való megfosztása újabb sérelmeket okozott, akárcsak a középosztály felszámolásához vezető államosítás. Így várakozva, kíváncsian figyelték, hallgatták a fővárosi forradalmi eseményekről szóló híradásokat.

Hajdúnánáson a Petőfi Kör hatására jött létre a Bocskai Kör, amelynek szervezésében meghatározó szerepet játszott Ricsei Balázs, általános iskolai igazgató. Szűkebb körben már hetekkel korábban is tartottak összejöveteleket. Az irodalmi eszmecseréket fokozatosan váltották fel a politikai kérdések, s hamar a helyi értelmiség törzshelyévé vált a Bocskai Kör. Végcélnak a szocializmust tekintették, azonban csak az életszínvonal emelése és a tömegek helyeslése mellett, továbbá konszenzus született a Rákosi-féle személyi kultusz felszámolásáról is.

Hajdúnánás első forradalmi eseménye október 26-án, pénteken délelőtt történt, amikor felfüggesztették a DISZ (Dolgozó Ifjúság Szövetsége) iskolai szervezetének a működését, majd helyi gimnazisták diákbizottságot alakítottak és a középiskola pedagógusainak segítségével 34 pontba szedték a követeléseiket, amelyben visszaköszöntek az egyetemista ifjúság által pár nappal korábban megfogalmazott követelések is.

Talán a legfontosabb követelés a 18. pontban megfogalmazott volt, amely a Szovjetunió táboraiba elhurcolt foglyok hazaengedése, szabadon bocsátását követelte. Továbbá sürgették a helyi vezetők eltávolítását és felelősségre vonását.   Él és élni is fog a városlakók emlékezetében, hogy 1944. november elején legalább 350 férfit hurcoltak el Hajdúnánásról, s közülük csak kevesen tértek haza. Gyalogmenetben hajtották őket Debrecenig. Onnan vagonokban vitték őket Moldáviába, két elosztótáborba, ahol a hiányos táplálkozás, a hideg és a járványok miatt 182-en meghaltak.

A helyi közvélemény ezt „zsidó bosszúnak” tulajdonította. Ezért is volt antiszemita felütése a helyi eseményeknek, mivel az eleve előítéletes nánásiak gyanúsították a zsidókat azzal, hogy a csapásról ők tehetnek. A zsidók deportálása után a helyiek beköltöztek kiutalt, jobb lakásokba, a zsidóházakba a Bem utca környékén. A helyi viszonyokat nem ismerő szovjetek onnan hajtották el a „burzsujokat”.

Másrészt az is tény, hogy már 1944. november végén feltűnt a városban néhány visszatért zsidó munkaszolgálatos, így az 1956. októberében emlegetett Slosszer Jenő is, aki nyomban belépett a kommunista pártba és a rendőrségbe.

Hajdúnánáson a negyvenes években 1100 vallásos zsidó élt. 1944. június 17-én szállították el őket a debreceni gettóba, ahonnan június 26-án, 27-én és 28-án deportálták őket. Óriási szerencséjük volt: valamennyien Ausztriába, Strasshofba kerültek, ahol túlnyomó többségük megérte a felszabadulást. Onnan a közösség tagjai 1945. májusában visszatértek a városba, és megpróbálták ott folytatni az életüket, ahol abbahagyták.

Október 26-án már a délelőtti órákban többen utcára vonultak, szervezetlenül. A párttitkár, Fazekas Jenő a Bocskai Kört és Ricsei Balázst okolta a kialakult helyzetért. Miután a piac véget ért, a déli óráktól egyre nagyobb tömeg gyűlt össze a tanácsháza előtti téren, elsősorban hazafelé tartó diákok, érdeklődő lakosok. Szilágyi Gyula tanácselnök és Garda Imre rendőrkapitány hozzájárulásával egy csoport- Cselényi Csuja Lajos földműves vezetésével- néhány középületről eltávolította a hatalmi jelképeket, s a tanácsháza homlokzatára felhelyezték a Kossuth címert és egy Kossuth címeres nemzeti lobogót, majd megkoszorúzták a református templom előtt található első világháborús hősi emlékművet.

Két óra környékére mintegy ezer fősre duzzadt a tömeg, Szilágyi Gyula a Kossuth-szobor talapzatáról próbálta csillapítani a kedélyeket, megígérve a korábbi sérelmek orvoslását. Ezután a párttitkár próbált szóhoz jutni, de a tömeg ellentéte miatt elállt a szándékától.

Egymást követték az események, míg egy kisebb csoport a párttitkár után ment, egy másik csoport behatolt a tanácsháza épületébe. Elhatározták, hogy leszámolnak a helyi pártvezetőkkel, egyes tisztviselőket bántalmaztak is. A tanácsi dolgozókat nem találták az épületben. Délután a forradalmárok egy tehergépkocsi és drótkötél segítségével ledöntötték a szovjet obeliszket a főtéren. Ezután elterjedt a hír, hogy néhány szovjet tank jelent meg a település határában, így a tömeg feloszlott. Később kiderült, hogy eltévedt tankok voltak, Polgár és Miskolc felé vezető utat keresték. A tankok távozása után a tömeg lassan visszaszivárgott a főtérre, s 6 óra körül megalakult a nemzetőrség, melynek vezetője Hódos Antal, egykori rendőr lett.

