Az elmúlt napok belpolitikai slágertémája egyértelműen a Niedermüller-féle kijelentés volt. Éppen ezért talán felesleges hosszasan taglalni, hogy ez a legkevésbé sem keresztény és magyar, DK-s polgármester, miket volt képes kiböfögni magából.

Mondandójából a lényeg ennyi:

“A NEM MAGYAROK, A MÁSOK, A MIGRÁNSOK, A ROMÁK, A NEM TUDOM ÉN, MIK, AKKOR OTT MARAD EGY RÉMISZTŐ KÉPZŐDMÉNY KÖZÉPEN: EZEK A FEHÉR, KERESZTÉNY, HETEROSZEXUÁLIS FÉRFIAK – MEG AZÉRT NŐK IS VANNAK KÖZÖTTÜK. EZ A CSALÁDELKÉPZELÉS. EZ AZÉRT BORZALMAS, MERT HA MEGNÉZZÜK, HOGY A VILÁGON MINDENÜTT AZ ÚGYNEVEZETT FEHÉR NACIONALISTÁK MIBŐL ÁLLNAK ÖSSZE: EBBŐL – MONDOM CSÖNDESEN NEKTEK”.

Tiszta beszéd. Nem igen lehet félremagyarázni, sőt igazából egyet is érthetünk. Érthető, hogy számára ez egy rémisztő képződmény, mivel ehhez a közösséghez, azon kívül, hogy élősködik rajta, sok köze nincs. Esélye arra, hogy valaki véletlenül egyszerre nézze őt fehérnek, kereszténynek és heteroszexuálisnak, gyakorlatilag a nullához konvergál. Valljuk be őszintén: egészen más jut az ember eszébe, ha az arcképére tekint…

A vármegyéseknek egy patkány jutott eszébe Niedermüllerről, volnának még tippjeink

No, a kijelentése után lett is nagy felháborodás. Olyasmi ez, mint annó az öszödi beszéd, amelyben Niedermüller országos cimborája, Fletó mondott véletlenül igazat, és ez az igazmondás csak úgy, mint akkor, most is megrázó erejű, annak ellenére is, hogy pontosan tudjuk, napi szinten tapasztaljuk, hogy mit gondolnak rólunk.
A fideszes média gyorsan meg is reptette a hírt (kaptak elég pofont az utóbbi hónapokban, kellett már egy lehetőség a visszavágásra), még a kínai koronavírusnál is gyorsabban jutott el az mindenkihez. Majd engedve a saját maguk által teremtett nyomásnak, tüntetést szerveztek. Eddig a dologgal semmi probléma. Bár túl steril volt az egész, és csak egy óvodás nem tudta meglátni a forgatókönyvet, amely szerint az események haladtak előre, de lépjünk ezen túl nagyvonalúan, lévén, hogy most tényleg olyan magaslabdát dobott fel végre, az utóbbi időben sajnos túlságosan is sok taktikai győzelmet bezsebelő balliberális oldal, amelyet le lehetett, és le kellett ütni. Ez már a szemtelenség olyan foka volt, amire lépni kellett.

Így hát tüntetés szerveződött az Erzsébetvárosi Polgármesteri Hivatal elé. Naiv elképzelés lett volna azt remélni, hogy keltakeresztes zászlók lepik el a teret, vagy hogy keresztény milicisták fognak felvonulni, de azért az, ami következett, mégiscsak felülmúlt minden képzeletet.

Vajon szóltak ennek az úrnak, hogy ez nem egy nacionalista, hanem egy antirasszista tüntetés?

Páran azért reménykedhettek benne, hogy itt valóban a fehérekért, keresztényekért, heteroszexuálisokért, esetleg az ezekkel a tulajdonságokkal bíró magyarokért fognak kiállni, hiszen néhány radikálisabb arc is feltűnt, a jellemzően a fideszes derékhadat alkotó idősebb (de kétségtelenül fanatikus Orbán-hívő) résztvevők között. Persze olyanok is akadtak, akiknek a megélhetésből fakadó kötelesség a megjelenés ilyenkor.

A beszédek, a körítés, az előre kinyomtatott transzparensek, a háttér feliratozása, azonban nem hagyott semmi kétséget, itt még csak véletlenül sem valamiért, hanem valami ellen fognak protestálni. A “No to racism” felütés megadta az alaphangot, a “Nem akarunk rasszista polgármestert!” feliratú előregyártott transzparensek “tüzelték tovább” a népet, de a csúcs kétségtelenül az volt, amikor Huth Gergely, a megmozdulás egyik főszervezője a “Rasszista! Rasszista!” rigmus kiabálásra biztatta a tömeget. No, persze nem valamiféle fajvédő attitűd kollektív felvállalásaként, hanem azért, hogy Niedermüllerre süthessék korunk levakarhatatlan bélyegét, a rasszista jelzőt. Hogy ez mennyire fog sikerülni, arra csak tippjeink vannak, de vélhetően nem ez lesz a legsikeresebb küldetése Huthnak, akinek valószínűleg nem szólt senki, hogy az antirasszizmus és a politikai korrektség olyan egyirányú utca, amibe csak balról lehet bekanyarodni.

Huth Gergely főszervező, és előregyártott antirasszista tábláinak egyike

Hogy a megjelenő tömeg valami egészen másra várt, de az egészen biztos, hogy teljesen másként kezeli a kérdést, arra azért jól rávilágít a 444.hu videója, amely természetesen eltúlzott, sarkított és erősen manipulatív, de, aki járt már átlag fideszesek, vagy volt MIÉP-esek körében az pontosan tudja, hogy sokkal közelebb áll a valósághoz (szerencsére!), mint a “no to racism” feliratok.

Eddig a tüntetésről, amelyet leginkább úgy lehet összefoglalni, hogy itt lett volna az idő, és a lehetőség, hogy végre a mianstream körökből is felemelje valaki a szavát a XXI. század üldözöttei, a fehérek, keresztények és heteroszexuálisok mellett, de ehelyett egy furcsa hangulatú antirasszista dzsembori külsőségeit kölcsönözték az egésznek.

Fontos megjegyezni azonban, hogy mára a pártpolitikai közeg, jóformán minden szereplőjének egyetlen főcsapásvonala van (a napi “apróságok”, mint például milliárdok lenyúlása, mellett) mégpedig az antirasszista küzdelem, és a versenyfutás a “legnagyobb cionista” díjért. A mindig, mindenről mást gondoló politikai oldalak között, bár itt is nagy a lökdösődés, de ebben az esetben kétségtelenül ugyanabba az irányba tartanak.

A mi feladatunk pedig, hogy kitörjünk végre egy új irányba!

(Az ellentüntetőkről nem írunk külön, mert szóra sem érdemesek. Sajnos a rendőrök túl hamar közbeléptek, amikor a tüntető tömeg egy része próbált közelebbi kontaktusba kerülni velük.)

 

Ivan – /Aktivizmus/ – N.Z. –

 

Szeretnél Te is blogger lenni oldalunkon? Úgy érzed, hogy lenne mit megosztanod a világgal? Készséged van az íráshoz? Küldj egy cikket, szabadon választott témában a nacionalistazona@gmail.com címre, és lehet, hogy holnaptól Te is propaganda divíziónk tagja leszel!