Retkes Tamás író, történész jellegzetes stílusával és humorával hamar megragadja az olvasó figyelmét és képzeletét. Ezért is nagy öröm számunkra, hogy a Nacionalista Zóna publikálhatja az élet apró jelenetei által ihletet novelláit.

Aznapra is kellemes nyári meleg ígérkezett, midőn az Utca Embere megszavazott magának egy stressz- és munkamentes napot. A sportos életmód jegyében viszont a kocsiját otthon hagyta, hogy inkább kerékpárra ülve látogasson el a szomszédos település folyami szabadstrandjára. Nem nagy eset az a huszonöt kilométer karikázás.
Időben érkezett, sikerült egy alkalmas helyet elfoglalnia. Ennek örömére fel is szisszentett egy sört, mintegy megjutalmazva magát a komfortzónából való kimozdulásért. Napfény, természetközeli környezet, hideg sör, nyugalom – számára ennyi bőven elegendő volt ahhoz, hogy az Élet nevű nagy mókuskereket egy egészen kellemes intézménynek ismerje el.

A szemlélődés idilli nyugalmát egy kisvártatva hűtőtáskával, pléddel, napernyővel és más egyebekkel felpakolt pár tette színesebbé. Egészen pontosan a páros férfi fele volt serpa módjára megpakolva, míg a nő csak idegesítő fejhangon dirigált napszemüvege mögül.

– Az árnyékban fázni fogok, ne pakolj oda! A napon meg megsülök… Jaj, Istenem! Ezért a szarért kellett idejönni?
– Te mondtad, hogy szeretnél vízparton pihenni – próbálta védeni álláspontját a negyven körüli férfi. Első ránézésre ezek vagy régi, megfáradt házasok, vagy egy olyan toxikus kapcsolatban élnek, amit a nő generál.
– Ez akkor is olyan gáz! Bezzeg a Jóskáék Spanyolországban nyaralnak két hétig. A Mariék görögben áztatják a lábukat, Jenőék a horvátoknál pihennek, a Juciék meg…
– Jól teszik – jött a sztoikus nyugalmú válasz. Mi viszont nem a Jóskáék, Mariék vagy akárki más vagyunk.
– Folytassam a sort?
– Nem szükséges. Az, hogy ők ott költik el a pénzüket, legyen az ő magánügyük.
– Az sem kerül sokkal többe, mint mondjuk a Balaton a kétezer forintos lángosával.
– Ennek még nem számoltam utána. Viszont amit itthon költünk el, az talán itthon is marad.
– Jaj, ne gyere már ezzel a hazafias dumáddal! Ez az ország eleve egy élhetetlen szarkupac!
– Tudod mit – emelte meg egy árnyalatnyira hangerejét a férfi, jelezve hogy még az ő birkatürelmének is van határa -, már holnap vállalok egy másodállást. A Peti úgyis régóta könyörög, hogy járjak el hozzájuk beugrósként. Abból a pénzből jövőre elmegyünk a… mit tudom én… akármelyik nyavalyás tengerpartra.
– Na ez az! Mások el tudnak jutni akármelyik tengerpartra, anélkül hogy a párjukat elhanyagolnák. Te viszont olyan balek vagy, hogy fillérekért gürcölsz. Ha meg el is jutunk végre a tengerre, mint minden normális ember, nézhetem az unott képedet, mert te nem akarod ezt az egészet őszintén.

Ennél a pontnál nem csak a dobozos sör fogyott el, hanem az Utca Emberének türelme is. Pontosan ez, a hölgy által megtestesített embertípus volt az, amitől rendszerint kiütést akart kapni és heveny vágyat érzett a világból való kifutásra.
Felnyalábolta a motyóját, és egy jóval távolabbi, a bójákkal jelzett területen túli partszakasz felé vette az irányt. Akaratlanul is eljátszott viszont a gondolattal, hogy ha férfitársa most felemelné fejét a helótalétből, és pedagógiai cèlzattal belehajítaná kedvesét a folyóba, az előbb-utóbb a Fekete tengerben találná magát. Talán mindenkinek így lenne a legjobb?

Milyen baj, hogy ilyesmiken kell töprengeni egy ilyen szép, stresszmentes napon…

“Irgalom atyja, ne hagyj el!”

Igaz történet alapján – nem csak egy fuvart kapott a stoppos