Hány embert hurcoltak el – hadifogolyként vagy civil deportáltként – a Szovjetunióba, és ezek között hogyan oszlott meg a románok, magyarok, németek aránya? Ezek közül hányan tértek vissza, mennyien tűntek el nyomtalanul? Ezekre a kérdésekre kerestük a válaszokat.

A második világháborút követő béketárgyalások idejéből származó források 800–900 ezerre teszik a fogságba esett magyar katonák és civilek számát. Legújabb kutatások szerint a Kárpát-medencéből fogságba került katonák és elhurcolt civilek száma akár az egymilliót is meghaladhatja, a halandóság pedig valahol a 35 és a 38 százalék közé tehető. Az Erdélyből fogságba jutott magyarok (katonák és civilek) számát egyes források 25-32 ezerre, más források 40 ezerre teszik. Az erdélyi magyarokra vonatkozó számok csak hozzávetőlegesek, és még nem tudunk olyan összeírásról, amiből megtudható a pontos vagy legalább megközelítő szám.

Százezres nagyságrendben vittek románokat

A Romániából 1945 január-februárjában Sztálin hírhedt 0060-as parancsára elhurcolt németek esetében sincsenek pontos adatok, a források 60–70 ezerre teszik a Szovjetunióba deportált szászok és svábok számát. A fogságba esett románok esetében is más-más számokat említenek a források. Egy 1956. tavaszi szovjet jelentés szerint 1941 – Románia Szovjetunió elleni hadba lépése a Németország és Magyarország oldalán – és 1945 között a román hadseregből összesen közel 187 400 katona esett fogságba, ebből valamivel több mint 54 ezer a lágerekben meghalt, közel 133 ezer hazatért; eszerint a halandóság a román hadifoglyok esetében is 30 százalék körül volt.
Egy másik szovjet forrás – ugyanerre az időszakra – összesen 236 400 román hadifoglyot említ, a román történészek szerint a két forrás közötti 49 ezer főnyi eltérés nagy valószínűséggel a kiszállítás során elhunytak számát jelzi.

A románok esetében civilek tömegesen semmiképp sem kerültek szovjet fogságba, bár előfordult, hogy létszám-kiegészítés gyanánt a szovjet katonák útközben román embereket is feltuszkoltak a vasúti kocsikba.

Egyébként fontos tudni, hogy a hadifoglyokat és a civil internáltakat csak a célállomásokon, tehát a szovjet lágerekben vették név szerinti nyilvántartásba, emiatt is nehéz megállapítani, hogy a csatatereken hányan és kik estek hadifogságba, illetve otthonaikból kiket hurcoltak el. A kiszállítás során meghaltak és szerelvényekből kidobáltak kilétét és számát végképp nehéz megtudni.

A magyarság kollektív bűnösségét terjesztették az áruló románok

Románia 1944. augusztus 23-án sikeresen állt át a szövetségesek oldalára, elárulva előző szövetségeseit. Az első Sănătescu-kormányt alkotó, Iuliu Maniu vezette Nemzeti Parasztpárt, valamint a Nemzeti Liberális Párt sajtója 1944 őszén azt terjesztette, hogy a magyarság kollektíven bűnös, úgy kell elbánni vele, mint bűnös néppel. A Maniu-féle Nemzeti Parasztpárt lapja, a Dreptatea arról írt, hogy a románok kegyetlenül megbosszulják az ellenük irányuló cselekedeteket, így nem csak a magyarok vezéreit kell megbüntetni, hanem a székelyek ezreit is. A Brassóban megjelenő Gazeta Transilvaniei a magyarok ellen alkalmazandó golyókról, szíjakról, szenvedésről és vérontásról cikkezett. Az uszítás következményeit érzékeltetik például a Magyar Népi Szövetség kolozsvári központjának székházában felvett lakossági panaszok. Ezek szerint a Kolozsvár környékén levő Szászfenes, Györgyfalva, Kajántó, Magyarléta, Magyarlóna és Válaszút községek küldöttei egybehangzóan arról számolnak be, hogy „a falvakban csendőrségi közegek szántóvető emberek vagyonát kobozzák el, tettleg bántalmazzák a férfilakosságot, és nagy részüket ismeretlen útiránnyal elhurcolják”.

