Retkes Tamás író, történész jellegzetes stílusával és humorával hamar megragadja az olvasó figyelmét és képzeletét. Ezért is nagy öröm számunkra, hogy a Nacionalista Zóna publikálhatja az élet apró jelenetei által ihletet novelláit. Ezúttal aNAV-ellenőrzés kérdései kerültek napirendre.

A telefon immáron hetek óta hallgatott. Az ilyesmi mindig aggodalomra ad okot, hiszen a bejövő hívások hiánya az alkalmi munkák kiesését is jelentette. Márpedig az Utca Embere továbbra is tíz körömmel kapott minden kis kenyérkereseti lehetőség után. Ha már egyszer a zsiványsághoz nem elég gátlástalan, a gyerekeit hátra hagyva nem kíván külföldre menni vendégmunkásnak, ugyanakkor egész Európában a legmagasabb áfa tartalom mellett kell megvennie mindent, inkább így állt bele a helyzetbe.

Most tehát a büszkeségének egy részét feláldozva inkább maga hívta fel a főpincért, hogy a rendezvényeken végezhető munkák után érdeklődjön. A válasz lesújtó volt.

– Most egy darabig attól tartok, hogy csend lesz. Nyakunkba szakadt egy olyan átfogó NAV-ellenőrzés, hogy szó szerint moccanni sem merünk. Ha változás lesz, szólunk. Szia! – Az Utca Embere ezen eltöprengett.
A folytatásig még nem jutott el, még csak az alaphelyzetet igyekezett feldolgozni. Tudván tudta, hogy a vendéglátás egy kiváló pénzmosási lehetőség, de talán mégsem ilyen kis volumenű vidéki szinten kellene a szakhatóságnak kereskednie? Tudván tudta azt is, hogy a munkáltatói kőkemény munkával, a semmiből építették fel ezt a családi vállalkozást. Az ezt üzemeltető famíliából többen szinte belerokkantak ebbe egészségügyileg, ami a napi 16-18 óra munka mellett érthető is. Nem felejtette el azt sem, hogy ő és a kollégái is mindig pontosan megkapták a kialkudott bérüket – ebből ugyan nem lehet meggazdagodni, de hát egy munkahelynek nem is az a feladata, hogy a melóst gazdaggá tegye -, valamint a természetbeni juttatásokat.

A képzeletbeli erkölcsi mérleg másik serpenyőjében elhelyezte a legutóbbi rendezvény, az emlékezetes szabadulóbuli beivott, bebogyózott, bemindenezett kőgazdag és kőbunkó résztvevőit.
Többségüket már zsenge ifjúsága óta jól ismerte, ezért jól tudta, hogy sok még az általános iskolát sem járta végig rendesen. Ők azzal szoktak olykor érvelni, hogy az Élet Iskoláját járták, ahol az Isten a tanár. Ehhez képest nagyon dolgozni sem értek rá, mert mindig “csinálták a lóvét az okosságokkal”. Fentiekkel kapcsolatban már csak egyetlen kérdés fogalmazódott meg benne: ezek az emberek, akik folyamatosan teleszemetelik a közösségi médiát a gyatra helyesírású posztjaikkal, melyekben az anyagi előremenetelükkel kérkednek, vajon mikor kapnak szerelmes levelet a NAV-tól?

“Irgalom atyja, ne hagyj el!”

Igaz történet alapján – Elszabaduló szabaduló buli