A politika beleszól, és mindig is beleszólt a sportba. Politikai döntés született 1920. június negyedikén is, és a sok millió magyarral együtt rengeteg sportklub is idegen országban volt kénytelen folytatni működését, azonban több olyan egyesület is van, mely nem csak meg tudta tartani magyar identitását, de azt sikerrel is képviselte rákényszerített országában.
Kezdjük körutunkat északon. A Dunaszerdahelyi A.C. csapatát 1920-ban, a trianoni döntés után alapították a Csallóközben, színe sárga-kék. A klub jogelődje a Dunaszerdahelyi Sport Club 1908-ban jött létre. A csehszlovák futballban a nyolcvanas években élte fénykorát, megnyerve a Szlovák és a Csehszlovák Kupát is, a nemzetközi porondon a Bayern München 3-1-es legyőzésével hívta fel magára a figyelmet. A szlovák futball egyik legmeghatározóbb egyesülete. A felvidéki magyarság egyik szimbóluma, a Barcelonához hasonló szerepet tölt be, vagyis a magyar identitás megőrzésének egyik zászlóshajója lett. Magyarországon 2008. november elseje óta szorítanak nekik klubszínektől függetlenül a focidrukkerek, ezen a napon a Slovan elleni rangadón támadták meg a szlovák rendőrök a magyar szurkolókat. A csapat szinte mindig telt ház előtt játszik, a több ezres közönség jelentős része magyar. Jelenleg a Szlovák első osztály tagja a csapat, ráadásul annak egyre inkább meghatározó egyesülete az eredményei alapján is, a legutóbbi kiírásban például a harmadik helyen végeztek a sárga kékek. Lassan teljesen elkészül az új, modern stadionjuk is. A klub egyik főtámogatója, a stadion névadója egy magyar olajipari multi cég, nyilván nem véletlenül. A magyar kormány ugyanis nem csak a csonkaországi, de a határon túli magyar sportéletet is igyekszik kiemelten kezelni. Legnagyobb szurkolói csoportjai a Wallace Army, a Yellow-Blue Supporters, a Felvidéki Harcosok és a Vidéki Urak.

Ezrek előtt, jó hangulatban játszhatja hazai meccseit a DAC
Természetesen az erdélyi magyar közösség is képviselteti magát a sportban, bár talán a lehetőségekhez képest egészen az utóbbi kicsit szerényebben. A legmagyarabb egyesület a Csíkszeredai Sport Club, melyet 1929-ben alapítottak. A sportág azonban nem a labdarúgás, hanem a jégkorong. Nem meglepő ez, hiszen már 1881-ben megalakult a Csíkszeredai Korcsolyázó Egylet. A csapat uralja a román jégkorongot, tizenötszörös román bajnok, tizenegyszeres román kupagyőztes, egyszeres Pannon Liga és egyszeres MOL Liga győztes. A csíkszeredai jégkorong erejét jelzi, hogy a CSSC-re épül a komplett román válogatott, a bajnoki illetve kupadöntőt nem egyszer a város másik csapata, a Csíkszeredai HC ellen vívták. A közönség és a szurkolótábor szinte teljesen magyar, vagyis helyi székely, melynek rendszeresen hangot is adnak, kivívva a román ellenfelek ellenszenvét. De mint tudjuk, a székelyeket nem olyan fából faragták, hogy ez érdekelje őket…

