Az emberi érzelmek egyik legkomplexebb eleme a szeretet. Sokkal több erő rejtőzik benne, sokkal mélyebb tartalommal bír, mint a szélsőségesen liberális világnézetű emberek által propagált, az elfogadás leplébe bújtatott megnyilvánulás. „Love is love‟ – hirdetik zászlajukra tűzve a XXI. század felforgató csoportosulásai. Ezek a negatív erők komfortosan fészkelődnek ebben, a mára kiüresedő és elveszettnek vélt helyőrségnek, a szeretnek a várába.
Megérteni és átélni
A modern ember egyik legnagyobb problémája, hogy nincs képben önmagával, emberi mivoltával. Nem egy tudatos lényként van jelen és működik – ha egyáltalán működik – a társadalomban. Ennek a droid-létnek velejárója, hogy a komplex érzelmeket nem tudja a helyén kezelni, de meg kell jegyezni, hogy ebben a tudattalan állapotban egyszerűbben is irányítható. Ez az attitűd tetten érhető az olyan erények ellen irányuló, de a szeretetből fakadó érzelem teljes elutasítása során, mint az agapé (ami az isteni szeretet legmagasabb szintjeként definiált érzelem, egyfajta bajtársi szeretet) megtagadása.
A szeretet nyolc fajtája
Az ókori görög gondolkodók a szeretet nyolc fajtáját különböztették meg, amelyek egymáshoz képest horizontálisan és vertikálisan is el tudnak helyezkedni. Néhány „tanulmány” ennek az érzelemnek mind a nyolc fajtáját kifejezetten egy párkapcsolatban megjelenő szeretetre vonatkoztatja, ami hatalmas hiba, hiszen a szeretet életünk szinte minden területén jelen van, mint alapkő és ezt korlátozni szűk látókörre vall.
Az első hét szeretet-árnyalatban az a közös, hogy az ember vagy táplál ilyen érzelmet vagy nem. Fejleszteni ugyan tudja, de akaratlagosan érezni nem igazán. A fejlesztés alatt pedig a magasabb szinten való megélést kell érteni. Például a philia azaz a baráti szeretet alsó szintje, ha valakit azért tartok a barátomnak, mert együtt iszunk, együtt rúgunk be, de aztán a hétköznapokban nem is keressük egymást. A legmagasabb szintje pedig, amikor a barátságunk egy közös, kölcsönös egymást támogató bajtársi kötelékké alakul. Ezek alapján a legalacsonyabbtól kezdve ezeket a szinteket különböztetjük meg:
- Ludus, azaz a játékos szeretet, amely egy kötetlen, céltalan szórakozás jellegű szeretetforma, amit általában gyermeki korban tudunk érezni.
- Mania, azaz a ragaszkodó / birtokló szeretet, melynek legalacsonyabb átélési szintje akár tárgyakra is vonatkozhat, míg magasabb és pozitív verziójaként ide sorolható a modernkori fanatizmus, ami például egy egy klubcsapat szurkoló közösségét képes elválaszthatatlanul összetartani.
- Philautia, azaz az önmagunk elfogadása, elismerése, amelynek legvulgárisabb megnyilvánulása az egoizmus, amivel a mai világban igen gyakran lehet találkozni. A „self-love” ideológiát terjesztő, mai modern influenszerek is tulajdonképpen az egoizmust népszerűsítik. Viszont több irányzat is nagy hangsúlyt fektet az önmagunkon keresztüli átélésre, így valóban fontos lenne, hogy a philautiat mindenki érezze, és tudatosan gyakorolja, hiszen az befolyással van arra, hogyan éli meg a világot az egyén
- Eros, azaz a vonzalmon alapuló szeretet (magyar nyelven szerelem), amelynek szintén jellemzően az alacsonyabb szintjét figyelhetjük meg. A pseudo-eros és quasi-eros, azok amelyek olyan sok boldogtalanságot és csalódást okoznak a mai párkapcsolatokban. Tény viszont, hogy a tiszta és legmagasabb fokú eros talán az egyik legszebb átélhető dolog, amit ha az ember átél, akkor nagyon hálás lehet annak az embernek, akivel azt megélheti.
