Siegfried “Congo” Müller német katona, majd zsoldos volt, akit pusztán kalandos életútja miatt is érdekes lenne közelebbről megismerni, ám a hidegháború derekán, a szemben álló felek személyét felhasználták az egymás ellen folytatott propaganda-hadjáratok során. Ahogy az lenni szokott, az azóta történtek egészen más megvilágításba helyezik ezt a rendkívüli karaktert.

Siegfried Müller 1920-ban született az akkori Németországban található Crossen an der Oder-ben (ma a város Krosno Odrzańskie néve Lengyelország része). Fiatalkorában tagja volt a Hitlerjugendnek, majd 1939-ben csatlakozott a Wermachthoz. A birodalmi hadsereg katonájaként kivette a részét a lengyel, a francia, és a legkeményebbnek számító orosz front harcaiból is. A háború végén súlyosan megsebesült, és a harcok végeztével az amerikaiak előtt tette le a fegyvert.

1947-ben jelentkezett az amerikai hadsereg polgári munkacsoportjába (CLG), majd a biztonsági egység hadnagyává vált. 1956-ban megtagadták tőle, hogy a Bundeswehr-hez, az újonnan megszervezendő nyugat-német haderőhöz csatlakozhasson, ugyanakkor munkát kapott a British Petroleum-nál, ahol az Afrika Korps által a Szaharában a II. Világháború alatt telepített aknáktól tisztítottak meg területeket.

Müller 1962-ben emigrált a Dél-Afrikai Köztársaságba, és 1964-ben zsoldosként részt vett a Kongói válság harcaiban. A 44 éves Müller volt a legidősebb Mike Hoare zsoldosai közül. A kommunista propagandában csak “Őrült Mike-nak” nevezett katona volt a vezetője a Moise Csombe, a nyugati hatalmak által patronált kongói politikust támogató európai zsoldosoknak.

(A kongói válság történeteivel külön köteteket lehet megtölteni, de elég ha olyan apró részleteket osztunk meg, mint, hogy a belga ejtőernyősöknek gyakran elég volt a levegőbe lőniük, mert a fekete harcosok abban a hitben voltak, hogy a puskalövések hangjával is lehet ölni. Érdekes megvilágításba helyezi az afrikai “politikusokat”, hogy Kongó néhány évvel későbbi vezetője, Joseph Mobutu, az általa rendszeresen megtartott szavazásokon mindig az egyetlen jelölt volt. A Zairére átnevezett ország lakosságát kötelezték, hogy keresztény nevek helyett eredeti afrikai neveket vegyenek fel, de például szabályozták a ruházkodást is. 1972-ben Mobutu a saját nevét is megváltoztatta. Új neve: Mobutu Szesze Szeko Nkuku Ngbendu wa Za Banga, vagyis „Mindenható harcos, aki kitartása és rendíthetetlen győzni akarása révén győzelmet győzelemre halmoz, és nyomában tűz gyullad”. No comment…)

No, de vissza Müller történetéhez. Az Albertville (jelenleg Kalemie) harci műveletek sikeres lebonyolításáért kapta a kapitányi rangot, és vezette a hírhedt 52-es Kommandó, 5-ös számú egységét, amely mintegy 50 katonából állt, köztük több némettel. Siegfried “Congo” Müller őrnagyi rangot ért el a háborúban.

1983-ban halt meg, az akkor még fehérek által vezetett, és a mai káoszba süllyedő képéhez képest, rendezett államként működő Dél-Afrikában.

A fentebbi rövid életrajz alapján kétségtelen, hogy egy érdekes karakterrel van dolgunk, ám azt, hogy szinte világszerte ismertté, és hírhedtté vált, azt a médiába való bekerülésének köszönhette. Müller a kongói harcok során mindvégig viselte a második világháborús harcokban kiérdemelt, első osztályú vaskeresztjét. Ez felkeltette az ilyesmire mindig is “kiélezett szemű” Time magazin, és a szintén hasonló beállítottságú Der Spiegel újságíróinak a figyelmét.
1966-ban az NDK kommunista újságíróinak adott filmriportot életéről, és tevékenységéről. A később hatalmas ismertségre szert tevő filmről tudni kell, hogy azt álnévvel vették fel a riporterek, és alaposan leitatták Müllert a felvétel előtt. Der lachende Mann – Bekenntnisse eines Mörders , azaz “A nevető ember – Egy gyilkos vallomásai” címen került a széles nyilvánosság elé a film (majd később könyv is).

A filmekben, cikkekben természetesen a gonosz, és kegyetlen náci azóta is jól ismert toposza jelent meg (tagadhatatlan, hogy ennek jócskán volt alapja is, hiszen ezek az afrikai konfliktusok nem úriemberek párbajai voltak), és bár a gyarmati háborúk nyomán a nyugati hatalmak óriási profitot könyvelhettek el, főképp az olyan katonáknak köszönhetően, mint amilyen Siegfried Müller volt, ennek ellenére a nácik elleni hangulatkeltésre szemrebbenés nélkül felhasználták alakját. A vasfüggöny túloldalán hasonlóképpen történt, annyival kiegészítve, hogy itt a nyugati hatalmakat személyén keresztül is megpróbálták összemosni a korábbi Harmadik Birodalommal. A róla készült filmet egyébként a Magyar Televízió is bemutatta, míg ennek könyvváltozata a legkisebb falusi könyvtárnak is alaptartozéka volt itthon, sőt a kommunista hatalom ideológiájával átitatott, népnevelő jelleggel kiadott politikai könyvsorozatokban is gyakran feltűnt az szadista náci zsoldos.

Érdekes adalék, hogy Ő ihlette Heinlein karakterét Wilbur Smith Sötét a Nap című regényében.

A történelem azonban elmosta a hidegháborús szembenállást, és mára a gyarmati háborúk is csak fejezetek a XX. század lapjairól. Siegfried “Congo” Müller azonban a XXI. század elején is feltűnik, méghozzá érdekes megvilágításban. A Németországot egyre jobban fojtogató, jelentős részben afrikai migránsok tevékenységére válaszul, nacionalista fiatalok pólóin jelenik meg a mosolygó gyilkos emblematikus portréja…


– Ivan Voin / Örökség / N.Z. –

 

Szeretnél Te is blogger lenni oldalunkon? Úgy érzed, hogy lenne mit megosztanod a világgal? Készséged van az íráshoz? Küldj egy cikket, szabadon választott témában a nacionalistazona@gmail.com címre, és lehet, hogy holnaptól Te is propaganda divíziónk tagja leszel!