Új felületet indítunk útjára, mely úgy érezzük hiánypótló szerepet fog betölteni. Startol a Nacionalista Zóna!
Napjainkban, amikor szinte az egész világot gúzsba köti a politikai korrektség béklyója, és az ezzel szemben megfogalmazott válaszok pedig alapvetően rosszak, vagy “jobb” esetben komikusak, úgy érezzük, hogy elérkezett az ideje egy új felület megszületésének, ami deklarálja, hogy nem szól mindenkinek.
Célközönségünknek azokat az öntudatos fehér fiatalokat lőjük be, akik úgy érzik, hogy nincs képviseletük a világban, hogy nincs, aki azt az álláspontot meri, vagy akarja megfogalmazni, amit ők vallanak magukénak. Azokat, akik elutasítják a közélet prostituáltjait, a politikusokat, öltsenek azok bármilyen színű mundért. Azokat akik nem hajlandóak kompromisszumokat kötni, így leköpik az alt-right deviáns hírnökeit. Azokat, akik úgy gondolják, hogy mozgalmi keretek közt kell építkezni, melynek legfőbb fóruma az utca!
Oldalunkon olyan hírekkel, véleményekkel, történelmi vonatkozású írásokkal és interjúkkal fogtok találkozni, amik a mainstream média világában elképzelhetetlenek, esetleg egészen más előjellel kaphatnának csak felületet.
Világnézet című rovatunkban arra törekszenek bloggereink, hogy azokat az örökérvényű ideákat, amik naggyá tették Európát az elmúlt korokban – de napjainkban hanyatlani, vagy egyenesen megszűnni látszanak – olyan formában tárják elétek, mely egyrészről korszerű és gyakorlatias, másrészt viszont őrzi azt az ősi magot, ami mindennek az alfája és ómegája, ha úgy tetszik, akkor időtől és tértől független alapérték, mely csak arra vár, hogy adott korban valaki megtalálja a megfelelő formát számára.
Aktivizmus névre keresztelt rovatunk egyrészt mozgalmi híreket hivatott közölni a Kárpát-medence, Európa, sőt a fehér világ bármely szegletéből, másrészt olyan technikákat fogunk itt bemutatni nektek, amik akár gondolatébresztésre, akár a meglévő formák csiszolására alkalmasak lehetnek, a streetart világától a blackblockig.
Az Örökség menüpontra kattintva olyan írásokat érhettek el, melyek a múlt bármely korszakában megnyilvánuló katonai hősiességet hivatottak prezentálni. Alapvetően azt a szemléletet hirdeti oldalunk, hogy a jelen kérdéseire aktuális válaszokat kell megfogalmazni, így a múltba révedést passzív, helyben járó jellege miatt elvetjük, de azt valljuk, hogy elődeink heroikus cselekedetit példaértékkel kell szemünk előtt tartani.
Lelátó című rovatunkban olyan cikkek fognak napvilágot látni, melyek a nacionalizmus jelenlétét mutatják be a szurkolók világában. Szerencsére bőven akad pozitív példa mind a hazai, mind a külföldi fanatikusok sorai közt.
More than music rovatunkat valószínűleg nem kell komolyabban részletezni. Mind tudjuk, hogy a mi közegünk muzsikái többek a legtöbb előadó szerzeményeitől. Hogy egy klasszikust idézzünk: “A zeném fegyver, a tied csak egy dal…”
Reméljük, hogy oldalunkkal hozzá tudunk járulni a szélsőjobb felrázáshoz. Olyan időket élünk, melyek egyáltalán nem kedveznek a hozzánk hasonló mentalitású embereknek, de nem mi vagyunk az elsők a történelemben, akik erős ellenszélben kénytelenek érvényesíteni a világnézeti igazságokat.
– Nacionalista Zóna –
Szeretnél Te is blogger lenni oldalunkon? Úgy érzed, hogy lenne mit megosztanod a világgal? Készséged van az íráshoz? Küldj egy cikket, szabadon választott témában a nacionalistazona@gmail.com címre, és lehet, hogy holnaptól Te is propaganda divíziónk tagja leszel!

Vélemény, hozzászólás?