A darts történetében először lép színpadra a sportág legrangosabb eseményén, a világbajnokságon egy transznemű sportoló. A férfiból nővé lett játékos szereplése óriási viharokat vetett a dartsos közösségben: a legnagyobbak támogatják, a nézők kifütyülik, a játékostársak elhatárolódnak tőle, egy szervezet pedig megtiltotta az indulási jogát is neki. Összeszedtük a legfontosabb információkat a nem éppen pozitív történelmi esemény előtt és megnéztük, hogyan vélekednek a sportág kiemelkedő alakjai a jelenlétéről.

Ha december, akkor darts-világbajnokság. A sportág legnagyobb és kétségtelenül legjobban várt eseménye ez minden évben, az ünnepi időszak kiemelt sportprogramja. A verseny minden alkalommal tartogat valamilyen különlegességet, erre az esztendőre azonban egy kifejezetten káros és negatív újdonság jutott: most először indulhat a világbajnokságon egy transznemű lény. A férfiból „nővé” avanzsáló holland Noa-Lynn van Leuven szereplése jelentősen megosztja a dartsos közösséget, indulása komoly indulatokat váltott ki, a mérkőzésén pedig minden bizonnyal hangosabb lessz a fütty szava, mint a taps zengése.

A Professional Darts Corporation (PDC) 2018-ban döntött úgy, hogy a legrangosabb versenyén kioszt két kvótát a női versenyzőknek, akik amúgy a teljesítményük alapján nem tudnák kivívni az indulási jogot. A gyengébbik nem tagjai egy külön selejtezőn versenyeznek a két induló helyért. Bár mostanra a rajongók megbarátkoztak a döntéssel (többször szurkolásukkal mögé is állnak a női indulónak), a biztosítékot korábban sokaknál kiverte, mondván, semmi keresnivalója olyannak a versenyen, aki nem a tudása, hanem a nemi hivatartozása miatt szerepelhet. Ismerős helyzet, az európai liberális kultúrában a 21. században egyre többször és több helyen erőltetik a női kvótákat a politikai, közéleti szervezetektől a munkahelyek vezetőségein át egészen a sportvilágig. Ennek, a valós teljesítményt teljesen aláásó, rendkívül káros folyamatnak „köszönhetően” láthatjuk majd a dartsvilág kultikus színpadán, a londoni Alexandra Palace-ban az első transznemű versenyzőt.

Így lett a fiúból hercegnő

Van Leuven 1996-ban született Hollandiában, elmondása szerint 16 éves korában jött a felfedezés, hogy zavarja a lábai között fityegő testrész és inkább szeretne átállni a másik nemhez. Egy korábbi interjújában arról panaszkodott, hogy szegény nemváltásra készülőknek akár 2-3 évet is várakozniuk kell, mire megkezdődik az orvosi beavatkozás az átalakulásra. Végül elérte a célját, így mára hivatalosan nőként éli az életét, a dartsban a Hercegnő becenevet viselő van Leuven. Talán nem okozunk nagy meglepetést azzal az információval, hogy a férfiak mezőnyében nem sok kenyeret evett meg, nem úgy az újdonsult neménél. A PDC miatta változtatott a szabályzatán, korábban ugyanis teljesen egyértelmű volt a helyzet: férfiak a férfiak mezőnyében, nők pedig a női mezőnyben versenyezhetnek. A liberális korszellemmel haladva a szövetség meg is adta neki az engedélyt, hogy a nők számára indított versenyeken elindulhasson.

A kétes sikerek nem várattak magára sokat. A tornákon egyre jobban szerepelt, lubickolt a női mezőnyben. Férfiként. A nagy áttörés 2024-ben jött el, amikor megnyerte a PDC Women’s Series versenyét, komoly visszhangokat kiváltva. Mert hiába próbál utat törni magának ez a káros irány, vannak még normálisan gondolkozók. Miután bekerült a holland válogatott női keretébe, két csapattársa visszalépett, mondván ez így nincsen rendjén. „Eljön az a pont, amikor döntést kell hoznod, ha valami szembemegy az érzéseiddel. Azt kell tenned, amit helyesnek tartasz, ezért lemondom a holland válogatottban való szereplést” – állt ki bátran a nyilvánosság elé Aileen de Graaf, míg a válogatottságot szintén a „Hercegnő” miatt lemondó Anca Zijlstra úgy fogalmazott, szégyelli magát, amikor egy biológiailag férfi áll a tábla elé a női mezőnyben. „Megpróbáltam elfogadni ezt, de képtelen vagyok rá” – jelentette ki. A holland darts szövetség (NDB) azonban védelmébe vette van Leuvent: „Fontosnak tartjuk, hogy mindenki jól érezze magát az NDB-nél, egy egészséges és befogadó környezetben. Nem számít a származás, a politikai hovatartozás, a nem, a szexuális irányultság, a faji vagy vallási hovatartozás sem” – szól a közleményük, bár arra nagyon kíváncsiak lennénk, hogy az általuk is említett politikai hovatartozás kérdésében mennyire lennének nyitottak például egy szélsőjobboldali gondolkozású sportolóval szemben. A tapasztalataink szerint ilyenkor csorbulni szokott a fene nagy elfogadókészség.

