Retkes Tamás író, történész jellegzetes stílusával és humorával hamar megragadja az olvasó figyelmét és képzeletét. Ezért is nagy öröm számunkra, hogy a Nacionalista Zóna publikálhatja az élet apró jelenetei által ihletet novelláit.

Ez is csak egy átlagos rendőri intézkedésnek indult. A rend éber őre szakszerűen végezte a reá bízott feladatot, ami ellen az Utca Embere nem is emelt semmiféle kifogást. Széles karmozdulattal „kivette” a forgalomból, szalutált, napszaknak megfelelően köszönt, továbbá tájékoztatta a honpolgárt az intézkedés céljáról. Közúti ellenőrzés – erre is szükség van.

A szonda természetesen nem jelzett semmit, úgy személyi, mint a gépkocsihoz tartozó papírok rendben, tehát elvileg mehet mindenki a dolgára. Az Utca Embere viszont ott követett el a egy hibát, hogy az intézkedés idejére kiszállt a kocsiból. Ő így szerette volna egyrészt megadni, másrészt megkapni a kijáró tiszteletet, hogy azonos szintről nézhessenek egymás szemébe. Ezzel még nem is lett volna gond, viszont a rendőr – mintegy rutinból – végigmustrálta. Szeme megakadt azon a kis fém csiptetőn, ami az Utca Emberének nadrágzsebén kívül villant fel. Ez egyértelműen egy késhez, tartozott, és a zsarunak éppen ez keltette fel az érdeklődését. Rá is ért, nem is tűnt túl balhésnak a helyzet, hát miért ne foglalkozzon vele?!

–Mutassa kérem azt a szúró-vágó eszközt! – szavalta olyan pátosszal, mint ha legalábbis a tankönyvből olvasná. Hiába, neki még úgymond „billeg a sapkája a fogason”, tehát igen fiatal, és éppen ezért akad némi lenyesésre váró vadhajtás.

–Tessék – jött a higgadt válasz.

Nem a BTK tilalma alá eső rugós, csak a „tűrt” kategóriába sorolt egy ujjal kinyitható késről volt szó. Nem míves, de minőségi darab.

–Ez amúgy minek magánál?

–Ha megkínálnak szalonnával, el tudjam fogadni.

A feltett kérdésre adott válasz jól tükrözte a stílust. Ahogy faluhelyen mondják: „amilyen az adjon Isten!” Mivel azonban a rendőr is kényszerpályán mozgott, tehát aznapra valami értékelhető teljesítményt kellett felmutatnia az utcai tevékenységéből, nem engedte el a jelenséget. A penge hosszát kezdte el vizsgálni, majd súlyos kijelentésre ragadtatta el magát.

–Ön felfegyverkezve tartózkodik közterületen, ezért kinéz egy szabálysértés. Ötvenezer forint a kiinduló tétel.

–Már bocsánat, de miért lennék felfegyverkezve? A pengehossz nem haladja meg a nyolc centimétert.

–Azt kérem, bárki mondhatja.

–Esetleg lemérhetnénk, mielőtt tovább megyünk? Csak hogy ne legyen kellemetlen egyikünknek sem.

A szolgálati gépjárműből előkerült egy vonalzó, bár ez nem tartozott a szabvány felszereléshez. Ennek segítségével viszont a fakabát már meggyőződhetett róla, hogy a szóban forgó penge hossza bizony 79 – azaz: hetvenkilenc – milliméter. Pontosan egy milliméterrel maradt el a BTK-ban kárhoztatott nyolc centitől, így ez nem lehet probléma.

A zsaru itt már zavarba jött. Visszaadta a kést, mérgében kettétörte a vonalzót, majd további jó utat kívánt.

Az Utca Embere itt már eltöprengett. Továbbra sem neheztelt a buzgó hekusra, de pár gondolatot rááldozott a helyzetre. Magától értetődő módon ő maga köszörülte vissza a pengét, amit nem pusztán szalonnázásra használt. Nála ez ugyanolyan része volt az alapfelszerelésnek, mint az öngyújtó vagy az íróeszköz. Viszont önszorgalomból részt vett késharc szemináriumokon, mert meggyőződése volt, hogy adott helyzetben ez akár az életét is megmentheti, tehát ezért is hordott magával egy ilyen alkalmasnak tűnő darabot. Ha úgy adódik a helyzet, nem kívánt áldozat lenni, vagy egy rosszul irányított karhatalom kiherélt jogkörű tagjának suta intézkedésére várni reménytelenül.

„Irgalom atyja, ne hagyj el!”