Az 1946-ban kikiáltott második Magyar Köztársaság vezetése 74 évvel ezelőtt, 1948. szeptember 7-én hozott napvilágra a pokol bugyraiból egy olyan törvényerejű rendeletet, mely a magyarországi szerzetesrendek szinte végleges eltűnéséhez vezetett.

Feloszlatták az összes rendet, csak négy tanitórend maradhatott: bencések, piaristák, ferencesek, Szegény Iskolanővérek. Ezek is csak 9 rendházzal, 180 férfiszerzetessel és 60 szerzetesnővel működhettek. Továbbá a Magyar Katolikus Egyház 4 hittudományi főiskolát és 8 középiskolát tarthatott fent. Rendelkezés indoklása röviden és érthetően: nincsen rájuk szükség. Feladatukat az állam vette át.

Több mint 600 szerzetesházat vettek el, 12 ezer lakójukat lakoltatták ki egyik pillanatról a másikra úgy, hogy egyáltalán nem volt hova menniük.

Még azt is megtiltották, hogy együtt éljenek. Munkát képességükhöz, végzettségükhöz képest csak alacsonyabbakat végezhettek. Ez az állapot 1989. Szeptember 28-ig tartott, amikor is ezt a rendeletet hatályon kívül helyezték. Az 1945 és 1948 közötti kormányzatok célja az volt, hogy különválasszák az államot az egyházaktól. Ez vezetett a „klerikális reakció” elleni harchoz.

Először 1945-ben elvették az egyházi földeket, majd 1946-ban feloszlatták azon társadalmi szervezeteket, melyek az egyházhoz voltak köthetőek. Ezután 1948-ban államosították az egyházi iskolákat, végül 1950-ben feloszlatták a szerzetesrendeket. Ahogy Borvendég Zsuzsanna történész megjegyezte: „A bolsevik ideológia a kereszténységet és az azt képviselő egyházakat kiáltotta ki legfőbb ellenségének, ugyanis a kommunisták nemcsak a politikai és gazdasági uralmat akarták megkaparintani, hanem az emberek lelkét is.”

 – Piedone / Örökség / Nacionalista Zóna –