Az 1956-os események városunkat, Ajkát sem kerülték el. A forradalmi események történése során a környék egyik legjelentősebb alakja, az Ajkai Nemzeti Forradalmi Tanács titkára, Nagy Alajos volt.

Nagy tüntetések, sztrájkok szervezése mellett tartotta a kapcsolatot a környékbeli munkástanácsokkal is. Az ajkai eseménysorozatról könyvet írt, Ajka 1956 címmel. Műve, és interjúi által tisztább betekintést nyerhetünk az akkori napok lefolyásába.
A forradalmi szellemiség már az első napokban átjárta a bányavárosi lakókat, ennek ellenére katonai beavatkozás nem történt. A Városlőd és Veszprém környékére telepített szovjet csapatok is gyorsan közbeléphettek volna egy lázadási kísérletnek.
Nagy Alajos üvegcsiszolói munkára kényszerült, mivel eredeti álmát nem valósíthatta meg a kommunista rezsim miatt. 1955-ben Zircre került járási művészeti előadónak, mártírhalált halt dr. Brusznyai Árpád volt tanára javaslatára, és a Színművészeti Főiskolára készült. Azonban egy, a szovjet katonákkal közösen megrendezendő “ünnepség” sikeres elszabotálása után Nagyot eltiltották a hivatali munkák vállalásától. Október 24-én Veszprém városába utazott, ahol boltoktól az egyetemig mindent zárva talált, ám barátnője által a kezére jutott a Veszprémi Vegyipari Egyetem szervezetének húsz pontja, amelyben megfogalmazták követeléseiket, többek közt a a független, semleges Magyarországot, a szovjet csapatok kivonását, március 15-e nemzeti ünneppé nyilvánítását, és a teljes egyetemi autonómiát. Ajkára visszautazva ezeket a pontokat bemutatta barátainak is, akikkel másnap, csütörtök estére találkozót szerveztek a mozihoz. Az összegyűlt kisebb tömeg előtt barátai javaslatára fel is olvasta a húsz pontot minden rizikó ellenére. Az egyre terebélyesedő csoporttal a Kossuth-nóta, és nemzeti színű zászlók kíséretében vonultak a Kossuth-szobor elé. Azon éjszaka Nagy egy busz tetejére állva tizenkétszer szavalta el a Nemzeti dalt, és olvasta fel a veszprémi szervezet húsz pontos követeléseit.
Nagy szerepe egyre jelentősebbé vált. A tüntetés után, 26-án pénteken az ajkai üveggyárban sztrájkot hirdettek a melegvíz hiánya miatt. A közeli huta dolgozói csatlakozása után ismét felolvasta a húsz pontot. Megválasztották a munkástanácsot, és egy tizenhat pontos távirat küldésével szolidaritást vállaltak Budapest szabadságharcosai mellett. Nagyot ezután delegálták az ajkai Nemzeti Forradalmi Tanácsba. Megalakult az ajkacsingeri szénbánya munkástanácsa is. A bányászok megegyeztek, hogy csak annyi szenet szolgáltatnak az erőműnek, hogy a háztartásokban meleg legyen és az üveghuták, valamint az alumínium tégelyek ne fagyjanak be. Október 28-án Ajkának 21 tagú forradalmi tanácsot választottak meg a küldöttek. Az elnökség végül Végh Józsefet illette, Nagy Alajos a titkár lett. Első intézkedésükként az iparmedence élelmiszer-ellátását biztosították. Beindították a malmokat, kiürítették a gabonával teli raktárakat,  így Budapestre, a Corvin közbe is tudtak lisztet, kenyeret és káposztát küldeni. Lefoglalták az ajkai tanács pecsétjét, amiből Nagy bicskával vágta ki a gyűlölt, kalászos-vörös csillagos Rákosi-címert, csak a körbefutó feliratot, és a nemzeti szalagot hagyta benne.
