Az 1956-os őszi események során Sopronnak úgy is sikerült megőriznie tradicionális egyediségét, hogy a budapesti események fő áramlatával végig összhangban maradt.

Október 23-án délelőtt érkezett a hír, hogy a budapesti diákok a délutáni órákban utcai felvonulást terveznek a lengyelekkel való szolidaritásuk okán. Pesti társaik példáján a soproni hallgatók is tüntetést szerveztek a városban. Délután 15 órakor a demonstrálók fegyelmezett, zárt menetben, élükön egy „Együtt a lengyelekkel” transzparenssel vonultak át a Tűztorony mögötti ’48-as emlékműhöz.  Az emlékmű megkoszorúzása után visszatértek az egyetemre. Az egyetemisták gyűlésének hírére a rendőrkapitány a kollégiumok környékére megkülönböztetett figyelmet rendelt el a beosztottjaitól. Másnap már a határőrlaktanyában is riadóztatták az állományt. Az egyetemisták este az „Őrtüzek” emlékművön gyújtott tűz mellett elénekelték a Himnuszt és a Szózatot, majd megemlékeztek az 1921-es nyugat-magyarországi harcokban elesett hallgatókról. Az 1921-es felkeléshez való szoros kötődés adott egyedi színt a helyi eseményeknek.

Október 24-én még folyt a tanítás, az üzemek zavartalanul működtek. Az utcai hangszórók közvetítették a fővárosi eseményeket, ami miatt némi pánikhangulat lett úrrá az embereken. A későbbi órákban sorra leálltak az üzemek és az utcákon egyre nagyobb tömegek kezdtek megjelenni.

A forradalom első óráiban még jól működő kapcsolat hamar megbomlott a pártbizottság és a MEFESZ (Magyar Egyetemisták és Főiskolai Egyesületek Szövetsége) között, amit a kommunisták többek között a diákok „ellenforradalmi jellegű” tevékenységével magyaráztak. A hatalmi szervek működésképtelensége és befolyásvesztése következtében a városban kezdett megbénulni az élet, és felbomlani a rend. A diákszervezetek tisztában voltak a saját befolyásukkal és jelentőségükkel, ezért elkezdték a kezükbe venni a település koordinálását. Részt vettek a város vezetésében és mindenhol segítő kezet nyújtottak a polgároknak a hétköznapi feladatok ellátásában. Ez tovább mélyítette a kapcsolatot a súlyát vesztett hatalmi szervezetek és a diákok között. A legnagyobb problémát a fegyverek nélküli rendfenntartás jelentette, fegyverek híján ugyanis nehéz a közrend biztosítása. A rendőrökkel való kompromisszumkötés után a tanulók, mint karszalagos segédrendőrök vettek részt a rend fenntartásában a hivatásos rendőri állománnyal közösen.

Október 26-án az autógyári munkás fiatalok a hallgatókkal ellentétben egy sokkal erőszakosabb akcióba kezdtek, ami jól bizonyította a karhatalmi erők tehetetlenségét.

A Várkerületen állt szovjet emlékmű és Kellner Sándor szobrának ledöntését nem tudták megakadályozni a rendőrök és kisegítőik. Ezek hasonlíthatók a budapesti Sztálin szobor ledöntéséhez. A napi események után szinte az összes üzemben megállt a munka.
A szobrok ledöntése után az egyetemre hívott rendőrkapitánnyal, Katona Sándorral egyeztetve 15 diák már fegyvert is kaphatott a kezébe. Éjszaka együtt járőröztek a határőrökkel és rendőrökkel.