Erdély a fő motívum a KVSC szurkolóinak.
Az utóbbi években a hangsúly és a figyelem egyre inkább a labdarúgásra terelődött. A Kolozsvári Vasutas Sport Clubot 1907-ben alapították, a város akkoriban még magyar többségű volt. Mára az etnikai arány a politikának köszönhetően drasztikusan megváltozott, ennek ellenére a CFR néven szereplő egyesület őrzi magyar gyökereit, érdekesség azonban, hogy sok helyi magyar szurkol a Trianon után nacionalista lázban égő román egyetemisták által alapított U Cluj csapatának is. Ennek a fő oka, hogy a KVSC, illetve CFR Cluj nem játszott jelentős szerepet a román fociban a kétezres évek második felééig, ezután azonban három román bajnoki címet is szerzett a csapat, melynek magyar szurkolótábora is van KVSC 1907 névvel, akik magyarul is szurkolnak a csapatnak. A riválisok szerte Romániában magyarnak csúfolják a vasutascsapatot és szurkolóit, akik a Bajnokok Ligájában is bizonyíthattak. Az utóbbi években egyfajta erdélyi identitást igyekeztek megjeleníteni a lelátón helyet foglalók. A D.A.C.-hoz hasonlóan sok csonka országi magyar jár át a mérkőzéseikre. A KVSC (CFR Cluj) a román labdarúgás jelenének egyik legmeghatározóbb élcsapata.
A 2016/2017-es másodosztályú küzdelmeket sikeresen abszolválta Székelyföld első számú labdarúgó csapata, az ACS Sepsi OSK Sepsiszentgyörgy. A 2011-ben alapított piros-fehér csapat a dunaszerdahelyiekhez hasonló szerepet igyekszik kivívni magának, így egyértelműen több, mint egy labdarúgó klub, az erdélyi magyarság egyik fontos identitás megjelenítő egyesülete lett. Mind Erdélyben, mind a csonkahonban egyre több szurkolót szereznek. 2018 tavaszára készült el saját stadionjuk, és mióta hazaköltözhettek, szárnyal az együttes! A rendre teltház előtt pályára lépő, a Székely Légió által hajtott csapat tulajdonképpen a román labdarúgás élvonalába verekedte magát a teljesen magyar szurkolótáborával, jelenleg a Kolozsvári Vasutas mögött a harmadik helyen állnak a román bajnoki tabellán, és a csonkaországból is egyre többen járnak a mérkőzéseikre!

Magyarul ünnepelnek Székelyföldön!
A magyar kormány eltökélt célja, hogy erősítse az elszakított területeken élő magyarság identitását, ezért a fentieken túl több sportegyesület is részesül állami támogatásban, mely főleg infrastrukturális beruházásokban valósulnak meg. A magyar állam támogatja a jelenleg a szlovák második ligában vitézkedő Komáromi FC stadion fejlesztését és a Révkomáromi Akadémiát, de a Dunaszerdahely Sport Akadémia, vagy éppen a kárpátaljai Munkácsi Labdarúgó Akadémia is részesült állami támogatásokból. A Székelyföldi Labdarúgó Akadémia a felcsúti akadémiával együttműködve jött létre Csíkszeredában, ahol magyar állami támogatással tették rendbe a stadion környezetét és húzták fel azt az akadémiai képzéshez szükséges infrastruktúrát, mely Romániában is az egyik legjobb. Hosszú távon az FK Csíkszereda felfuttatása a cél.

Komárom északi részén jól megfér egymás mellett a szlovák és a magyar zászló
Fehér folt látszólag az egykori Jugoszlávia területe. A mai szerbiában a Szabadka és az újvidéki Vojvodina jöhet számításba, de sok délvidéki magyar szurkol a Partizannak vagy a Zvezdának. A magyar kormány természetesen ide is betette a lábát, és a Délvidék Sport Akadémia Topolyán a helyi magyar utánpótlás nevelést igyekszik szervezett keretek közé terelni szintén a felcsúti akadémia segítségével. Horvátországban az NK Osijek magyar tulajdonban van, a nemzet gázszerelője nem csak a csapatra, de a stadionra is áldoz a hírek szerint. Szlovéniában a másodosztályú Nafta Lendva tulajdonosa egyben a Zalaegerszegi TE vezetője is. Látható tehát, hogy a kormány sport támogatási rendszere az egész határon túli magyarság számára igyekszik alternatívát kialakítani.
– Palotay / Lelátó / N.Z. –
szeptember 3, 2018 at 5:32 du.
@Palotay/Lelátó/N.Z. – Ha illik felsorolást tenni, akkor illetlen dolog kihagyni a Székely Légió többi tagosztályát illetve azokat a csapatokat, amelyeket évek óta támogatnak hangjukkal és tettükkel, még akkor is, ha az illető csapat nem kap anyaországi támogatást. Megjegyzem itt példának okáért, a SEPSI SIC sepsiszentgyörgyi női kosárlabda csapatot és annak szurkolóit, akik talán egy fél mondat erejéig legalább megemlítést érdemeltek volna. Ha szükség volna fényképes bizonyítékra el lehet látogatni a csapat weboldalára: http://www.sepsi-sic.ro/ vagy a csapat facebook oldalára https://www.facebook.com/sic.sepsi/ illetve a szurkolók facebook oldalára https://www.facebook.com/groups/549349118742640/