Fegyvereket a MÁVAUT sofőrjei a Devecser melletti katonai fegyverraktárból szereztek, emellett az ávósokat a megalakult nemzetőrség lefegyverezte. Az elnök, Végh József és Nagy 7,65-ös revolverekhez, a nemzetőrség tagjai géppisztolyokhoz, karabélyokhoz, és régi „dióverő” puskákhoz jutottak. Tudván, hogy ezek a fegyverek korántsem voltak megfelelőek és elegek, bíztak abban, hogy a bányarobbantó szerekkel nagyobb eredményt érhetnek el, amivel fel tudták volna robbantani az Ajkához vezető utakat, és ezzel meg tudták volna védeni a várost. Az üzemőrségeket átszervezték és felfegyverezték, a rendőrparancsnokot, Grániczot pedig elküldték az ávósokkal való kapcsolattartás végett. Sikeresen felvették a kapcsolatot a nemzeti érzelmű tapolcai páncélosokkal és a pápai repülősökkel, valamint a MEFESZ-irodával is. A Veszprém Megyei Nemzeti Forradalmi Tanács elnöke, Brusznyai Árpád Nagy elmondása szerint persze ellenzett minden fegyveres harcot; „Mondta is nekünk, fiataloknak, az egyetemistáknak, hogy titeket a szüleitek tanulni küldtek, és nem meghalni.” Mindennek ellenére Pap János, veszprémi MSZMP első titkár külön kérésére végezték ki Brusznyait, noha még fegyver sem volt soha a kezében. Nagy, az általa kiválónak tartott középiskolai tanárnak emlékkeresztet is emeltetett Kölnben.
Az ajkai kommunisták ezidőben illegalitásba vonultak. A pártházat bezárták és a Bauxit lakótelepre húzódtak vissza jó minőségű lakásaikba. Hírt kaptak arról, hogy a kommunisták és az ávósok éjszakánként titkos gyűléseket folytattak, és szervezkedtek. Ennek következtében Nagyék összegyűjtötték az ávósokat és egy teherautóval szállították őket a veszprémi börtönbe. Ezzel azt is elkerülhették, hogy a feldühödött tömeg meglincselje őket. Néhány nappal azelőtt az ajkarendeki harag utolérte a tanácselnököt Borsodi elvtársat, akit megvertek, a tanácstitkárt Horváth Józsefet pedig a falu népe majdnem agyon is szurkálta. Horváth és Borsodi voltak azon személyek, akik túlteljesítették a tervet, beszolgáltatásokat, valamint elvitették, kínoztatták a „népi demokrácia ellenségeit”. Horváthot Nagy Alajos megmentette a nép lincselésétől, ennek ellenére a kommunista később a „vérbíróságnál” különböző hazugságokat talált ki Nagyról, holott életét gyakorlatilag neki köszönhette.
Ajka akkor került igazán veszélybe amikor a szovjet tankok elkezdtek mozogni a 8-as úton Szombathelytől Veszprémig, ami már a megyeszékhelyre is fenyegetést jelentett. A védelemre felkészülve a forradalmi tanács és a nemzetőrség eldöntötték, hogy a bányákból hozott robbantószerekkel aláaknázzák a Bakonygyepes és a 8-as műút felé vezető bekötőutat a Csigere patak hídjánál. Ezenkívül az ugyancsak a 8-as műúthoz vezető ajkarendeki út a Széles pataknál és az Úrkút felé vezető műút is aláaknázásra került. Végül a robbanószerek azért nem lettek működésbe hozva, mert a szovjetek elhaladtak mellettük. November 3-án a forradalmi tanács döntésére, figyelembe véve a fegyverhiányt és a lakosság kiszolgáltatottságát, nem robbantottak, és nem védekeztek, hogy elkerüljék hogy a szovjetek szétlőjék Ajkát.
November 4-én a szovjetek általános támadást indítottak Magyarország ellen, és óriási túlerővel támadták a fővárost. Ajkán ezidőben a sztrájk mellett döntöttek. A forradalmi tanács tömeggyűlésre hívta össze a munkásságot, és egybehangzóan határoztak az általános sztrájk mellett az idegen csapatok bevonulása miatt. Miközben a lakosságot hermetikusan elzárták a világ elől, leállt a munka, a gyárak, a bányák. A tervük az volt, hogy nyomást gyakorolnak a környéken állomásozó szovjet csapatokra, az energia és az élelmiszer megvonásával kiéheztetik őket.
