Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Budapest Pride – Ellentüntetések

július 7, 2018

Mint minden évben, idén is ki kell állnunk a deviánsok rendezvénysorozata ellen, mely idén már egy hónaposra nőtte ki magát.

Két szervezet mozgósított eddig nyilvánosan. Elsőként a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom fogalmazta meg közleményét, mely alább változtatás nélkül olvasható:

“A Hatvannégy Vármegye Ijfúsági Mozgalom (HVIM) felháborodásának ad hangot, hogy a “Budapest Pride” elnevezésű homoszexuális propaganda programsorozat idén egy hónapos időtartamú. Mozgalmunk az egész társadalommal szembeni provokációnak tartja, hogy immáron hangsúlyosan jelen van a “Keresztények a melegekért” szerveződés, ami “ökumenikus istentiszteletet” is meghirdetett, egyéb kereszténységre hivatkozó programokon túl.

Felszólítjuk a történelmi keresztény egyházakat, hogy világos állásfoglalással határolódjanak el a devianciát hirdető propagandától és mondják ki azt az alapvető, máig érvényes tanítást, hogy a homoszexualitás összeegyeztethetetlen a kereszténységgel! Tegyék tisztába a médiában keringő híreket, miszerint “ökumenikus istentiszteletre” is sor kerül a homoszexuálisok szervezésében!

Kíváncsian várjuk, hogy a Fidesz és a Magyar Kormány betiltja-e a Soros-szervezetek által szervezett és támogatott keresztényellenes programsorozatot. Azt már bebizonyították, hogy szavakban, hangzatos szólamokban és plakátokon megvédik Magyarországot és a kereszténységet szavazatszerzési céllal, de most tettekre és valós intézkedésekre lenne szükség, ha hitelesen akarják képviselni a hazafias értékeket.

Az összes parlamenti párttól színvallást várunk el: fejezzék ki, hogy támogatják, vagy elutasítják a “Budapest Pride” elnevezésű egy hónapos fertőt! A hallgatás egyértelmű cinkosságot jelent.

Mivel nincsenek illúzióink a kormányzattal szemben, hogy valóban megakadályoznák ezt a nemzetrombolást, ezért a hazafias szervezetekkel összefogva felemeljük a szavunkat és együttes erővel cselekszünk az alapvető emberi értékek védelmezéséért, úgy, mint az egészséges, hagyományos nemi identitásért, a valódi keresztény értékekért és a konzervatív és tradicionális családmodellért.

Mint az előző évekhez hasonlóan, mi is az utcán leszünk július 7-én, a Budapest Pride felvonulással szemben. Felszólítunk minden jó érzésű magyart a tiltakozásra! Ismét életre hívjuk a Magyar Ellenállást: a hagyományainkat megvédjük a modern deviációkkal szemben!

HVIM vezetőség”

Másodikként pedig az Erő és Elszántság csapata reagált, akik esti órákban egy bejelentett demonstrációval álnák útját a deviancia további terjedésének.

Időpont:
2018. 07. 07. 18:00 – 20:00
Helyszín:
Közvágóhíd HÉV megálló (Soroksári és Kvassay út kereszteződése, Bp. 1095.)

Részletek lentebb:

“A normalitás napja!

Amint azt megígértük, nem fogjuk szó nélkül hagyni, hogy hazánk fővárosában propagálják a természetellenes devianciákat. Július 7-én a homokos felvonulás végeztével a LMBTQ-lobbi szimbolikus alakja, Conchita Wurst fog koncertet adni.

Az Erő és Elszántság és a Betyársereg, illetve a hozzájuk csatlakozó nemzeti szervezetek közösen fogják felemelni hangjukat az erőszakos homoszexuális propaganda ellen – a normalitás és a hagyományos családmodell védelmében!

A rendezvényen felszólalnak:

– Tyirityán Zsolt (Betyársereg)

– Lantos János (Erő és Elszántság)

– Csernyai István (MÖM)

– Téglásy Imre

– Marcin Sabala (Niklot – Lengyelország)

A rendezvény után az Erő és Elszántság 1 éves fennállása alkalmából a Romantikus Erőszak zenekarnak köszönhetően koncert is lesz.

Minden magyar testvérünket szeretettel várjuk!”

Szerkesztőségünk csatlakozik a fenti szervezetekhez, és mindenkit aktivitásra buzdít július 7-én. Minden elvünk, minden hangzatos jelszavunk csak akkor lehet őszinte, csak akkor ér bármit is, ha a gyakorlatban is valóra váltjuk azokat!

– Nacionalista Zóna –

Helyszín

Budapest
Budapest, Budapest + Google Térkép