Hit, vér és hallgatás – Esztergom 1956
„A szabadságharc azért folyt, mert a nemzet szabadon akar dönteni arról, hogy miképpen éljen. Szabadon akar határozni sorsa, államának igazgatása, munkájának értékesítése felől.”
(Mindszenty József 1956. november 3-i rádióbeszéde)
Október 25. – A forradalom szele Esztergomba érkezik
Esztergom utcáit a szabadságvágy töltötte be. Mindenki érezte, hogy a fővárosban feszültség, változás zajlik. A Ferences Gimnázium tanárai, akik között sok ferences pap is volt, igyekeztek megőrizni a rendet az iskolában, bár a diákok lelkesedése messze túlmutatott a tanév keretein. A Bányagépészeti Technikum diákjainak diákotthonából néhány diák szinte észrevétlenül feljutott a városháza padlására, kimásztak a tetőre, és leszerelték az épület homlokzatáról a vörös csillagot, amit a téren levő társak és járókelők örömujjongással fogadtak. A tizenhat pont hangjai a levegőben rezdülnek, tanárok vezetik a diákokat.
„Volt közöttünk fiatal, aki titokban gyűjtötte az 1956-os 16 pont szövegét, hogy felszólaljon” — meséli egy visszaemlékező.
A gyárak dolgozói, főleg a szerszámgépgyár munkásai csatlakoznak a több száz fős tömeghez. A Széchenyi térre érve együtt skandálják: „Ez a haza magyar haza!”. A városi rend őrsége nem avatkozik be, a katonai erők csak nézői a kezdődő mozgalomnak.
Október 26. – vér a Sötétkapunál
Reggel már feszültség vibrált Esztergom levegőjében. A tömeg a városházához menetelt. A különböző társadalmi csoportok, mindenféle korosztály, összefogott. Az emlékezők szemével látva, a nap tragikus fordulóponthoz érkezett. A tömeg nagy része békés és fegyvertelen. Dél körül azonban a Sötétkapu felé haladó csoport ellen sortüzet adnak le fegyveresek a katonai hadosztály parancsnokságától, mely számos halálos áldozatot követelt. A tömegbe kivétel nélkül magyar katonák lőttek. Az 1991. október 26-án felavatásra kerülő emléktábla 14 hősi nevet említ meg.
„A golyók zaja még ma is visszhangzik a város falai között” — idézi fel egy szemtanú az eseményeket.
A gyászt a bíboros, Mindszenty József jelenléte és jelenése mérsékelte. Az egyház vezetője komoly szellemi támaszt nyújtott a város lakóinak, állandóan jelen volt a közösségben, s az őszinte, mélyen humánus szavai a rádiónak címzett „Szózat a nemzethez” beszédében szimbolizálták a szabadság és igazság felé vezető lelki utat.
Ne felejtsük el, hogy addigra Esztergom ezer éves pozícióját a kommunista rezsim a sárba tiporta. Dózsafalva néven akarták Dorog településhez csatolni, a közigazgatási szerveket Tatabányára költöztették, a katonai hadosztályt Székesfehérvár alá vonták.
Október 27-30. – Szervezkedés és önvédelem
A városi vezetés, a Nemzeti Tanács és az újonnan alakult nemzetőrség igyekszik strukturált rendet teremteni, hogy megvédjék Esztergomot a további összecsapásoktól. A munkások, diákok, tanárok és civilek egyaránt aktívan részt vesznek a város irányításában és a rend fenntartásában, miközben folyamatos kapcsolatban állnak a budapesti forradalmi erőkkel. A Ferences Gimnázium naplói szerint a közösség megpróbál a békés fellépésben kitartani, de a fegyveres erők félelmet és bizonytalanságot keltenek a városlakókban. Egy diák naplója szerint az állapotok rémisztőek.
A megtorlás
November 4-én a szovjet hadsereg bevonul Esztergomba, a város felett újra megjelennek a korábbi rémálmok. A karhatalom, melynek tagjai közül sokan korábbi forradalmárok voltak, átveszi az irányítást, és megkezdődik a megtorlás időszaka. Sokan letartóztatást, munkahelyvesztést és elnyomást szenvednek, köztük az iskolák tanárai és a diákok. A forradalom résztvevőinek emléke hosszú időre elfojtódik a városban, a hallgatás és a félelem választ ad a kialakult helyzetre.
Mindszenty József bíboros, Esztergom hercegprímása az 1956-os szabadságharc szimbóluma volt, aki a kommunista rezsim egyik legelszántabb ellenfele volt. Személye hatalmas erkölcsi erőt jelentett a város és az ország lakossága számára. A rádióbeszédében a nemzeti összetartásra és a szabadságért viselt harc igazságára hívta fel a figyelmet, védelmezve az igazságot a zsarnoksággal szemben. Elkötelezettsége és kitartása a forradalom idején a lakosság lelki erőforrása volt, emellett a város kulturális és vallási életének meghatározó alakja. Politikai fogságba esése és szenvedése tovább erősítette az ellenállás szimbolikáját.
Források:
Hídlap, 2008 41.-42. szám
Dr. Bády István – A Bazilika árnyékában
Fakász Tibor – Esztergom 1956-os históriája
Cseszka Éva – Esztergom 1956
Legutóbbi hozzászólások