A karhatalmi erők kapituláltak. Október 27-én már elkezdték keresni az ÁVH bujkáló és menekülni szándékozó tagjait. A MEFESZ lefegyverezte az államvédelmi tiszteket, a későbbi vérontásokat elkerülendő, majd a rendőrség helyezte őket védőőrizetbe.
Aznap a Széchenyi téren tömeg gyűlt össze, hogy a pesti forradalomnak segítséget nyújtson és fegyvert fogjon a kezébe. A gyülekezést felfegyverzett egyetemisták és középiskolások oszlatták föl.
Eközben a sopronkőhidai börtönben is egyfajta lázadás tört ki, egy filmvetítés után a rabok megkíséreltek kiszabadulni. Miközben az őrök megpróbálták a rabokat a celláikba visszakényszeríteni, tüzet nyitottak a fogvatartottakra. A rend helyreállítása után két halott és több sebesült maradt a földön.

A mosonmagyaróvári vérengzést, valamint a sopronkőhidai rabok kitörési kísérletét követően napirendre került a pártvezetők személyi fegyvereinek és a városban fellelhető egyéb fegyvereknek a begyűjtése. Az első fegyverszerzési kísérletek nem jártak nagy sikerrel, de a fertődi tüzérezredtől azt az ígéretet kapták, hogy egy esetleges szovjet támadás esetén segítik a diákokat. Ez meg is történt november 4-én, amikor kezelőszemélyzettel együtt ágyúkat küldtek a soproniak megsegítésére. Sikerült még némi lőfegyvert szerezni a határőrségtől és a kőhidai fegyházból. A nagyobb fogást viszont a 32. pápai lövészhadosztály jelentette. Moór Ferenc alezredes, hadosztályparancsnok 400 puskát, 100 géppisztolyt, 2 golyószórót, 1 géppuskát, 30-40 pisztolyt, 5000 kézigránátot és nagy mennyiségű lőszert bocsátott a felkelők rendelkezésére.
Október 31-én a csornai és a soproni határőrség katonái Forradalmi Katonai Tanácsot alakítottak. Deklarálták, hogy nem lőttek és nem lőnek a népre, a forradalom mellett állnak. Követelték a szovjet csapatok kivonását, szabad választásokat, azok felelősségre vonását, akik megakadályozzák a forradalom békés kibontakozását, kijelentették azonban, hogy nem kívánják a tőkések és földbirtokosok hatalmát. Az országot minden idegen támadástól – felsőbb utasítással szemben is – megvédik, szembefordulnak minden restaurációs kísérlettel. Kijelentették, hogy feladatuknak tekintik a közrend biztosítását, a lakosság személyi és vagyonbiztonságának megvédését a nemzetőrséggel, rendőrséggel és a soproni egyetemistákkal közösen.

Nagy Imre november 4-én elhangzó rádióbeszéde után pánikhangulat uralkodott a városban. A szovjetekkel való várható összecsapás miatt elkezdték a nőket és a gyerekeket átmenekíteni Ausztriába. A lakosság távozása ezután felgyorsult és tömegessé vált. Az ország elhagyása 1957 januárjáig szinte akadálytalanul folyt.

Sopront is megszállták a „Forgószél hadművelet” keretében, de nem történt jelentős fegyveres ellenállás a szovjet csapatokkal szemben. A helyi forradalmi szervezetek feloszlottak vagy illegalitásba vonultak.

Bánfalván egy kisebb fegyveres csoport tevékenykedett, melynek tagjai november 15-én rálőttek egy rendőrre.

Sopronban 1956-ban nem zajlottak véres utcai harcok, de a forradalom szelleme erősen jelen volt és a város és a környék fontos menekülési útvonallá vált. A soproniak aktívan részt vettek a politikai átalakulásban, megszervezték a saját forradalmi tanácsaikat és kiálltak a nemzeti függetlenség mellett. A megtorlások itt sem maradtak el.
A soproni Erdőmérnöki Kar kb. 220 hallgatója és néhány oktatója Kanadába emigrált és a University of British Columbia keretében fejezték be Sopronban megkezdett tanulmányaikat.

 

Források:

Gyarmati György: Az élet tanítómestere? – Gondolatok 1956 soproni eseményei kapcsán
Bank Barbara – Tóth Imre: Az 1956-os forradalom Sopronban
www.oee.hu
www.sopronanno.hu