- A korábban említett philia azaz baráti, vonzalomtól mentes, kölcsönös, egymást jóban rosszban támogató szeretet.
- A storge, azaz a szülő által a gyermeke iránt, illetve fordítva is érzett szeretet, ami az emberi létezése óta az egyik legerőteljesebb kötelék és védelmi rendszer, melyet a vér köt össze.
- A pragma, az elfogadó, megértő szeretet. Természetesen manapság szokás az elfogadást is teljesen önmagából kikelve és mindenre erőnek erejével ráhúzva alkalmazni, ami megint csak egy fals sőt kontra és anti-pragma, ami a valós pragma nemességét csorbítja. Pedig például a haragot akkor tudom félre tenni, ha megértem, átgondolom és elfogadom azt amire haragudtam.
- És nem utolsó sorban az agapé, ami mindent összeköt
Az Agapé összeköt minden szeretet-formát
Az agapé azért magasodik a többi szeretet-árnyalat fölé, mert az tudatosan, akaratlagosan gyakorolható és a többivel ellentétben tanulható jelenség. Valamint képes valamennyi szeretet-forma mellé társulva megjelenni, katalizálva és javítva annak a minőségét. De mi is az agapé? Az önfeláldozó, önzetlen szeretet, aminek nem csak egy személy, hanem adott esetben egy eszme, egy közösség, egy nemzet, azaz szinte bármilyen cél lehet az alanya. Az agapé jelentésével kapcsolatban a legelterjedtebb definíció a keresztényi szeretet, azonban ez egy részleges és pontatlan magyarázat. Ugyanis a keresztény tanok által hirdetett szeretet valóban megfeleltethető az agapé-nak, ám maga az agapé nem csak a kereszténységre vonatkoztatható, annál sokkal tágabb és transzcendentálisabb jelenség.
Ezt a szeretet-formát szokásos az adakozással, önkénteskedéssel is összekötni, ám itt is óvatosan kell szemlélni ezt, hiszen a mai világban ezek a tettek nem mindig tiszta szándékkal történnek. Tehát az agapé nem más, mint a szívből jövő szándék, a tett, a cselekedet. Sosem reked meg pusztán a szóbeliség szintjén, segíteni akar, cselekedni akar, mindent eltűr, mindent kibír, mindig remél, mindig az igazat nyílvánítja ki, és összeköt minden szeretet-formát Mivel tudatosan gyakorolható és erősen ott van benne az egyéni akarat, a cselekedetre irányuló egyéni döntés szerepe, így szellemileg és lelkileg is felemeli az egyént, ha képes ennek a tudatos gyakorlására.
Miért fontos egy jobboldali ember életében az agapé?
A modern ember, és a XXI. század válsága több szinten érzékelhető. Ennek leképeződése megjelenik a világhoz, és az én önmagához való viszonyában is: kifelé él és befelé hal. A jobboldali ember tudatos, keskeny úton halad, az örök mozdulatlan mozgató felé. A jobboldaliságnak örök küldetése van: a saját jóléte, kényelme és biztonság elé helyezni egy önmagán túlmutató, nemesebb és emelkedettebb célt, amiért áldozatot hoz.
Szokásos a jobboldali embert manapság gyűlölettel, kirekesztéssel és egyéb badarságokkal illetni. Azonban meg kell jehógyezni, hogy aki a fent sorolt erényeket és megnyilvánulásokat gyűlöletkeltésnek titulálja, az teljesen a szeret valós mivolta ellen munkálkodik. Mert ez cselekedni akarás, ez tett, ez tűz. Ez az agapé legmagasabb megnyilvánulása.
– Vigil ilis Sub Umbra / Világnézet / Nacionalista Zóna –
Vélemény, hozzászólás?