Nemsokára érezhető volt, hogy visszatértek a régi kommunisták, az ávósok a karhatalmisták. A november 4-ét követő napokban kisétáltak a volt ávósok, kommunista funkcionáriusok a veszprémi börtönből, és közülük birtokba is vették néhányan az ajkai tanácsházát. A pufajkások kezdték összegyűjteni az embereket. Nagy a plébánosnál, a nagybátyjánál bujkált, amikor Ramasz László, rendőr kereste meg egy letartóztatási parancs kíséretében. Nagy szerint rendes volt, mert a rendőr azt tanácsolta számára, meneküljön külföldre, mert hamarosan más is meg fogja keresni, aki már bilincsben fogja Veszprémbe vinni. Ugyanígy járt el a nemzetőr parancsnokkal, Grőber Lászlóval, és a forradalmi tanács egyik tagjával, Kristály Lajossal is. „Ramasz nekem azt mondta, én rendőr vagyok és nem ávós.”
Nagy szülőfalujából, Vasszilvágyból elindulva lépte át december 4-én a határt Ausztria felé.
Az ajkai lakosok sem kerülhették el a megtorlást. A sztrájkolók, és forradalmi munkástanács tagjai közül többeket megvertek, megkínoztak, és börtön várt rájuk. Dallos Dénes a verés mellett tanítástól való eltiltást is kapott. Winkellmann Józsefet, az Ajkarendeki Nemzeti Forradalmi Tanács titkárát is meghurcolták. Nagy ezeket később tudta meg, néhány információról a családja által virágnyelven íródott levelekből szerzett tudomást. Rozmán Alajost mivel nem sikerült beszervezni olyan brutális verést kapott, hogy később belehalt sérüléseibe. A kommunista bosszúállók rémtetteit még sokáig lehetne sorolni, de a legszörnyűbb eset az ajkai bányák főmérnökével, Varga Gusztávval történt. Az ő egyetlen bűne az volt, hogy végrehajtotta a munkástanácsok utasításait. Kádár pribékjei, a Fehér József főhadnagy parancsnoksága alatt álló 24. sármelléki vadászrepülő ezred karhatalmi századának előzőleg leitatott katonái halálra verték. Varga Gusztáv végtelenül szomorú ügyével Mészáros Gyula foglalkozott a legtöbbet, aki úgy véli, azért irányult rá ilyen mértékben a karhatalmisták ellenszenve, mert figyelmeztette az irodájába betóduló pufajkásokat a bányaüzem veszélyességére. Emellett a volt cipész, majd párttitkár Jóna József azt állította róla, hogy őt és más kommunistákat a forradalom alatt elküldte az irodákból. Aktívan nem vett részt semmiben, de ez épp elég volt a véreskezű kommunistáknak, hogy Varga is a forradalom vértanúja legyen. A kíméletlen verésbe halt bele. A veszprémi börtönbe bekerülve börtöntársai és a Közép-Dunántúli Szénbányászati Tröszt jogügyi előadója, a letartóztatott Farkas György szerint Varga veséje környékén hatalmas kék foltok voltak láthatók. Állítólag gumikábellel is verték. Az egész teste szét volt verve, szemüvegén alig maradt ép üveg. Szinte béna ajakkal és nyelvvel ennyit mondott: „a pufajkások nagyon megkínoztak és megvertek Devecserben”. Az emberek arról is beszéltek, hogy Gusztáv nyelvét fogóval kihúzták az asztal sarkára, majd csizmával megtiporták. Varga Gusztáv feleségét és három gyermekét hagyta maga után a Pap János által vezényelt Veszprém megyei forradalmi megtorlás miatt.
Nagy Alajos, ajkai forradalmár a következőket válaszolta, amikor feltették a kérdést: megbánta-e, hogy részese volt 1956-nak?

„Ez az életem egyik csodája volt. Az emigrációban folytattuk a forradalom eszméinek életben tartását. Büszke vagyok arra, hogy kiállhattunk olyan társainkért, mint Mansfeld Péter, a világ tudomására hozhattuk, hogy Rácz Sándor börtönben ül, Wittner Máriát halálra ítélték. Ez volt a mi missziónk, hogy folyamatosan felhívjuk a figyelmet a Kádár-rendszer megtorló akcióira.”

Használt források:

Bányászok és bányászvárosok forradalma, 1956

https://vitezirend.hu/Archive/archive2016/20161112_ajkarendek.htm