Másnap, október 27-én létrejött a Forradalmi Bizottmány, a párttitkár Szilágyi Gyula tanácselnököt bízta meg a testület megszervezésével. Megbízható embereket kért az egyes vállalatoktól és intézményektől. A delegáltak részvételével még délelőtt megalakult a Forradalmi Választmány, amely elfogadott nyolc jelöltet a Forradalmi Bizottmányba.

Napközben népgyűlést hívtak össze a főtéren, ahol a jelenlévő 800-1000 fős tömeg egy kivétellel megszavazta a jelölteket. Az így megalakuló testület a debreceni példának megfelelően a Szocialista Forradalmi Bizottmány megnevezést használta. A testület rögtön munkához látott, megkezdte a helyi közigazgatás újjászervezését, a közrend helyreállítását, a város békéjének megőrzését. A Forradalmi Bizottmány minden tagja elítélte a korábbi napok rendbontásait és a zsidó lakosokat ért atrocitásokat. Október 28-tól éjszakai kijárási tilalmat rendeltek el a városban a közrend biztosítása érdekében.

Október 30-án a Forradalmi Bizottmány kérésére munkástanácsok alakultak a város intézményeiben is. Először beszüntették az orosz nyelv tanítását a középiskolákban, majd megszervezték helyette a német nyelv oktatását.

Az MDP helyi pártszervezete szétesett, a Forradalmi Bizottmány pedig debreceni utasításra kikapcsoltatta a pártiroda telefonját a hálózatból. Rendelkeztek továbbá a pártiratok páncélszekrénybe zárásáról, valamint a fegyverviselési engedéllyel rendelkező pártfunkcionáriusok fegyvereinek leadásáról.

Kádár János november 1-ei rádió beszéde után, másnap Fazekas Jenő bejelentette az MDP végrehajtó bizottságának feloszlatását és az MSZMP megalakítását.

November 5-én a hajnali órákban Hajdúdorog felől szovjet tankok érkeztek Hajdúnánásra, a nemzetőrség megfigyelői a fontosabb kereszteződésekben figyelték őket, s folyamatosan tájékoztatták a nemzetőrség helyi parancsnokát, aki nem rendelt el tűzparancsot, mert az egyértelmű erőviszonyok miatt nem látta értelmét az ellenállásnak. Mivel a hajnali órákban még érvényben volt a kijárási tilalom, így egy csendes város, élettelen utcák várták az átvonuló szovjet tankokat, amelyek a rövid látogatás után elhagyták a települést. A következő napokban egy szovjet tisztekből álló küldöttség érkezett Debrecenből, akiket Szilágyi Gyula fogadott. Néhány nappal később a nemzetőrség feloszlott.

A megtorlás miatt nehéz évek következtek. A megyeszékhely után Hajdúnánáson ítélték el a legtöbb embert Hajdú-Bihar megyében, a forradalomban való részvétele, közreműködése kapcsán. A perbe fogott forradalmárokat jelentős részben hosszú, több éves börtönbüntetésre ítélték, gyakran nehezen bizonyítható koncepciós vádak alapján, melynek következtében sok hajdúnánási család szakadt szét, emberi sorsok fordultak tragédiába.

A helyi gimnáziumban még december elején is zajlott a német nyelv oktatása, az iskola kapujára pedig a Kádár-kormányt elutasító röplapot ragasztottak ki. 1957. január végén kezdődött a forradalom résztvevőinek felkutatása, bántalmazása. Debrecenből többször érkeztek karhatalmisták, akik begyűjtötték a szobordöntés résztvevőit. Több embert súlyosan bántalmaztak, amelynek nyomán néhányan rövideb-hosszabb kórházi kezelésre, beavatkozásra szorultak. Szinte megszokottá váltak a verések, egy-két éjszakás elzárások, vallatások.

1957. tavaszától 45 embert fogtak perbe Hajdúnánáson. Az 1956-ot követő megtorlás során összesen 787 fő ellen indult eljárás Hajdú-Bihar megyében, településenként átlagosan 8 embert fogtak perbe. Míg Debrecenben 104 főt, addig Hajdúnánáson 43 személyt állítottak bíróság elé a forradalom miatt, ami kiemelkedően magasnak tekinthető.

Nagyrészüket néhány hónapos börtönbüntetéssel, esetleg felfüggesztett büntetéssel marasztalták el, míg a forradalom helyi vezetőire koncepciós vádak, hosszú, több éves börtönbüntetés, egészségkárosodást okozó bántalmazások és évtizedeken át tartó hátrányos megkülönböztetés várt. A forradalmi események utóhatásaként folyamatosak voltak az elbocsátások, áthelyezések a vállalatoknál és intézményekben.

 

Felhasznált irodalom:

Csiszár Imre: Egy kiállítás margójára. A hajdúnánási „Kitaszítottak” című tárlat történelmi háttere. Hajdúnánás, 2012.

Völgyesi Zoltán: Kisvárosi történet. Az 1956-os forradalom és a zsidóellenes megmozdulások Hajdúnánáson. Budapest, 2001.

Szerk.: Bartha Elek- Csiszár Imre – Forisek Péter: Hajdúnánás története; A kezdetektől napjainkig. Hajdúnánás, 2023.