Első dolguk volt a kisebbségek vezetőinek letartóztatása

A szovjet „mintához” hasonlóan Romániában is tapasztalható a katonák és a civilek összemosása a fogságba hurcolás terén. Alig két nappal a Sănătescu-kormány felállása után a csendőrség főfelügyelősége már augusztus 25-én utasította a területi csendőr-felügyelőségeket: azonnal kezdjék meg a német népcsoport vezetőinek, a bánsági és erdélyi szász és sváb ellenállás vezetőinek, illetve a magyar kisebbség vezetőinek a letartóztatását.1944. november 6-án elfogadta az internáló központok létrehozásáról és működéséről szóló szabálytervezetet, utólag megteremtve a már működő lágerek jogi alapját. Arad megyében Aradon, Borossebesen, Pankotán, Doroszlófalván és Nagyhalmágyon; Brassó megyében Brassóban, Barca-szentpéteren és Barcaföldváron; Bihar megyében Nagyváradon, Belényesen és Köröstárkányban; továbbá Zsombolyán, Tg. Jiu-ban, Slobozia Vechén, Ciu­relen, Felső-, illetve Alsótömösön, Lugoson, Piteşti-en, Vulkányban, Caracalban stb. hoztak létre, illetve működtettek tovább internáló központokat úgy, hogy szinte minden megyében létezett legalább egy, országszerte összesen 44 láger. Román ellenőrzés alatti fogolytáborok voltak még az ó-romániai Argeş megyei Corbeni-ben, az ugyancsak ó-királyságbeli, Ilfov megyei Budeşti-en, Turnu-Măgurelén, a Gorj megyei Bărbăteşti-en, Caracalon, Titun és Budeşti-en, szovjet kézen levő láger volt a foksányi mellett Konstancán.

Igazolást ígértek, fogság lett belőle

A hatóságok a dél-erdélyi internálások megkezdése után néhány héttel Észak-Erdélyben is hozzáfogtak a tömeges elhurcolásokhoz. Gyakori félrevezetés volt, hogy a magyar férfiaknak azt ígérték: azért kell jelentkezniük a csendőrőrsökön, hogy igazolást kapjanak, utána pedig szabadon hazamehetnek. Azzal a „váddal” is hurcoltak el magyarokat, hogy partizánok voltak. Egy másik, gyakran alkalmazott félrevezetés volt a néhány napi munkára történő behívás. A román hadsereg vezérkara közölte, hogy „a magyar hadseregben szolgált, és a felszabadított Erdélyben levő otthonaikba hazatért katonaszökevények hadifoglyoknak tekintendők, és lágerekbe internálandók”.

A magyarság gerincét internálták

Romániában a tg. jiu-i és a barcaföldvári, valamint a szovjet ellenőrzés alatti foksányi fogolytáborok vonultak be leginkább a köztudatba. Egy, a tg. Jiu-i lágerből Zippel Ferenc egykori internált által kimentett naplószerű feljegyzés tanúsága szerint Dél-Erdélyben Abrudbányáról, Nagyenyedről, Gyulafehérvárról, Aradról, Újaradról, Simándról, Csávosról, Lippáról, Oravicáról, Ótelekről, Petrozsényből, Lupényből, Nagyszentmiklósról, Temesvárról, Vajdahunyadról, Nagyszebenből, Türkösről, Zsombolyáról, Temesrékásról stb. hurcoltak a táborba magyarokat. A foglyok névsorában találunk cipészt, tímárt, kereskedőt, szabót, vasúti és banktisztviselőt, tanítót, tanárt, bank- és gyárigazgatót, orvost, ügyvédet, mérnököt, vasesztergályost, órást, elektrotechnikust, kőfaragót, tanulót, szerelőt, kertészt, földművest, malomtulajdonost, nyugalmazott posta- és vasúti alkalmazottat, fonómestert, jegyzőt, lapszerkesztőt, római katolikus, református és unitárius lelkészt és másokat. Eszerint elsősorban olyanokat internáltak Tg. Jiuba, akik a dél-erdélyi magyar társadalom erejét, más szóval gerincét képezték.

Etnikai tisztogatás folyt

Az emlékezetben, de már a korabeli sajtóban is haláltáborként hírhedtté vált barcaföldvári lágerbe magyar és német hadifoglyok mellett a fogolysereg legnagyobb részét kitevő észak-erdélyi magyar és sváb polgári személyeket zsúfoltak össze. Egy túlélő elmondása szerint nagy kiterjedésű területen földbevájt, fűtetlen lyukakban tartották fogva az embereket, a napi élelem reggel két deciliter meleg vízből, délben négy deciliter burgonyalevesből, azaz sárga léből állt, amelyben alig úszkált néhány szál burgonya, a napi élelemhez tartozott még öt deka kenyér. A foglyok kicsempészett levelek, pontosabban cédulákra írt üzenetek révén kértek segítséget a külvilágtól. A környékbeli falvak, elsősorban Hídvég magyar lakossága segített, lehetőségeihez mérten.

A körülményekre jellemző, hogy az 1945 februárjában Földváron fogva tartott 6-8 ezer fogoly fele beteg volt, ebben az időszakban naponta 20–25 elhunytat temettek.

A korabeli román hatóságok részben önállóan, részben az 1944. szeptember 12-i szovjet–román fegyverszüneti megállapodásban vállalt kötelezettségekből eredően jártak el. Az állampolgárság és a nemzeti hovatartozás szándékos összemosásával terebélyesedett ki az internálás Erdély teljes magyar és német nemzetiségű őshonos lakosságát is érintő intézkedéssorozattá, ennek nyomán kerültek internáló/gyűjtő lágerekbe, onnan a szovjet Gulágra erdélyi magyarok és németek tízezrei. Az intézkedéssorozat a román hatóságok részéről etnikai tisztogatásnak minősíthető.

 – Kolozsvári / Örökség / Nacionalista Zóna –