“Elvárják, sőt egyenesen megkövetelik a befogadást és a másság elfogadását, miközben a fehérek elleni uszítást igazságszolgáltatásként igyekeznek feltüntetni.”

A közelmúlt amerikai és az elmúlt évek nyugat-európai történései azt bizonyítják, hogy ha az állam nem lép fel kellő szigorral a beilleszkedni képtelen kisebbségekkel és a bevándorlókkal szemben, ha nem próbál gátat szabni, akkor annak súlyos következményei lehetnek a többségi fehér társadalomra nézve. Mint a nyugat-európai nagyvárosokban, ahol a bevándorlók által lakott részek felett az állam elvesztette a fennhatóságot, és a rendőrség már tehetetlen.

Nyugat-Európát a szabadosság, a liberális véleménydiktatúra, a migrációval járó muszlim térhódítás, és az őslakos fehérekkel, valamint heteroszexuálisokkal szembeni intolerancia a szakadék szélére sodorta.

Mindezt jellemzik az elmúlt évek eseményei: Az azonos neműek házasságának törvényessé tétele; a női és férfi mellett a harmadik, úgynevezett semleges nem bevezetése; a muszlim bevándorlók jogainak elsődlegessé tétele; és a politikai “korrektség” kikényszerítése… Ez a politika az etnikai és vallási kisebbségek, valamint a szexuális másság érdekeit olyan módon képviseli és támogatja, hogy az sérti a többség által követett normákat és értékeket.

A régi marxizmus ma modern formában igyekszik teret hódítani. Ahogy egykor a „Világ proletárjai, egyesüljetek!”-szemlélet, úgy a modern marxizmus ma sem kultúrákban, nemzetekben, vallásokban és rasszokban gondolkozik. Új jelszavaik a “társadalmi igazságosság” és az “univerzális boldogság”, és napjainkban az LMBT-közösségre és a színes bőrű bevándorlókra nézve alkalmazzák a pozitív diszkriminációt, hogy Európát kevert földrésszé alakítsák. Nem törődve azzal, hogy az eltérő kultúrából, rasszokból és vallásból eredő különbségek milyen szocializáció okozta veszélyeket hordoznak magukban. Elvárják, sőt egyenesen megkövetelik a befogadást és a másság elfogadását, miközben a fehérek elleni uszítást igazságszolgáltatásként igyekeznek feltüntetni.

A modern marxizmus hergeli és biztatja a bevándorlókat a lázadásra, és arra, hogy rákényszerítsék a többségi fehér társadalomra az általuk képviselt életmódot, pl. a saríát, miközben ma is megbélyegzik azokat, akik nem fogadják el az elképzeléseiket, vagyis az LMBTQ-propagandát és fehér faj elleni uszítást.

 

 – Falange / Világnézet / Nacionalista Zóna –

 

Meseország mindenkié? – Nacionalista Zóna podcast

Harmadik nem Ausztriában? – Nem!

Homoszexualitás, pedofília és a meleglobbi

Így vágd kukába a homokos aktivisták érveit 3 egyszerű lépésben

 

Szeretnél Te is blogger lenni oldalunkon? Úgy érzed, hogy lenne mit megosztanod a világgal? Készséged van az íráshoz? Küldj egy cikket, szabadon választott témában a nacionalistazona@gmail.com címre, és lehet, hogy holnaptól Te is propaganda divíziónk tagja leszel!