Botrány botrány hátán és tiltakozások

Azonban nem csak a holland játékosok tiltakoznak a pisilőjétől megszabadult játékos szereplése ellen. A World Darts Federation (WDF) – a világ második számú darts szövetsége – női világbajnokságainak a döntőjébe háromszor is bejutott, a női mezőny egyik kiemelkedő játékosa, Deta Hedman kijelentette, minden olyan versenytől visszalép, amelyen elindul a „Hercegnő” is. A tiltakozása azonban nem várt fordulatot vett: a WDF ahelyett, hogy a kényelmesebb útra lépett volna, úgy döntött, az általuk szervezett versenyekről kitiltja a transznemű sportolókat. A döntés ellen kiakadt van Leuven, diszkriminációt kiáltott, majd inkább támadni kezdte a normálisan gondolkozókat: „Fenyegetésnek éreznek engem. Sok a konzervatív, mérgező barom a női turnén”.

A PDC azonban másképp döntött. Az első számú szervezet, amelyiknek az eseményeit milliók követik és ahol a versenyzők világsztároknak számítanak. Nos, ők úgy döntöttek, hogy szembemennek a normalitással, minden bizonnyal az óriási reklámbevételek, a nagy cégek hirdetései és a liberális politikai vezetők árgus tekintetei miatt. Védő szárnyaik alá vették van Leuvent, és kijelentették, mindent megtesznek azért, hogy elfogadtassák őt. Ennek ellenére tisztában vannak azzal ők is, hogy ez szinte lehetetlen lesz egy olyan közegben, ahol a szurkolók túlnyomó többsége a futballstadionok lelátóiról, vagy a munkásnegyedek kocsmáiból érkezik. Jól mutatja ezt az is, hogy a PDC a közösségi platformjain minden olyan bejegyzésnél le vannak tiltva a hozzászólások, amelyikben van Leuven akár csak említés szintjén is szerepel.

A világbajnokság előtt már bemutatkozott a férfiaknál, a szintén rangos eseménynek számító Grand Slam of Darts tornáján óriási füttykoncert kísérte a jelenlétét, és ez valószínűleg nem lesz másképpen a decemberi világversenyen sem. Az viszont jól mutatja a liberalizmus erejét, hogy a sportág két ikonja nyilvánosan is kiállt a „Hercegnő” mellett. A háromszoros világbajnok, szintén holland Michael van Gerwen szerint „sok szarsággal” kellett megbírkóznia honfitársának, félti a károktól: „nem értem, az emberek miért foglalkoznak ennyit Noa-Lynn-nel, annyi rossz dolog van a világon, amin aggódni lehet” – hozta a kötelező köröket a sportági legenda, akihez csatlakozott a regnáló világbajnok, Luke Humphries is. „Minden sportnak megvannak a maga szabályai, és ő ezek alapján kvalifikált. Bármennyire is idegesít ez bizonyos embereket, nem csinált semmi szabálytalant, nem csalt” – mondta már azért kicsit óvatosabban a jelenleg a világ legjobbjának tartott dartsos, aki valószínűleg nem szeretne szembemenni a szövetség narratívájával, mégis csak onnan kapja a „fizetését”.

Hogy mennyire lesz a közönség elfogadó a transz dartsossal, az hamarosan kiderül, amikor Noa-Lynn van Leuven december 17-én a szintén holland Kevin Doets ellen színpadra lép az Ally Pallyben. Sok jóra nem számíthat. Sem játékban, sem a nézőtérről.

– Lelátó / Nacionalista Zóna –

Meseország mindenkié? – Nacionalista Zóna podcast

Homoszexualitás, pedofília és a meleglobbi

Nagy ügy lett a Nagy-Magyarország