Egy fiatal jobboldali klaviatúrájából a legnagyobb közösségi oldalon láttak napvilágot az alábbi gondolatok, melyeket felületünk szívesen közöl, hiszen egy olyan álláspontra hívják fel a figyelmet, mely a fősodortól távol esik, mégis részben vagy egészben megszívlelendő.

 

Hagyhatnám itt ezt a képet önmagában, mivel egy az egyben kifejezi a saját véleményemet is, amit néhány szomszédos országbeli hazafi fogalmazott meg. Semelyik oldal pártján nem állok, aminek meg is van az oka.

Azonban el vagyok borzadva nemcsak az aktuális eseményektől, hanem sok emberi reakciótól is.
Általában a következő dolgok döbbentettek meg:

1. Ha emberek úgy tekintenek az egész konfliktusra, mint valami focimeccsre és elkezdenek már szinte fogadásokat kötni.

2. Miért nem avatkozunk bele és küldünk katonai segítséget is? Nem volt elég két világháborúban a vesztes oldalon állni és kétszer elviselni a megszállások és “felszabadítások” iszonyú borzalmait átélni? Mert igen, Ukrajna után mi lennénk a következők, akikre rátámadna a keleti nagyhatalom, mivel Putyin is elmondta, hogy amelyik állam beavatkozik, az példátlan ellencsapást kapnak és ha van valaki, akitől ezt komolyan lehet venni, az nem sleepy Biden hanem Putyin. Természetesen, ha orosz agresszióra kerülne sor hazánk ellen, magam is fegyvert ragadnék. Egyenlőre ez még nem valószínű. De hányszor halt meg magyar honvéd idegen földön mások háborújában? Elégszer szerintem.

3. Különösen irritálnak a fake hírgyárosok.

4. Akik kirakják az ukrán zászlós profilképet, anélkül hogy a leghalványabb fogalmuk is lenne arról, hogy mi folyik szomszédunknál. Nagy többségében ezek az emberek sem élelmiszert nem fognak adakozni, se pénzügyi vagy egyéb segítséget nem nyújtanának.

5. Az emberi érzékenység sokszor szelektív: ebben az évszázadban azon múlik leginkább, hogy mi trendy, mi mennyi likeot kap vagy hányan rakják ki.
Hol voltatok akkor, mikor megannyi zaklatás érte a magyar lakosságot határon túl? Hol voltatok, mikor a Közel-Keleten megannyi katonai túlcsapás történt évekig vagy akkor, mikor a délszláv háború megannyi civil áldozatot követelt? Itt is tiszteletet adok a kivételnek, csak ha egy dologra vagyunk érzékenyek, akkor másra is legyünk.

6. Szent NATO vs. Putyin Vezér.

Melyik a jobb? Na?Na? Putyin? Aki nem titkoltan a régi Szovjetuniót akarja visszaállítani és a rendszerváltás óta néhány évente lerohant egy államot? Vagy aki nem tartotta az ígéretét, miszerint csak a szakadár államokat szeretné magának, aztán hirtelen egész Ukrajna kellett?
A világ egyik legnagyobb atomhatalma és civil áldozatok sem riasztják vissza kicsit sem, valamint Zelenszkij másfél napja felajánlott tárgyalási javaslatát is ignorálta?

Esetleg a teljesen inkompetens és nagyhatalmi arroganciát nem nélkülöző NATO? Aki szemet hunyt az USA összes kiprovokált háborús konfliktusára a Közel-Keleten? Vagy arra a 2001 óta több mint 500 ezer civil áldozatra, akik az USA és NATO által veszélyesnek tartott területeken estek el ártatlanul és fegyvertelenül? Vagy az nem bántotta senki csőrét, mikor Izrael a Gázai-övezetben több tízezres nagyságrendű civil áldozat életéért felelt. Olyankor nem jutott az ilyen emberek agyáig, hogy Izrael szintén NATO-partner volt? Most sleepy Biden kemény szankciókat és nagy irgumburgumokat írogat valahol egy papírlapra, ha el nem alszik közben. Gazdasági szankciók egy olyan állam ellen, aki már több mint száz éve önellátásra rendezkedett be? Ez most komoly? Ilyenektől várjuk, hogy megmentsék Ukrajnát? Biden és a NATO jól felbuzdította, teletelepítette rakétával Romániát, Ukrajnát, Lengyelország keleti felén gyakorlatozott. Tudták nagyon jól, hogy milyen az orosz nagyhatalmi hozzáállás. Tudták, hogy kiprovokálnak ezzel egy bizonyos mértékű ellencsapást. Zelenszkijt felbiztatták, támogatásukról meggyőzték és végül jól magára hagyták, mivel csak egy gyalogos veszteség a nagy sakktáblán, ami már lassan száz éve az öreg Európa. Ugyanaz történik Ukrajnával mint ami Lengyelországgal 1939-ben vagy velünk 1956-ban. Jól fel lettünk biztatva, majd elfeledve és holmi papírfecniken megemlítve. Lengyelország is fel lett biztatva, majd jó nagy segítség érte később, ugye? Ja nem. Minket sem. Zelenszkijt és elődjeit felbiztatták majd magára hagyták, mindazonáltal nem kerülhető meg az ő politikai felelőssége sem: olyan segítségben és szövetségesekben bízott meg, akikről tudnia kellett volna, hogy egy délibáb. Olyan dolgok történtek Ukrajnában már előtte is, ami jogosan felbuzdította az ellenségeit: a kisebbségi lakosságot ért atrocitások és a XXI. századot meghazudtoló nyelvtörvény, amely megtiltja az orosz és magyar nyelv használatát nyilvános környezetben. Ez persze az EU-t és a NATO-t nem borzolta fel és nem volt érzékeny rá, biztatta tovább és hizlalta a levágásra szánt állatot, leütendő sakkfigurát: Ukrajnát. Nem tudok több metaforát keríteni erre. Annyit szeretnék, hogy átlássuk, hogy semmi sem fekete és fehér, ahogyan azt könnyű leegyszerűsítve látni és elfogadni.
A hidegháború nem múlt el, csak új szakaszba lépett és a háború is úgy tűnik, hogy emberi tulajdonság, velünk marad úgy mint a vírusok.
Csak ha ennyire megy a tudjuk miknek a méregetése, azt nem lehetne a Bering-szoroson keresztül? Unja Európa a felesleges sakktábla szerepet. Ez most testvérháború, két nagyon hasonló kultúrával és részben azonos történelemmel rendelkező nemzet tervérharca.

7. Végezetül én nem holmi államalakulatokat sajnálok, politikusokat vagy kormányokat, hanem a puszta ártatlan embert, akit besoroznak, harcol, menekül, elveszti szeretteit vagy betemetik a romok. Én az ukrán nemzetet, a magyar kisebbséget és az orosz kisebbséget sajnálom, akik egy gyalogosok lettek egy újabb sakkjátszmában, ahol találomra feláldozták őket, mint már annyi más nemzetet, embert.

Kitartást kívánok a szomszédunkban elő nemzeteknek és népeknek és mihamarabbi békés megoldást a felesleges áldozatot követelő háborús konfliktusra.

Тримайся, Україна!

Szerk.: A szerző kérésére nevét nem közöljük.

 – Anonymus / Világnézet / N.Z. –

 

Egyetlen lövés, aztán élet vagy halál – Szentesi Zöldi László írása